Hirdetés

Mire költenek a mai fiatalok? A Diverzum hozott egy érdekes statisztikát

A diákoknak kedvezmények széles választékát nyújtó startup statisztikája betekintést nyújt a Z-generáció fogyasztási szokásaiba. Vajon sneakerekre, bulikra és fesztiválokra, vagy olyan praktikus dolgokra, mint a bevásárlás vagy a közlekedés költenek többet?

Ahogyan korábbi cikkünkben körbejártuk, nagyon nem egyszerű a startupszférának monetizálnia a Z (és alfa) generációt: hatalmas és folyamatos erőbefektetést igényel elérni és megtartani egy olyan társadalmi réteget, ami egyelőre képtelen ezt megfelelő mennyiségű bevétellel honorálni.

Hosszútávon azonban elképesztő lehet a nyereség: a Z generáció lesz ugyanis minden idők legszámosabb és legvagyonosabb generációja.

Pár éven, évtizeden belül így ennek a rétegnek a piaci értéke hatalmasat fog ugrani, és aki még idejekorán megtanul ezeknek a fiataloknak startupot építeni, nagy babérokra törhet. A magyar Diverzum egy jó példa arra, hogy hogyan lehet sikerrel megszólítani ezt a generációt.

Ne csak a tömegközön és a moziban legyen diákkedvezmény

A Gyarmati Fanni és László Miklós által 2021-ben alapított Diverzum arra építette fel vállalkozását, hogy ne csak a tömegközlekedésben és a mozikban segítsék kedvezményekkel a fiatalokat. Túl azon, hogy egy fiatal pénzügyi lehetőségei általában nem közelítik meg a felnőttekét, a diákok előnyhöz juttatása azért is lenne fontos, hogy a független, felnőtt élet lehetőségét meg tudják teremteni maguknak még egy olyan inflációval, megélhetési válsággal, elszabaduló albérlet- és ingatlanpiaci árakkal sújtott környezetben is, mint a mai.

Ennek jegyében a Diverzum egy olyan platformot hozott létre, ami a kedvezmények széles tárházát kínálja a diákoknak: például ételekre és italokra, sport- és szabadidős tevékenységekre, tanulásra és olvasásra, kozmetikumokra, szolgáltatásokra, még fesztiválokra és bulikra is.

A startup eddig 89 millió forint befektetést vont be, regisztrált felhasználóik száma meghaladta a 280 ezret, folyamatosan bővülő partnerhálózatához több mint 50 brand, köztük vezető világmárkák is csatlakoztak. A második teljes üzleti évében a cégnek már 4,2 milliárd forintos átmenő forgalma volt, melyből 162 millió forint volt az árbevétel.

A Diverzum most közzétett statisztikájából kirajzolódik, hogy az oldalukon keresztül mire költött a Z-generáció.

Sneakerekre vagy bevásárlásra költenek a fiatalok a Diverzumon?

Az adatok alapján

a diákok leginkább a bevásárláshoz kapcsolódó tranzakciókat folytatnak a Diverzumon, ezután a legtöbbet pedig táplálékkiegészítőkre, valamint utazásra és közlekedésre költenek. Egy diák a fenti kategóriákban évente átlagosan 761 400 forintot költ el.

Érdekesség, hogy a legkevesebbet fesztiválokra és bulikra költik, és hiába szól a sztereotípia arról, hogy a Z-generáció a fél vagyonát márkás cipőkbe és sneakerekbe öli, a Diverzum statisztikája alapján ez közel sincs így.

Fontos megjegyezni, hogy a grafikon csupán azt mutatja meg, hogy a Diverzum oldalán regisztrált és vásárlást folytató diákok mire mennyit költenek egy évben. Mivel a 280 ezer regisztrált felhasználóból – a Diverzum közlése alapján – minden harmadik diák bonyolított le vásárlását, ezért a fenti adatok körülbelül 100 ezer diák fogyasztási szokásait tükrözhetik. Ez az évente körülbelül 700 ezer, 14 éven felüli, köz- és felsőoktatásban tanuló diák hetedét fedi le, nem reprezentatív módon. Azaz azt nem lehet kijelenteni, hogy a mai fiatalok általánosságban is ezekre és ennyit költenek, viszont a 100 ezer diák vásárlási adatai így is értékes betekintést nyújtanak a generáció fogyasztási szokásaiba.

A startup egyúttal azt is ünneplheti, hogy

az oldalán keresztül folytatott vásárlásokkal a diákok összesen már 1 milliárd forintot spóroltak meg.

NYITÓKÉP: A Diverzum csapata a startup harmadik születésnapján. Forrás: Diverzum

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben

Hogyan érdemeld ki a Z generáció márkahűségét?

Több ökoszisztéma-szereplő összefogásával készült átfogó kutatás az 1995-2006 között született korcsoport helyzetéről, gondolkodásáról, értékvilágáról és vásárlási szokásairól. A főbb eredményeket ismertetjük.

Bővebben