500 milliárd dolláros cég lehet a Tesla

Elon Musk azt ígérte, hogy az önvezető technológiáknak köszönhetően 500 milliárd dolláros cég lehet a Tesla. Ennek kapcsán bejelentette, azt tervezi, hogy 650 millió dollár értékben törzsrészvényeket, 1,35 milliárd dollár értékben pedig 2024-ben lejáró, átváltható kötvényeket bocsát ki. Így összesen több mint kétmilliárd dolláros tőkeemelés végrehajtására készül a vállalat. 

Ismét alulteljesített a Tesla

Az ikonikus elektromos autó márka, Elon Musk Teslájának részvényei 10,7%-kal csökkentek, mivel a befektetők számára kiábrándítóak a szállítási számok, ami az első negyedéves jelentésből kiderültek.

Így növeli akkukapacitását a Tesla

A Tesla a hét elején bejelentette, hogy 218 millió dollárért (illetve ennek megfelelő saját részvénycsomagért) felvásárolja a San Diegó-i Maxwell Technologies-t. Az ultrakondenzátor alapú energiatároló-és továbbító eszközöket fejlesztő vállalat technológiái elsősorban a nagyobb kapacitású és hosszabb élettartamú akkumulátorok fejlesztésében segíthetik a járműgyártót, amely közvetlen és közvetett módon maga is jelen van a napelemek és villamosenergia-tároló egységek piacán.

A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások