Hirdetés

Itthon is terjeszkedik a Taxify

Ma már a világ 25 országában 15 millió felhasználóval büszkélkedő unikornis 2016-ban lépett piacra Budapesten, most pedig vidéken is bevezeti a szolgáltatásait.

Budapest után Debrecen lesz a második város, ahol elindítja okostelefon-alapú utazásmegosztó szolgáltatását a Taxify. Ennek érdekében megkezdték a sofőrök toborzását a városban és a környező településeken. A Taxify-hoz bárki csatlakozhat, aki rendelkezik a személytaxizáshoz szükséges engedélyekkel, és járműve is megfelel az előírásoknak – olvasható a cég közleményében.

A cég az újonnan jelentkezők számára anyagi támogatást adnak a taxi-személyszállításhoz szükséges orvosi vizsgálat, Páv II teszt, illetve az előírt személyszállítói tanfolyam elvégzéséhez.

A Taxify beszámolója szerint a sofőr által teljesített fuvarok számától függően, sávos rendszerben jutalékot számít fel utanként, amelynek mértéke akár 10 százalék is lehet. A szolgáltatáshoz azok a taxisok is csatlakozhatnak, akiknek az autójában nincs bankkártya-leolvasó, hiszen az utasok az okostelefonjukon keresztül is fizethetnek.

A vállalat Észtországból indult, és ma már a világ 25 országában 15 millió felhasználóval büszkélkedő startup 2016-ban lépett piacra Budapesten,

és azóta robbanásszerűen növekedett. 20 autóval kezdtek, és ma már több mint 600 sofőrrel dolgoznak együtt. A cég közlése szerint az utasok átlagosan 4,89-os osztályzatot adtak a Taxify sofőröknek. Mivel a cég országos engedéllyel rendelkezik, minden jogszabálynak megfelel, a debreceni indulás az első állomása az országos terjeszkedésnek.

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben

Növekedett a hazai szabadalmi kérelmek száma, de európai viszonylatban még így is gyengén teljesít Magyarország

Tavaly jegyezték a legtöbb szabadalmi kérelmet Magyarországról, azonban – ha az Európába érkező kérelmek számát tekintjük – arányaiban ezzel még mindig csak a lista utolsó harmadában vagyunk.

Bővebben