Hirdetés

Egy mesés alkalmazás, amit nyugodtan adhatunk gyerekek kezébe is

BOOKR Kids egy 3 éves startup, ahol interaktív könyveket és alkalmazásokat fejlesztenek, gyerekeknek, könyvkiadóknak, cégeknek és oktatási intézményeknek. Egyedülálló módon digitalizálja az eddig csupán papíralapon elérhető mesekincset, valamint új formátumot kínál az IP tulajdonosoknak. Most 1 millió eurós befektetést kaptak a Hiventures jóvoltából.

„Legfőbb célunk, hogy hidat építsünk a könyvek és a digitális világ között, azért, hogy a képernyő mellett az irodalom és az életük természetes részévé váljon.” — mondta el Horváth Dorka, a BOOKR Kids ügyvezetője.

„Játékosítottuk a könyveket, miközben a tartalom megmaradt, csak a forma és a platform változott. A BOOKR Kids a “legális” tabletezést jelenti a gyerekek számára, hiszen a szülők, a tanítók, és az oktatási szakértők is elismerik a pedagógiai fejlesztő hatását.”

A BOOKR Kids a szeptemberi tanévtől egy speciális pedagógiai-módszertani csomaggal is jelen lesz a magyar általános iskolákban – a szövegértés fejlesztéséért megálmodott különleges edukációs program a Digitális Jólét Program támogatásával jött létre és már idén pályázható az Intézményi digitális fejlesztési terv keretein belül.

A dinamikusan fejlődő vállalkozás az idei évben már behozta a tavalyi árbevételét, az éves terv pedig 500 000 euró. Az immár 5 országban jelen lévő cég a tőkeinjekciónak köszönhetően további nemzetközi terjeszkedést tervez, de van már szerződött partnerünk Kínában és Norvégiában is. A kínai projekt különösen fontos mérföldkövet jelent számukra, hiszen az ország egyik legjobban fejlődő nyelviskolának készítenek egy angol nyelvtanulást segítő platformot, olyan partnerekkel, mint az Edutainment Licensing. 

“A három fővel induló cégünk az elmúlt években software fejlesztői, nemzetközi sales és edukációs szakértői csapattal bővült, mára húsz állandó munkatársat és számos külső szakértőt foglalkoztatunk. Ennek köszönhetően naponta sok ezer család használja a BOOKR Kids alkalmazásait a világ minden táján”

– tette hozzá Karányi Dani, a BOOKR Kids egyik alapítója.

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások