Hirdetés

1 millió eurós befektetést kapott a fenntarthatósági riportok elkészítését támogató magyar startup, a denxpert

A befektetést a cég skálzására és a nemzetközi terjeszkédésre szeretné felhasználi a startup. Egyúttal a denexpert a tavaly alakult magyar VC, az Óbuda Uni Venture Capital (ÓUVC) első befektetése is.

Idén is MagentaKraft pályázat!

Az ötlettől a piaci termékig hosszú út vezet, a legtöbb innováció nem jut keresztül ezen az akadálypályán. A tavalyi sikeres bemutatkozás után most új lehetőségekkel jelentkezik a Telekom fiataloknak szóló platformja, a MagentaKraft. Folytatódik az ötletfejlesztési folyamat, melynek során a fiatal tehetségek egy nemzetközi márka szellemi és technológiai hátterére támaszkodhatnak. A MagentaKraftban a fiatalok a legjobb szakértők közreműködésével fejleszthetik befektetésre érett projektté saját ötleteiket edukátorok segítségével, támogatást kapva a kidolgozásától egészen az invesztorok előtti bemutatásig. A lehetőség 2021-ben is nyitva áll: az idei pályázatokat március 8-ig várják.

A Telekom is segíti a kisvállalkozásokat

A most induló Telekom Hello Biznisz Klub egy olyan szakmai közösségi kezdeményezés, amely a klubba belépő kis- és közepes vállalkozásoknak biztosítja a digitális tudást, az online megjelenési lehetőséget és új partnerséget a digitalizációban és a vírus okozta változó világban. A közösségi kezdeményezés elsődleges célja, hogy a KKV-k bemutatkozhassanak digitálisan is potenciális ügyfeleiknek és üzleti partnereiknek. Másfelől átadhassák egymásnak a tudást, hogy a digitális szolgáltatások, megoldások segítségével hogyan tudják most a vállalkozásukat tovább építeni vagy akár újraindítani.

Az új technológiák segítségével többre lehetünk képesek

Lehet, hogy a jövő Mozartja egy robot lesz? Elképzelhető, hogy a digitalizáció lesz a sportban az új dopping? A kérdéseknél csak a válaszok voltak izgalmasabbak a Most Fórum első etapjának rendezvényein, amelyeknek a Magyar Telekom vadonatúj, közösségi térként is funkcionáló székháza adott otthont.