Hirdetés

Minden munkavállalóját elbocsátotta az amerikai Frontdesk

Az amerikai startup vezérigazgatója egy kétperces megbeszélésen jelentette be, hogy több mint kétszáz dolgozót elbocsátanak, a céget pedig csődeljárás alá fogják vonni. A döntést a piaci viszonyok miatti nehézségek és egy sikertelen tőkebevonási kísérlet előzte meg.

Nem kezdődött jól az új év az amerikai startup, a Frontdesk dolgozói számára: a TechCrunch több forrásra hivatkozva arról ír, hogy

január 2-án a cégvezetés minden munkavállalóját elbocsátotta. Ezzel összesen több mint kétszáz ember veszítette el munkahelyét, köztük a teljes és részmunkaidőben, valamint a megbízás szerint dolgozók is.

A piaci viszonyok sodorták a csőd szélére a startupot

A 2017-ben alapított Frontdesk üzleti modellje arra épült, hogy jól felszerelt, modern ingatlanokat adott ki szerte az USA-ban. A szolgáltatást a startup a 21. század utazói számára fejlesztette ki: kényelmes megoldást nyújtott a nyaralni vágyóknak, az üzleti úton szállást keresőknek, valamint a távmunkában dolgozók számára is.

A Frontdesk már 2018-ban megszerezte az elsőkörös befektetését, az alapítás óta pedig összesen mintegy 26 millió dollár (átszámolva több mint 9 milliárd forint) értékben húzott be tőkét olyan szereplőktől, mint a JetBlue Ventures, a Veritas Investments és a Sand Hill Angels.

A startupot – a TechCrunch egyik forrása szerint – az elmúlt években emelkedő kiadások, valamint az ingatlanpiaci kereslet és az árak változása sodorta a csőd szélére.

A keddi bejelentést az elbocsátásokról azt követően tette a cég vezérigazgatója, Jesse DePinto, hogy a cég sikertelenül próbált meg újabb befektetői donációt szerezni működéséhez.

Mi lesz most a Frontdesk-kel?

Ahogy a TechCrunch-nak az egyik elbocsátott munkavállaló nyilatkozott, a keddi megbeszélésen Jesse DePinto rövid volt:

a mindössze kétperces Google Meet-hívásban a vezérigazgató közölte az elbocsátások tényét, valamint azt is, hogy a cég állami bírósági csődeljárást fog kezdeményezni.

Ez utóbbi abban más, mint az amerikai jogszabályok szerinti hagyományos, csődtörvény szerinti eljárás, hogy jóval kevesebb bürokratikus kitérővel lehet a céget felszámolni, ezzel jelentősen csökkentve a csődeljárás során keletkező költségeket és annak időtartamát.

A Frontdesk egyelőre nem kommentálta a híreket, jelen cikk írásakor elérhetetlen a cég Facebook- és Instagram-oldala is. Továbbá a honlapon feltüntetett telefonszámot tárcsázva egy hangfelvételt hallhat csak az ember arról, hogy a Frontdesk jelenleg nem elérhető, meglévő foglalás esetén keressen más szállást, illetve két héten belülre ígéri a cég az ügyfelekkel való kapcsolatfelvételt.

A Frontdesk sztorija nem egyedi, 2024-ben folytatódni fognak az elbocsátások

Ahogy arról a Crunchbase News szerzője, Chris Metinko ír, a technológiai szférában az utóbbi két évben nagy mértékű elbocsátások tapasztalhatóak.

A Crunchbase adatai szerint legalább háromszázezer embert bocsátottak el csak az USA-ban 2022 eleje óta (amióta a Crunchbase ezt méri), ebből majdnem kétszázezer fő 2023-ban veszítette el a munkahelyét.

Ahogy arra Chris Metinko felhívja a figyelmet, az elbocsátások mértéke csökkenő pályán van, az elmúlt hónapokban tapasztalható volumen nem közelíti meg az egy évvel korábbit, amikor az olyan nagyvállalatok, mint az Amazon, az Alphabet, a Microsoft, a Meta vagy a Salesforce tízezrével váltak meg a munkavállalóiktól.

Tekintve azonban, hogy startupok még 2023 vége felé is nagy számban kerültek hasonló helyzetbe, mint most a Frontdesk, és hogy nagyvállalatok még a karácsonyi időszak előtt is hajtottak végre leépítéseket,

a Crunchbase News szerzője arra számít, hogy a technológiai szférát érintő elbocsátások 2024-ben is folytatódni fognak.

NYITÓKÉP: Frontdesk / LinkedIn

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben

Öt év lobbizás ment a kukába azzal, hogy az Andreessen Horowitz az USA-t választja a brit kriptopiac helyett

A Sifted által nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján az Andreessen Horowitz arra a lóra tett, ami kriptobarát szabályozást ígért neki. 2024 nyara előtt ez Nagy-Britannia volt, utána már az Egyesült Államok és főleg Donald Trump.

Bővebben