Hirdetés

Sanghaji versenyen tarolt a magyar innováció

Sötétben világító növényeivel nyert növényinnovációs kategóriadíjat Kun Richárd feltaláló a 6. Sanghaji Nemzetközi Technológiai Kiállításon Kínában. A találmány génmódosítás nélkül, szimbióták alkalmazásával éri el azt, hogy a sötétben akár 3-4 órán át is fényesen világítanak a növények.

A flAVATAR elnevezésű találmány egy olyan, száz százalékban növényi alapú anyag, amellyel ha külsőleg kezelik a vágott virágokat és cserepes növényeket, akkor azok fénylenek a sötétben.

Mint a legsikeresebb startupok, Kun Richárd esetében is egy garázsból indult útjára a projekt. Itt kezdett kísérletezni pár évvel ezelőtt, s folyamatosan változtatta az összetevőket, azok arányát, és figyelte, melyik növényre milyen hatással van a szérum. Az első hónapokban sokat küzdött, mivel a virágok nem tolerálták jól a keveréket: volt olyan növény, ami a kezelés után egy nappal elszáradt. Fél év után azonban sikerült megtalálni a megfelelő összetevőket és azok arányát, majd a dolog működni kezdett.

Kun Richárd feltaláló cége, a Floreande Kft. által gyártott, védjegyoltalom alatt álló találmányával kezelt növények a feltöltődés után azonnal sötétbe helyezve – a töltöttség erejétől függően – akár harminc percen keresztül zöld, kétféle kék, piros és fehér színekben fénylenek, illetve fluoreszkálnak.

Ha gyengül a növény fénye, akkor napon, lámpa alatt vagy mobillal újra feltölthetőek, így újra világítani fognak.

Feltöltés hiányában a látható fény átalakul halványabb tejfehér irányfénnyé, amelyet akár négy-öt órán keresztül is látni lehet – olvasható a társaság közleményében. A flAVATAR-ral kezelt növény az élővirágok tulajdonságaival rendelkezik, ennek alapján kell kezelni mind a vágott virágot, mind a cserepes növényt.

Forrás: MTI, Élményvilág

Kép: https://www.facebook.com/flAVATAR.HU/

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben

Miért éri meg virtuálisan prototípust készíteni a startupoknak, és hogyan zajlik ez egyáltalán?

Az innovációs projekteknek szóló Technocatalyst programban az Econ Engineering elérhetővé teszi a mérnöki szimulációk világát a startupoknak is. Hogyan tudja egy startup az Econnal virtuálisan megterveztetni a prototípusát? Mennyire szoros az együttműködés, mekkorák a költségek, és miért bízzon meg a startup az eddig ipari nagyvállalatoknak szolgáltató cégben? Kiglics Gábort, az Econ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Bővebben

Gazdaságos 3D nyomtatógép és hisztikezelő gyereknevelési rendszer is nyert az első VOSZ Smart startupversenyen

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége azzal a céllal hozta létre a versenyt, hogy felkutassa az élet különböző területein születő innovációkat, és segítse ismertségük növelését. A fődíjat a 3D nyomtatást megkönnyítő ReFilamer hozta el.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások