Hirdetés

Tömeges elbocsátásokkal kezdik az évet az amerikai techvállalatok

A Google, az Amazon, a Unity Software és a Duolingo is több száz, több ezer munkavállalójától válik meg. Az elbocsátási hullám tart már egy ideje, és annak okát a pandémia lecsengésében kell keresnünk.

„Felelősségteljesen fektetünk be vállalatunk legnagyobb prioritásaiba és az előttünk álló jelentős lehetőségekbe. Egyes csapatok továbbra is folytatják az ilyen jellegű szervezeti átalakításokat, amely együtt jár néhány szerepkör globális szintű megszüntetésével”

ezzel indokolta a New York Times-nak a Google szóvivője, Courtenay Mencini, hogy techóriás miért bocsátja el várhatóan több száz dolgozóját. Az SFGATE értesülései szerint meghaladhatja az ezret is a megszűnő munkahelyek száma.

A Google a mesterséges intelligenciára akarja fordítani az erőforrásait

A Google elbocsátási hulláma több területet, részleget is érint:

  • a techvállalat szórakoztató elektronikai termékeit (főleg okostelefonokat) forgalmazó Pixel-t,
  • az okos otthoni termékekre specializálódott Nest-et,
  • az okosórákra szakosodott Fitbit-et, aminek társalapítói, James Park és Eric Friedman, valamint más vezetők is elhagyják a Google-t,
  • a felhasználóval kétirányú beszélgetést folytató, mesterséges intelligenciát használó Google Assistant csapatát,
  • a Google-t fejlesztő mérnöki csapatot,
  • a techóriás munkavállalói számára fenntartott egyik gyermekgondozási központot, ahonnét folyamatában küldik el az ott dolgozókat, és aminek iskoláját augusztusra be fogják zárni.

A Google ezek közül a hardverrészlegeket érintő (Pixel, Nest, Fitbit) elbocsátásokat erősítette meg eddig, de a már és az elkövetkező hónapokban elbocsátandó emberek száma több száz, akár több mint ezer főre is tehető. Ez a több mint 18 ezer főt foglalkoztató techóriás pár tizedszázalékát jelenheti.

Ahogy a Semafor írja, az elbocsátások mögötti közvetlen ok az, hogy a Google az erőforrásait az utóbbi években felfutott mesterséges intelligenciába akarja fektetni:

a Google Assistant új verzióját szeretné lefejleszteni, ami már a hangalapú kommunikáción túl képes lesz a felhasználó egyedi szokásaihoz illeszkedve szervezni az életét, például kezelni a levelezését vagy megtervezni az utazásait.

A Google nem egyedi példa

Nem a Google azonban az egyetlen nagynevű techcég, ami januárban tömeges leépítéseket jelentett be:

  • több száz munkavállalójától válik meg az Amazon a Prime Video és az MGM Studios részlegeknél arra hivatkozva, hogy a cég a leginkább megtérülésre esélyes tartalmakra és termékekre kíván koncentrálni,
  • a hosszútávú sikerrel és nyereséggel indokolva küldi el március végéig dolgozóinak negyedét, 1800 főt a videójátékszoftver-fejlesztő cég, a Unity Software,
  • az önálló idegen nyelvtanulást segítő app, a Duolingo csapatának 10 százalékát (pár száz főt) építi le a cég amiatt, hogy a tartalomfejlesztésben az emberek helyett a mesterséges intelligenciának szánnak nagyobb szerepet.

Visszaütött a járványidőszak tömeges munkaerő-felvételi stratégiája

A mostani leépítési hullám nem egyedi: a Google tavaly ilyenkor jelentette be, hogy 12 ezer munkatársuktól válnak meg, az Amazon pedig 2023-ban több mint 25 ezer dolgozó elbocsátásáról döntött.

A jelenséget csak részben magyarázza a mesterséges intelligencia előretörése, a költséghatékonyság már annál inkább. Ennek háttere a covid világjárványban és annak lecsengésében keresendő:

a pandémia alatt, a lezárások és korlátozások idején kiemelkedően nagy lett a felhasználói igény a digitális és technológiai újításokra. Erre a technológiai nagyvállalatok tömeges munkaerő-felvétellel reagáltak.

