„Láttuk, hogy a piacon igény van egy olyan lakosság számára elérhető részletfizetési megoldásra, ahol nem a kereskedőknek kell előfinanszírozni a vásárlást, hanem azonnal megkapja a pénzét.
Akkor döntöttük el, hogy létrehozunk egy saját, lakossági BNPL márkát. Éppen ebben az időszakban, a legjobbkor jött be a képbe Gauder Milán, akinek a cége már rendelkezett az ehhez szükséges MNB-engedéllyel, és hasonló ambíciói voltak”
– így mesélte Bruzsa Géza, az InstaCash egyik alapítója, hogy hogyan talált egymásra a cégének BNPL-rendszerét fejlesztő ServicePay Kft., illetve az IzzyPay Zrt. Ez utóbbi cég igazgatótanácsának elnöke Gauder Milán, aki korábban a Mastercardnál is dolgozott különböző vezetői pozíciókban.
AServicePay és az IzzyPay azt ismerte fel, hogy ugyanazon a piacon közös céljaik vannak, amiket együtt könnyebb elérniük, mint egymással versenyezve. Így született meg a most piacra lépő, magyar BNPL (buy now, pay later) szolgáltató milpay néven. A BNPL megoldások lényege, hogy a szolgáltató az egyik oldalról lehetővé teszi a vásárlóknak az adott vásárlás későbbi, részletekben történő kifizetését, a másik oldalról pedig az ebben rejlő kockázatot is átvállalja az eladótól. Így a vásárlók fizetés nélkül is azonnal megkapják az adott terméket, és a kereskedő is rögtön a pénzéhez jut.
A milpay modelljének előnye, hogy a vásárláshoz nincsen szükség hosszadalmas hitelbírálatra: a kamatmentes részletfizetés néhány perces digitális ügyintézéssel elérhető válik.
A milpayhez a két szereplő összeadta, amije volt: a ServicePay a BNPL-technológiát és egy tapasztalt, sikeres operatív menedzsmentet adott a közösbe, míg az IzzyPay rendelkezett a BNPL-szolgáltatáshoz szükséges MNB-engedéllyel, valamint az induláshoz kellő tőkeerővel.
A milpay szakmai befektetői között megtalálhatjuk egyébként Vinnai Balázst, az IND Group alapítóját és az IVSZ elnökét is.
Mint arra a milpay indulásáról szóló sajtóközlemény kitér, a cég olyan hazai és nemzetközi e-kereskedőket szeretne megszólítani, akik eddig nem tudtak részletfizetési konstrukciót kínálni vásárlóiknak – például forráshiány vagy technológiai korlátok miatt. Előnyüknek a BNPL-piac más szereplőivel – például a tőzsdei bevezetés kapujában álló és kereskedelmi banki ambíciókat hajtó Klarnával – szemben azt jelölték meg, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a túlköltekezés elleni védelemre és kapacitás vizsgálatára.
NYITÓKÉP: A milpay honlapja