Hirdetés

Több mint harmadával estek vissza a kockázati-tőkebefektetések a világban

A PitchBook adatai szerint 2023-ban mintegy 346 milliárd dollárt folyattak a kockázati-tőkebefektetők a startupokba világszerte. Ez 35 százalékkal kevesebb, mint a 2022-es érték. Mindazonáltal 2020-2021-ben rekordmértékben nőttek a kockázati-tőkebefektetések – jelenleg a felívelés utáni csökkenést láthatjuk.

2023 nem volt a kockázati-tőkebefektetők éve – erre mutat rá a tőkepiacokról globális adatbázisát építő cég, a PitchBook január 4-én publikált adatsora, melyben összegezték az elmúlt esztendő számait.

E szerint a tavalyi évben összesen 345,7 milliárd dollár értékben fektettek be a kockázati-tőkebefektetők startupokba szerte a világon, ez pedig 35 százalékkal kevesebb a megelőző, 2022-es év volumenéhez képest.

Egyúttal ez a mennyiségű startupokba invesztált tőkemennyiség a legkevesebb 2017 óta.

Ennek csaknem a felét, 170,6 milliárd dollár befektetést az amerikai kockázati-tőkebefektetők eszközöltek, azonban az USA-ban sem lehetnek boldogok ettől: az innovációs és technológiai piacok szívének számító országban tavaly történt befektetések mértéke még így is 30 százalékkal elmarad a 2022. évitől.

Ezzel párhuzamosan a kockázati-tőketársaságok által bevont források is visszaestek:

a kockázati-tőkecégek tavaly globálisan 160,9 milliárd dollár tőkét , ezen belül az amerikai társaik 66,9 milliárd dollárt vettek fel. Ezek az összegek globálisan mintegy a felével, az USA-ban kétharmadával maradnak el a 2022. évi volumenhez képest.

A fenti adatok azonban annyira nem meglepőek, ha hozzátesszük, hogy a covid-járvány idején, 2020-2021-ben kilőtt a kockázati-tőkepiac, a befektetések mértéke radikális ütemben nőtt világszerte. Ahogyan Kyle Stanford, a PitchBook kockázatitőke-elemzője kifejtette,

jelenleg ennek a felívelő szakasznak a hanyatlását láthatjuk, és a szereplők próbálják megtalálni az egyensúlyt, újragondolva a befektetési stratégiájukat.

Chris Metinko, a Crunchbase News szerzője szerint idén pont ennek eshetnek áldozatául a két-három évvel korábbi tőkebumm hatására létrejött cégek, akik forrásbevonási nehézségekkel szembesülhetnek: például csökkenteniük kell cégük értékelését, idő előtt eladni a részesedésüket, vagy akár a projektet is bezárni.

NYITÓKÉP: Steven Depolo

Hogyan építs startupot egy tabusított piacon?

Amikor egy társadalmi tabukkal övezett piacon próbálsz a startupoddal érvényesülni, nehezített pályán játszol: az ügyfeleid és a befektőid is bizalmatlanok veled szemben, és még a hatóságok is komoly fejfájást okozhatnak. Hogyan boldogulj ilyen körülmények között? A szexuális segédeszközök piacán sikeres MisteryVibe társalapítója és CEO-ja osztja meg a tippjeit.

Bővebben

Nyolc grafikon a védelmi technológiába áramló kockázatitőke-befektetésekről a NATO-ban és Európában

Hatalmas ugrást tapasztalhatunk a védelmi technológiára szánt kockázati tőkét tekintve: 2018 óta több mint négyszeresére nőtt a kihelyezett tőke mértéke a NATO és szövetségesei körében. A növekedés az európai piacon is megfigyelhető, ami az ide egyre nagyobb arányban befektető USA-beli VC-knek köszönhető. A Dealroom és a Resilience Conference kutatási eredményeit ismertetjük.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát körülölelő makrogazdasági folyamatokról tájékozódhatsz október 3-án a JVSZ Makro Konferenciáján

Az esemény fókuszában a versenyképesség fenntarthatósága, a kritikus versenyképességi faktorok és a hazai gazdasági helyzet elemzése áll majd – szóval olyan témák, amik az innovációs és startup-ökoszisztéma tágabb, makrogazdasági környezetét járják körbe.

Bővebben

Startupkeltetőnek sem utolsók az unkorniusok – itt van rá egy példa

A német unikornisok alkalmazottai 2024. első félévben összesen 65 darab új startupot alapítottak: az öt legtöbb startupot adó unikornishoz köthető az összes új startup több mint 64 százaléka, és ezek a startupok 19 iparágat ölelnek fel.

Bővebben

Ne kelljen félnie a női alapítóknak a férfi befektetőktől a tőkebevonás során – ez a célja a Safe Raise kezdeményezésnek

A Safe Raise oldalán a női vállalkozók anonim módon oszthatják meg a nemi visszaélésekről szerzett tapasztalataikat. A kezdeményező Brooke Andrews maga is szenvedett el szexuális zaklatást startupja építése során, és a többi nő esetének összegyűjtésével szeretné segíteni az érdekérvényesítésüket, valamint edukálni a férfi központú kockázati tőkét.

Bővebben

Végleg lehúzza a rolót a Baltikum egyik unikornisvárományosa

Miután a Kevin. nem nyújtotta be pénzügyi beszámolóját, a litván nemzeti bank visszavonta pénzforgalmi intézményi engedélyét, azaz a startup nem nyújthat a továbbiakban pénzügyi szolgáltatást. A balti projekt társalapítója a bátortalan befektetőket okolja a kudarcért, és már be is jelentette új fintech startupjának megalapítását.

Bővebben

Unikornis született a németországi ökoszisztémában – idén először

Az EGYM fitnesz startup friss befektetési körével átlépte az egymilliárd dolláros értékelést, ezzel a 2024-es év első új német unikornisává válva. A startup az egészségügyi szaktudást kombinálja a mesterséges intelligenciával céges ügyfelei számára.

Bővebben

A Startup Safarival együttműködve szervezi meg idén a THBE a CEE4Impact Day konferenciát

A Társadalmi Hasznosságú Befektetők Egyesülete (THBE) által szervezett CEE4Impact Day célja felhívni a figyelmet a pozitív társadalmi és/vagy környezeti hatást eredményező befektetésekre. Idén először a Startup Safari segítségével rendezik meg a konferencia előeseményét, az Impact Safarit, ahol impact vállalkozások nyitják meg kapuikat az érdeklődők előtt.

Bővebben

Elindult az INNOMEET – az innovációs párbeszéd új platformja az Óbudai Egyetemen

Az INNOMEET – az Óbudai Egyetem (ÓE) innovációs eseménysorozatának – célja, hogy közelebb hozza a startupok világát az egyetemi közösséghez, és bemutassa annak innovációs ökoszisztémáját az érdeklődők számára. Az esemény nyitó rendezvényének az Óbuda Uni Venture Capital (ÓUVC) biztosított lehetőséget.

Bővebben