Hirdetés

Magyar befektetők részvételével nyolc és fél millió dollárt kapott a bukaresti székhelyű FLOWX.AI

Magyar befektetők részvételével, nyolc és fél millió dollárral az idei év egyik legnagyobb európai magvető befektetését zárja a bukaresti székhelyű FLOWX.AI. A cég mesterséges intelligenciával segíti a bankok és egyéb pénzügyi intézmények elavult IT rendszereinek gyors és hatékony digitalizációját. A mostani befektetési körben a két budapesti befektető, a PortfoLion Capital Partners és a DayOne Capital mellett, a bukaresti székhelyű befektetési platform, a SeedBlink, valamint több sikeres vállalkozó angyalbefektetőként vesz részt.

A bankszektor világszinten évente 200 milliárd dollárt költ technológiai célokra, ennek 85 százalékát kizárólag a mindennapi, folyamatos működtetésre, például az infrastruktúra fenntartására és a szabályozói előírásoknak való megfelelésre fordítják. A digitális transzformáció nehezen leküzdhető kihívások elé állítja a jelenleg működő rendszereket, ezeket a kihívásokat célozza és oldja meg a FLOWX.AI.

A FLOWX.AI lehetővé teszi, hogy a pénzintézetek mindössze tíz hét alatt komplex hitelezési vagy ügyfélregisztrációs folyamatokat indítsanak el anélkül, hogy megszakítják működésüket vagy elhagyják régi rendszereiket, így folyamatos szolgáltatás mellett tudnak egyre jobb felhasználói élményt nyújtani ügyfeleiknek. A platformot a bankszektor mellett az energetika és a telekommunikáció is használja, olyan cégekkel az ügyfelek között, mint Délkelet-Európa legnagyobb bankja – a Banca Transilvania, a Vienna Insurance Group és az OMV.

A céget 2020 végén alapította három szakember, akik korábban a Qualitance nevű, globális nagyvállalatokat kiszolgáló digitális tanácsadó cég vezetőiként dolgoztak együtt. Ioan Iacob, Serban Chiricescu és Radu Cautis a termékfejlesztés után azonnal vállalati környezetben próbálták ki terméküket. A csapat a mostani, 2,6 milliárd forint értékű seed kör során bevont tőkét további európai és tengerentúli terjeszkedésre fogja felhasználni, emellett folytatja az mesterséges intelligencia és gépi tanulás széleskörűbb használatához szükséges technológiai fejlesztéseket, és új funkciókat vezet be a platformra.

„A FLOWX.AI elindítása után kevesebb mint egy évvel ez a seed kör is bizonyítja, hogy a probléma, amellyel foglalkozunk, rendkívül fájdalmas – a jelenlegi infrastruktúra jelentősen korlátozza a bankokat és pénzügyi szolgáltatókat a növekedésben. A mostani befektetésnek köszönhetően, megfelelő partnerek segítségével juttathatjuk el szolgáltatásunkat a globális piacokra” – mondta Ioan Iacob, a FLOWX.AI társalapítója és vezetője.

„Arra számítunk, hogy a FLOWX.A csapata nagyon gyorsan kiaknázza majd a technológiájukban rejlő lehetőségeket és a cég világszinten is meghatározó szereplővé válik a banki digitalizáció területén. A szolgáltatásuk úgy tud gyors és hatékony lenni, hogy közben a legmagasabb biztonsági elvárásoknak is megfelel. Nem meglepő, hogy már most jelentős érdeklődés övezi a technológiai és banki szakemberek körében” – emelte ki Pozsonyi Gábor, a PortfoLion partnere.

Simó György, a DayOne Capital ügyvezető partnere hozzátette: „Nem titok, hogy a vállalatokat sokszor gúzsba kötik a saját informatikai rendszereik, ezért nem tudnak megfelelő élményt biztosítani ügyfeleik számára. A FLOWX.AI platform lehetővé teszi a pénzintézetek számára, hogy új termékeket építsenek a meglévő infrastruktúrájukra, nagyságrendekkel javítva a szolgáltatásuk sebességét, teszi mindezt a magas szabályozói elvárások mellett. Örömmel támogatjuk a csapatot az előttük álló úton.”

Nem női megoldásokkal kell orvosolni a nők problémáit a startupvilágban

Ha az ökoszisztéma és a társadalom állít gátakat a női startupperek elé, nem az a megoldás, hogy a nőkhöz szólunk a kifejzetten rájuk koncentráló kezdeményezésekkel: a gátmászás helyett a gátak lebontását lenne érdemes támogatni.

Bővebben

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások