Hirdetés

Több mint 1 millió eurós befektetést kapott a magyar startup

Ritkán látunk ilyet a hazai startup világban: 1,25 millió eurós befektetést kapott a Volteum, az elektromos járműflották működését optimalizáló magyar startup. A Start it @K&H inkubátorban, majd a nemzetközi Techstars programban fejlődő csapat a kockázati tőkealapok mellett olyan autóipari angyalbefektetőket is meghódított, mint a Petronas vagy a Rolls Royce vezetői.

Összesen 1,25 millió eurós tőkebevonást hajtott végre a Volteum. A magyar startup 2019 óta dübörög előre: a Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődött csapat idén januárban bejutott a smart mobility és smart city témák vezető nemzetközi akcelerátor programjába, a Techstars „Cities of the Future”-be. Ennek – az üzlet- és termékfejlesztési képzések, illetve egy 120 ezer dolláros befektetés mellett – része volt az is, hogy a következő körös befektetésre felkészítsék a csapatot. Ez most meg is történt, ugyanis négy intézményi befektető és nyolc angyalbefektető összesen nagyjából fél milliárd forint értékű támogatást nyújt a csapat nemzetközi növekedéséhez.

A négy fiatal mérnök által fejlesztett szoftver azért keltette fel ennyire a befektetők figyelmét, mert egy hiánypótló megoldást nyújt az elektromos járművek üzleti célú felhasználásához. A Volteum a fogyasztási adatok alapján pontos információt ad az elektromos járművek akkumulátorának töltöttségi szintjéről, illetve a töltőpontok és a töltési idő kiszámításával optimális útvonalat tervez a jármű számára – ezzel pedig biztonságossá teszi és drasztikusan leegyszerűsíti az elektromos járművek használatát.

A mostani tőkebevonással a csapat célja, hogy a plug-in hibrideket is bevonja a rendszerbe, és az alkalmazás által kínált funkciókat tovább bővítse a flottaoperátorok számára. Emellett Európa után hamarosan az Egyesült Államok és Kanada területére is elérhetővé teszik az útvonaltervezést, illetve a csomagszállítási piacra fókuszálnak.

A befektetőkről

A jelenlegi befektetési kör intézményi befektetőinek mindegyike a piacon kiemelkedő jelentőségű kockázati tőkealap: a Day One Capital vezette a befektetési kört, a Techstars második alkalommal fektetett be a startupba, és hozzájuk csatlakozott további két hazai intézményi befektető, az Oktogon Ventures és a Fiedler Capital. Az intézményi befektetőket vállalkozói és autóipari oldalról nyolc angyalbefektető egészítette ki: Jendruszák Bence és Kádár Tamás, a SEON alapító párosa, Balla Dániel és Birmacher Barnabás, Bitrise-alapítók, Jared Schrieber Magyarországon élő amerikai befektető, a Techstars két vezető mentora: Emilio Cosso a Rolls Royce-tól és Achilleas Kotrozos a Petronastól, végül pedig Jasdeep Sawhney, aki több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkezik az elektromos járműflottákkal kapcsolatban.

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások