Hirdetés

Két magyar egészségügyi startup is Európa élvonalában

Hat innovatív startupot – köztük két magyart – juttatott tovább a kockázati tőkebefeketetőkből és szakértőkből álló nemzetközi zsűri az EIT Health InnoStars Awards 60.000 euró összdíjazású startup verseny Coimbrában, Portugáliában tartott bootcampjén.

A továbbjutó két magyar, valamint egy olasz, egy litván, és két lengyel csapat közül kerül majd ki a végső győztes, aki a november 16-án megrendezésre kerülő budapesti döntőn 25.000 eurót nyerhet termék validálásra. A második helyzett 20.000 eurót, a harmadik helyezett pedig 15.000 eurót nyer. A csapatok két egymást követő bootcampen különböző üzleti terv fejlesztő és prezentációs tréningeken vehettek részt a coimbrai Istituto Pedro Nunes (IPN) inkubátorában, mely a legjobb tudományos inkubátor (Best Science Based Incubator) kitüntető címet kapta 2010-ben és az EIT Health egyik partnere. A versenyt olyan kkv-knak, spin-off és startup vállalkozásoknak írták ki, melyek már rendelkeznek prototípussal.

A döntősök nagy része közép-európai

A szabályozási környezet figyelembevétele rendkívül fontos. Néha hajlamosak vagyunk csak a technikai részletekre, a fejlesztésre, a hatékonyságra és a fejlődésre fókuszálni, de mostantól több figyelmet fordítunk, és nagy hangsúlyt fektetünk az előírásokra és a tanúsítványokra” – mondta Havlik Károly, majd alapító társa és testvére, Havlik Marcell hozzátette: “Nagyon kitartónak kell lenni a megfelelő befektető megtalálásában.

A befektető nagyon sokat számít, ha nem tudunk együtt álmodni, vagy ha elveszítjük a bizalmat, abból óriási problémák adódhatnak. A kommunikáció szintén kulcsfontosságú, csakúgy, mint a jó ügyvédek.

Ők ketten együtt fejlesztették harmadik testvérükkel, Tamással együtt a DiabTrend cukorbetegek számára készült okos naplózó alkalmazását, amely az adatok folyamatos elemzésével felügyeli a vércukorszintet és figyelmeztet annak veszélyes változásaira.

A másik magyar csapat a HepC, mely Dr. Bakács Tibor tudományos igazgató vezetésével olyan biológiai terápiás módszert dolgozott ki, mely stimulálja a szervezet immunrendszerét, megszünteti a patogén vírusok replikációját, majd az egészségre ártalmas agyag biztonságosan távozik a beteg testéből.

A legfontosabb, amit az EIT Health-szel közös munkában tanultunk, azok a tényezők, melyek a hallgatókat befolyásolják és rendkívül hasznosnak találtuk, azt is, hogy más startupokkal is meg tudtuk beszélni az orvosi eljárásokat és az orvostechnikai eszközök klinikai értékelését”.

– mondta el Tomas Mikosz, a lengyel FindAir társalapítója. A FindAir egy egyedülálló, intelligens inhaláló rendszert fejlesztett ki, mely a használat során minden értékes adatot nyomon követ. Segíthet az asztmás rohamok megelőzésében, csökkentheti a szükséges gyógyszer dózisokat, és megtaníthatja a betegeket, arra, hogy mi okozza a rosszulléteket, így a felhasználók magasabb életminőséget élvezhetnek. A Findair alkalmazással szinkronizálva a betegek személyre szabott információhoz jutnak az asztmás rohamok elkerülése érdekében, vagy rosszabb esetben fel tudnak készülni a rohamra. A másik lengyel csapat pedig a Genomtech, akik egy innovatív, mobil gén diagnosztikai eszközzel szálltak versenybe.

A tehetségek és az újítások a perifériákról jönnek – jelentette ki az Európai Technológiai Intézet, az EIT vezetősége.

A fenti négy közép-európai startupon kívül egy olasz és egy litván vállalkozás is bejutott a legjobb 6 közé. A litvániai Oxipit egy deep learning alapú rendszert tervezett meg, ahol a kórház adatbázisát felhasználva a radiológiai szempontból leginkább hasonló digitális röntgen képek összehasonlításával a korábbi felvételek tanulságait felhasználva segíti a diagnózist.

Az olasz Holey pedig egy automatikus 3D szkennert fejlesztett, mely 30 másodperc alatt készít teljes képet a beteg alakjáról, majd egy 3D szoftver virtuális modellt készít, melyen az orvosok be tudják állítani a paramétereket és egy 3D nyomtatóval testreszabott merevítőket nyomtathatnak ki.

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások