Petróczi Rafael

Petróczi Rafael

A Startup Online vezető újságírója, szerkesztője. Pályáját közéleti újságíróként kezdte az Azonnali hírportálnál, majd az egykori Express Innovation Agency-ben merült el a startupok világában. Lenyűgözőnek tartja le a szféra színességét és merész, kockázatvállaló magatartását. A két világ között mozogva kamatoztatja újságírói tapasztalatát és a startup-ökoszisztémáról megszerzett tudását.

Rovat: Iparági hírek

A romániai piacra terjeszkedett a magyar Bookkeepie

A romániai piacra terjeszkedett a magyar Bookkeepie
A nemzetközi terjeszkedés nem áll meg Romániában a könyvelőket az ügyfeleikkel megbízható módon és digitálisan összekötő platform számára: a következő megálló az ír és a régiós piac.

„Az már az elején teljesen egyértelmű volt, hogy nem csak a magyar piacra akarunk dolgozni, de azt, hogy ez mit jelent, mit kell csinálni még csak körvonalazni tudtuk.

Aztán 2023 végén jogi, 2024 végén elméleti és 2025 elején gyakorlati értelemben is elindult a román leányvállalatunk”

– így jelentette be a napokban Vizsy András, a Bookkeepie társalapítója és ügyvezetője, hogy cégük a gyakorlatban is elindult a romániai piacon a Bookkeepie leányvállalatával, a Bookkeepie Romaniával. Mint azt András hozzátette: jelenleg is végzik az előkészítő munkálatokat, hogy írországi leányvállalatukkal is elindulhassanak.

Mit csinál a Bookkeepie?

A Bookkeepiet Vizsy András és Turay Dia alapította 2020-ban, akkor még Könyvelő-Net néven: ez leegyszerűsítve egy könyvelőkeresésre optimalizált platformként működött, ahol a kereslet lokáció vagy ajánlás szerint böngészhette a kínálatot.

Azóta a Bookkeepie sok funkcióval bővült: a leendő ügyfelek most már 23 kritérium szerint kereshetik meg maguknak az igényeikhez passzoló könyvelőt, emellett pedig a kkv-szektorban a cégindításhoz és napi működtetéséhez szükséges számviteli ismereteket és AI által automatizált tudásbázist is megtalálhatnak.

A Bookeepie így mostanra nemcsak könnyebbé és gyorsabbá teszi a korábban sokszor nehézkes matchmakinget a könyvelt és a könyvelő között, de sok fontos információval is segíti a folyamatot, például értékelésekkel és véleményekkel, vagy az előzetes árak láthatóságával.

Mint azt a nemzetközi terjeszkedésről szóló sajtóközleményben Turay Dia kiemelte: cégük versenyelőnye az, „hogy felismertük, hogy mennyire fontos a bizalmon alapuló könyvelőkeresés egy alapvetően bizalmatlan piaci környezetben, és hogy mind a könyvelt cégek, mind a könyvelők kényszerű és nehézkes folyamatnak tartják ezt”.

Románia csak az első állomása a nemzetközi terjeszkedésnek

A Bookkeepie sajtóközleményében hangsúlyozta, hogy

a román és az ír piac mellett szeretnének az elkövetkező években a cseh, az osztrák, a horvát és a szlovák piacon is megjelenni.

A terjeszkedés stratégiai alapja a Magyarországon bevált üzleti modellen alapul: a lehető leghatékonyabb módon összehozni a széttöredezett keresletet és széttöredezett kínálattal. Mint azt Vizsy András hozzátette: „Tudjuk, hogy a magyarok régiósan elöl járnak a KKV-adminisztráció digitalizációban, így a környező országokba már működő megoldásokat, működési modelleket tudunk vinni.”

NYITÓKÉP: A Bookkeepie csapata. A kép bal szélén látható a két társalapító, Vizsy András és Turay Dia. Forrás: Bookkeepie / LinkedIn

Olvasd el ezt is!

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

#Bpifrance #Franciaország #Emmanuel Macron #CD&R #Clayton #Dubilier & Rice #gyógyszeripar #Opella #PAI Partners #pharma #Sanofi
Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.