Több mint fél évvel a tervezett deal bejelentése után hivatalosan is lezárult a francia gyógyszertártó multi, a Sanofi fogyasztói egészségügyi üzletágának értékesítése. A vény nélkül kapható gyógyszerek (OTC), valamint vitaminok, ásványi anyagok és étrend-kiegészítők forgalmazására specializálódott
Opella 50 százalékos, befolyásoló részesedését 10 milliárd euróért (10,4 milliárd dollárért) egy amerikai magántőkecég, a Clayton, Dubilier & Rice (CD&R) vette meg.
Emellett a Sanofi érdekeltsége is megmarad a cégben, amiben 48,2 százalékos tulajdonrészt tart meg. Új részvényesként pedig a francia állami befektetési bank, a Bpifrance is megjelenik 1,8 százalékos tulajdonrésszel.
Politikai viták kereszttüzében
Az Opella értékesítése egyébként erősen átpolitizálódott: miközben az Emmanuel Macron vezette állami politika pont a gyógyszeripari és egészségügyi szuverenitást tűzte ki céljául,
finoman szólva sem vette ki jól magát, hogy a franciák egyik legnagyobb multinacionális vállalataként a Sanofi külföldi kézbe akarja adni a nemzeti szinten is értékes és stratégiai jelentőségű üzletágát.
Főleg úgy, hogy az Opella részvényeire lett volna francia vevő is, hiszen azokra a PAI Partners magántőke-befektetési társaság is bejelentkezett.
A Sanofi azonban azzal pattintotta le a CD&R-nél jóval kisebb pénzügyi erővel bíró PAI Partners ajánlatát, hogy: „Azt a csoportot választottuk, amely a legjobb képességekkel és emberekkel rendelkezik, és amely segíthet nekünk abban, hogy lehetővé tegyük az üzletág hosszú távú sikerét”. Az üzletet végül úgy sikerült elfogadtatni a francia politikai elittel, hogy
a Sanofi egyrészt garanciát vállalt az Opella francia munkahelyeinek és a termelésének fenntartására, valamint hogy a Bpifrance is részvényese lett a cégnek, ezzel biztosítva a továbbiakban a francia érdekek megjelenését.
Az Opella részvényeladásáról szóló sajtóközleményből egyébként kiderül az is, hogy a tranzakció lezárultával mit tervez az Opella. Ahogyan írják, a prioritás „megerősíteni a jól ismert, megbízható márkákat, és mélyíteni a jelenlétet a kulcspiacokon. A lehetőségek határtalanok – a receptköteles készítmények vény nélkülivé tételétől kezdve az okos felvásárlásokon át a földrajzi terjeszkedésig”.
NYITÓKÉP: Az Opella közép- és kelet-európai csapata a cég prágai irodájában, 2025-ben. Forrás: Opella / LinkedIn