Hirdetés

Évről-évre töretlen az érdeklődés az akár 20 millió forintos befektetést kínáló HFDA Startup Program iránt 

Idén harmadik alkalommal valósult meg a HFDA Startup Program a Magyar Divat & Design Ügynökség (HFDA), a Startup Campus innovációs ügynökség és az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures kockázati tőkealap-kezelő szervezésében. A közel 50 jelentkező között szerepelnek olyanok, akikre már a nemzetközi márkák is felfigyeltek, de rengeteg fenntarthatóság jegyében született projekt is pályázik az akár 20 millió forintos tőkebefektetésre. 

Hirdetés

Közel 50 jelentkezővel zárult 2021. november 1-én a HFDA Startup Program pályázási időszaka, amely a legígéretesebb fiatal divat- és design startup vállalkozásokat segíti piacra lépni. A Startup Campus, a Hiventures kockázati tőkealap-kezelő és a Magyar Divat & Design Ügynökség harmadik alkalommal rendezi meg az inkubációt, melyre az érdeklődés évről évre töretlen.

„Célunk, hogy létrehozzunk Magyarországon egy értékteremtő divat- és designipari ökoszisztémát az ágazat fellendítése érdekében. Ennek egyik eleme a HFDA Startup Program, amely vállalkozói szemlélettel és startup tudással vértezi fel az egyetemi hallgatókat és kezdő vállalkozásokat, hogy gondolkodásukat még inkább az innovatív és digitális megoldások jellemezzék” – emelte ki Bata-Jakab Zsófia a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója.

A projektek között számtalan izgalmas és egyedi terv szerepel, a jelentkezők több mint fele már meglévő prototípussal rendelkezik. A benevezett divat- és design fejlesztések és megoldások között kifejezetten népszerűnek bizonyult a fenntarthatóság és a szabadidős termékek kérdésköre. A jelentkezők olyan társadalmilag fontos kérdésekre hoztak megoldást, mint például a munkaerőpiacról kiszorult nők foglalkoztatása, a divatipar túltermelésének visszaszorítása, a hagyományőrző motívumok megőrzése vagy akár a textilipari hulladékok újrahasznosítása.

A technológiai innováció is fontos szempont volt a program felhívásában, így interaktív kiállítással, ökobetonnal, innovatív légtisztítóval, 360 fokos termékbemutatással, valamint hőtermelő textillel is előrukkoltak a csapatok. Volt olyan projekt, aki a fiatalok körében már nagy népszerűségre szert tett márkáját használná fel társadalmilag fontos célokra, de olyan ötlet is érkezett, ami már nemzetközi cégekkel is kapcsolatba került.

A programba beválogatott csapatok öt hetes online üzleti képzésen vehetnek részt, amely az iparági mentoráció mellett magában foglalja többek között a legfontosabb startup módszertanokat, csapat- és időgazdálkodási ismereteket, termékfejlesztéssel, üzleti tervvel, piacra lépési stratégiával és marketinggel kapcsolatos, elengedhetetlen tudnivalókat. A képzés után további öt hetes befektetési felkészítésen vehetnek részt a legjobb projektek, amit egy befektetési ülés zár majd. Ide a legjobb csapatok kapnak meghívást azért, hogy bizottság előtt prezentálhassák ötletüket a 20 millió forintos ajánlat reményében, amit az MFB csoporthoz tartozó Hiventures és a Startup Campus Inkubátor közösen biztosít.

Hirdetés

A hazai agilitás két úttörője állt össze, hogy megreformálja a nagyvállalatokat

Janovszki Zsolt és Szmola Roland portfóliójában már olyan cégek is megfordultak, mint a Wizzair, az EGIS, az OTP és az E.ON. Habár már külön-külön is jelentős eredményeket és szakmai elismerést értek el, most úgy döntöttek, hogy közös hajóban evezve reformálják meg a legnagyobb multikat, akik teljesen szabad kezet adtak nekik. 

Bővebben

A digitális faktoring úttörője, a Péntech lízing szolgáltatással jelentkezik

A digitális faktoring úttörője, a Péntech novembertől új szolgáltatással bővíti portfólióját, amelynek köszönhetően most még könnyebb lehet a vállalkozások növekedésének finanszírozása. A digitális lízing megoldásnak köszönhetően a Péntech weboldalán keresztül a piacon egyedülállóan gyorsan és gördülékenyen, mindössze néhány kattintással igényelhető konstrukció.

Bővebben
Hirdetés

A cégen belüli bizalom erősödését segítheti elő az új EU-s szabályozás

A legújabb uniós direktíva szerint azoknak a vállalatoknak, akik legalább 250 főt foglalkoztatnak kötelezettségeik közé sorolódik a névtelenséget biztosító etikai forródrót bevezetése. A jogszabályi megfelelés és jövedelmezőség mellett fontos szerepet kap a vállalati működés és kultúra fejlesztése, ehhez azonban megfelelő stratégiára és eszközökre van szüksége a vállalatoknak.

Bővebben

A 4iG a legnagyobb hazai távközlési szolgáltatók közé lép

Végleges megállapodást kötött a 4iG Nyrt. a román RCS & RDS csoporttal a médiakonszern magyarországi érdekeltségeinek megvásárlásáról. A tranzakció lezárásával, illetve az elmúlt egy évben az infokommunikációs szektorban végrehajtott akvizícióival a 4iG a legnagyobb hazai távközlési szolgáltatók közé lép, miközben a cégcsoport meghatározó pozíciókat építhet ki a nyugat-balkáni távközlési piacon is.

Bővebben

Sikerrel zárult az első Agtech Summit konferencia

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) novemberben rendezte meg először hazánk első kifejezetten agrár startupokról szóló rendezvényét. A technológiai újdonságokat és a jövő agráriumát vizsgáló rendezvényen többszáz látogató vett részt és kapott közelebbi képet a legfontosabb agrártechnológiai startupok fejlesztéseiről.

Bővebben

Nemzetközi startup programok az innovációk felkarolásáért – elindult az előjelentkezés az EIT Food programokra

Egyedülálló nemzetközi startup programokra pályázhatnak olyan innovátorok, akik ötleteikkel vagy előrehaladottabb projektjeikkel tenni szeretnének egy karbonsemleges jövőért. Az EIT Food széles kínálatában különböző fejlettségű startupok mind megtalálhatják a számukra ideális programot. A több hónapos események során a kezdeti ötletfázistól egészen a piacra jutásig, befektetésszerzésig és nemzetközi networképítésig kapnak segítséget a résztvevők. Továbbá a legjobb csapatok a szakmai támogatás mellett pénzbeli jutalomban is részesülhetnek. A startup programokba 2022 elején nyílik meg a jelentkezés, de az előregisztráció már nyitott az érdeklődők számára.

Bővebben

Világsiker lehet a robotokat oktató magyar startupból

A Spirit FM startupokkal, innovációval, jövőbemutató ötletekkel és potenciális befektetési lehetőségekkel foglalkozó szórakoztató rádióműsorának, a Hibrid Startuppernek ismételten Sohajda Júlia, a Vespucci Partners kockázati tőkealap-kezelő egyik alapítója volt a vendége, aki ezúttal sem érkezett egyedül. Vincz Dániel, egy magyar fejlesztőcsapat, a Mollia ügyvezető-helyettese kísérte el a beszélgetésre, amely startup célja egy adaptív, tanítható szoftver kifejlesztése a Bábu nevű virtuális humanoid robot kinematikai vezérlésére. (X)

Bővebben

Béremelésre számíthat a fiatal generáció

A dolgozó fiatalok majdnem kétharmada számít béremelésre a következő időszakban, 46 százalékuk az inflációnál alacsonyabb, 20 százalékuk viszont azt meghaladó emelést valószínűsít – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A pesszimisták, vagyis a fizetéscsökkenésre számítók aránya nagyon alacsony, mindössze 4 százalékos.

Bővebben