Azzal viszont sok, a szervezetét felduzzasztó döntéshozó nem számolt, hogy ha egyszer a fogyasztók visszatérhetnek a hatósági korlátozások nélküli, offline életükbe, akkor az online életre fókuszáló fejlesztések már nem fogják hozni a korábbi növekedési ütemet.

Továbbá a rosszabb gazdasági kilátások, a recessziós félelmek, a magas kamatlábak és a kiadások emelkedése is mind arra lökték a technológiai szférát, hogy erőforrásaikat szűken mérve kockázatminimalizáló stratégiára váltsanak

– akár azon az áron is, hogy a tömegével felvett munkaerőt most tömegével elbocsássák.

NYITÓKÉP: Shawn Collins / Flickr

500 ezer dolláros pre-seed kört vont be a magyar AI-startup, a Voovo

A befektetők közt olyan nevek találhatók, mint az amerikai Techstars, és a magyar befektetői szcéna ismert szereplői: a Balogh Petya nevével fémjelzett STRT, a Hild Imréhez köthető Óbuda Uni Venture Capital (ÓUVC), valamint a HunBAN elnöke, Csillag Péter.

Bővebben

Hogyan építs startupot egy tabusított piacon?

Amikor egy társadalmi tabukkal övezett piacon próbálsz a startupoddal érvényesülni, nehezített pályán játszol: az ügyfeleid és a befektőid is bizalmatlanok veled szemben, és még a hatóságok is komoly fejfájást okozhatnak. Hogyan boldogulj ilyen körülmények között? A szexuális segédeszközök piacán sikeres MisteryVibe társalapítója és CEO-ja osztja meg a tippjeit.

Bővebben

Nyolc grafikon a védelmi technológiába áramló kockázatitőke-befektetésekről a NATO-ban és Európában

Hatalmas ugrást tapasztalhatunk a védelmi technológiára szánt kockázati tőkét tekintve: 2018 óta több mint négyszeresére nőtt a kihelyezett tőke mértéke a NATO és szövetségesei körében. A növekedés az európai piacon is megfigyelhető, ami az ide egyre nagyobb arányban befektető USA-beli VC-knek köszönhető. A Dealroom és a Resilience Conference kutatási eredményeit ismertetjük.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát körülölelő makrogazdasági folyamatokról tájékozódhatsz október 3-án a JVSZ Makro Konferenciáján

Az esemény fókuszában a versenyképesség fenntarthatósága, a kritikus versenyképességi faktorok és a hazai gazdasági helyzet elemzése áll majd – szóval olyan témák, amik az innovációs és startup-ökoszisztéma tágabb, makrogazdasági környezetét járják körbe.

Bővebben

Startupkeltetőnek sem utolsók az unkorniusok – itt van rá egy példa

A német unikornisok alkalmazottai 2024. első félévben összesen 65 darab új startupot alapítottak: az öt legtöbb startupot adó unikornishoz köthető az összes új startup több mint 64 százaléka, és ezek a startupok 19 iparágat ölelnek fel.

Bővebben

Ne kelljen félnie a női alapítóknak a férfi befektetőktől a tőkebevonás során – ez a célja a Safe Raise kezdeményezésnek

A Safe Raise oldalán a női vállalkozók anonim módon oszthatják meg a nemi visszaélésekről szerzett tapasztalataikat. A kezdeményező Brooke Andrews maga is szenvedett el szexuális zaklatást startupja építése során, és a többi nő esetének összegyűjtésével szeretné segíteni az érdekérvényesítésüket, valamint edukálni a férfi központú kockázati tőkét.

Bővebben

Végleg lehúzza a rolót a Baltikum egyik unikornisvárományosa

Miután a Kevin. nem nyújtotta be pénzügyi beszámolóját, a litván nemzeti bank visszavonta pénzforgalmi intézményi engedélyét, azaz a startup nem nyújthat a továbbiakban pénzügyi szolgáltatást. A balti projekt társalapítója a bátortalan befektetőket okolja a kudarcért, és már be is jelentette új fintech startupjának megalapítását.

Bővebben

Unikornis született a németországi ökoszisztémában – idén először

Az EGYM fitnesz startup friss befektetési körével átlépte az egymilliárd dolláros értékelést, ezzel a 2024-es év első új német unikornisává válva. A startup az egészségügyi szaktudást kombinálja a mesterséges intelligenciával céges ügyfelei számára.

Bővebben