Hirdetés

Brutális munkaerőhiánnyal kell szembenéznie a cégeknek

Több mint 40 000 új állást hirdettek meg a cégek a legnagyobb álláskereső oldalon az elmúlt három hónapban. Ezzel újabb 17 százalékkal emelkedett a feladott hirdetések száma a tavalyi második negyedéves eredményekhez képest. Már nem csak Budapesten, hanem vidéken is egyre érzékelhetőbb a szakképzett munkaerő hiánya: regionálisan Bács-Kiskun megyében nőtt kiemelkedően a hirdetések száma, országosan a legtöbb feladott hirdetés pedig adminisztrátori pozíciókra érkezett.

A Profession.hu adatai alapján a tavalyi második negyedévhez képest 17 százalékkal emelkedett a havi hirdetésszám, így az elmúlt negyedévben minden idők legtöbb új hirdetését adták fel a cégek online. Idén is a május volt a legerősebb 14 100 db feladott új hirdetéssel, ami összefüggésbe hozható a szezonra jellemző megnövekedett vendéglátó-, építőipari és irodai adminisztrációs munkaerőigénnyel. Bács-Kiskun megyében figyelhető meg a legkiemelkedőbb ugrás a hirdetések számában: 24 százalékkal több hirdetést adtak fel a profession.hu oldalain, mint tavaly ilyenkor. A legtöbb hirdetésben középiskolai végzettséget vártak el a munkáltatók (33%), míg egyetemi végzettség mindössze a cégek 3 százalékánál volt feltétel.

Vidéken fokozódik a munkaerőhiány

A munkaerőt kereső cégek száma átlagosan 14 százalékkal növekedett az elmúlt évben. Amíg Budapesten most mérsékeltebb, mindössze 15 százalékos volt az emelkedés, addig megyei szinten kiemelkedő Baranya megye, ahol az előző év második negyedévéhez képest 20 százalékkal volt több hirdető, illetve Győr-Moson-Sopron megye ahol 14 százalékkal több cég keresett alkalmazottakat.

Bács-Kiskun megyében, ahol a hirdetések számában volt a legnagyobb a kiugrás, elsősorban Fizikai munka (+34%), Gyártás termelés (+64%) valamint Szakmunka (+45%) kategóriákba kerestek munkaerőt. Budapesthez képest Heves megyében is nagyobb volt a változás, 21 százalékkal több állást hirdettek meg, itt is elsősorban Gyártás termelés (+74%), valamint Mérnök (+73%) kategóriákban.

Egyre több cég keres munkaerőt

Hirdetés szinten ez a növekedés továbbra is 17%, tehát az új hirdetések továbbra sem egy-egy nagyobb cégtől érkeznek, hanem a hirdetők számának bővülése hozza magával a hirdetésszámok emelkedését. A második negyedévben, arányaiban az Adminisztráció (+42%), a Vendéglátás (+33%) és a Bank, biztosítás (+30%) kategóriák emelkedtek a legtöbbet. A feladott hirdetések számát tekintve azonban a Szakmunka (+23%), a Fizikai munka (+13%,) és az Adminisztráció (+42%) kategóriákban adták fel a legtöbb hirdetést. Stagnálást látni IT programozás (-5%), Marketing (+0%), Üzleti támogató központok (+2%), Oktatás (-1%) területeken feladott hirdetések esetében.

Az adminisztrátor jellegű munkakörökben van a legnagyobb mozgás

A legkiemelkedőbb változás az Adminisztráció kategóriában volt megfigyelhető. A második negyedévben 42 százalékkal emelkedett a feladott hirdetések száma, ezen belül is a szakmai asszisztensek (+44%), az adminisztrátor, dokumentumkezelők (+48% hirdetés) és a személyi asszisztensek (+35%) iránt növekedett az igény. A kategóriára általánosan jellemző magas a jelentkezésszám miatt a megnövekedett kereslet azonban nem hozta magával a fizetések emelkedését, éppen ellenkezőleg, az adminisztráció területen a jelentkezők számára ajánlott bér tavalyhoz képest 4 százalékot csökkent, így most 195 000 Ft nettó bért lehet keresni ebben a szektorban. A végzettség ugyanakkor ezen a területen is fontos, középiskola végzettséggel 188 000 Ft a nettó ajánlott bér, főiskolai vagy egyetemi végzettséggel azonban 229 000 Ft-ot is lehet keresni.

Az értékesítési és az irodai munkák a legvonzóbbak

2018 második negyedévében is bolti eladó, pénztárost és betanított munkást keresett a legtöbb cég. Harmadik helyen az anyagmozgató, rakodó pozíciókra feladott hirdetések állnak, majd ezt követi a tavaly még harmadik helyen szereplő programozó, fejlesztő pozíciók. A legtöbb jelentkezés ezzel szemben a már korábban említett asszisztensi, adminisztrátori hirdetésekre érkezett. Őket szorosan követik a területi képviselők, a betanított munkára, majd az eladói munkára jelentkezők, ám ezekben a kategóriákban a kínálat dinamikája még mindig meghaladja a keresletet.

Fizikai és szakmunka területen 11 százalékos volt a növekedés, ami a kereslettel párhuzamosan mozog, de még mindig kisebb a jelentkezések emelkedésének a száma, mint amilyen ütemben a meghirdetett állások száma növekszik. Szintén együtt mozog a kereslet és kínálat a Vendéglátás kategóriában, ahol 40 százalékkal több pályázat érkezett a hirdetésekre, mint tavaly ilyenkor, de ebben az esetben magasabb a jelentkezések növekedése, mint a hirdetéseké. IT programozás területen pozitív tendencia figyelhető meg, hiszen a jelentkezések 10 százalékkal növekedtek, amíg a feladott hirdetések száma tavalyhoz képest 5 százalékot csökkent.

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások