Hirdetés

A mesterséges intelligencia könyvelésben is legyőzte az embert

A mesterséges intelligencia alapú iBookr könyvelő szoftver legyőzte az embert – legalábbis ami az egyszeres könyvvitelű költségszámlák kategorizálását illeti. A Start it @K&H inkubátorprogram csapata 21 ezer tételen tesztelte a programot, ami majdnem 99 százalékos találati pontosságot ért el. A cél a kettős könyvvitel kategorizálása 75 százalékos pontossággal, amit még idén elérhet a hazai startup.

A mesterséges intelligencia 1997-ben aratott először győzelmet az ember felett: a sakk világbajnok Kaszparov kikapott Deep Blue-tól, az IBM számítógépétől. Azóta az automatizálható, kritikus gondolkodást nem igénylő feladatokban egyre több területen hagyják le az embereket a szoftverek. Ennek a folyamatnak a következő lépése a Start it @K&H inkubátorprogramban nevelkedett iBookr startup megoldása, ami új alapokra helyezheti a könyvelést. A mesterséges intelligenciát használó, teljesen automatikusan működő szoftver ugyanis legyőzte az egyik könyvelőt számla kategorizálásban. „Elértük azt a pontot, amikor  a gép jobban végzi az egyszeres könyvvitelű vállalkozások esetén a költségszámlák kategorizálását, mint az ember. Így a könyvelőknek több idejük juthat a komplexebb feladatokra, a gép munkáját pedig csak ellenőrizniük kell” – jelentette be Molnár Tamás, az iBookr egyik alapítója.

A szoftver 21.000 költségszámla tételt vizsgált.

Az eredmény egyértelmű: a gép 98,74 százalékos pontossággal kategorizálta a számlákat, szemben a könyvelővel, akinek ez 98,41 százalékos pontossággal sikerült. „Volt, ahol az ember hibázott és volt, ahol a gép. Azt azonban kijelenthetjük, hogy a költségszámla kategorizálás egyszeres könyvvitelű vállalkozások esetén már géppel automatizálható, az emberi hibahatáron belül” – hangsúlyozta ki Molnár Tamás. A hibaaránynál is fontosabb azonban a sebesség. Ekkora adatsor kategorizálásához egy tapasztalt könyvelőnek legjobb esetben is egy teljes hétre van szüksége, hétfőtől vasárnapig, napi 8 órával számolva. A gépnek ez mindössze pár másodperc. Habár a mesterséges intelligencia alapú szoftverrel a könyvelési folyamat jelentős része automatikusan történik, a folyamat végén a könyvelő jóváhagyása még mindenképpen szükséges.

Már a kettős könyvvitel kategorizálását is fejlesztik

„Magyarország élen jár Európában az adózás és a könyvelés digitalizációjában, így ez remek kiindulási pont a fejlesztéshez. Azonban rengeteg adatra van szükség, hogy megfelelően be tudjuk tanítani a mesterséges intelligenciát. Ráadásul ezeket az adatokat nem lehet nyilvános forrásokból nagy mennyiségben beszerezni” – mondta el az iBookr alapító. A rendszer, a folyamatban lévő fejlesztések egyelőre csak zártkörűen használható, de ősz végére már 250 felhasználó elérése a cél. Jelenleg a kettős könyvvitel kategorizálásán dolgozik a csapat. Ez jelentősen összetettebb feladat, hiszen az eddigi négy helyett mintegy harminc kategóriával kell dolgozni. A tervek szerint ennek a tesztelése hamarosan elindulhat, aminek a végére elérhető a 75 százalékos pontosság.

Várják az új startupokat

Az iBookr-hoz hasonló úttörő ötleteket megálmodó startupok jelentkezését a Start it @K&H inkubátora szeptember 5-én éjfélig várja, iparági megkötés nélkül, ahol a kreatív ötletek vállalkozássá formálása során kiemelt figyelmet kapnak a fenntarthatóságot szolgáló megoldások is. A programba Itt lehet jelentkezni.

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben

Miért éri meg virtuálisan prototípust készíteni a startupoknak, és hogyan zajlik ez egyáltalán?

Az innovációs projekteknek szóló Technocatalyst programban az Econ Engineering elérhetővé teszi a mérnöki szimulációk világát a startupoknak is. Hogyan tudja egy startup az Econnal virtuálisan megterveztetni a prototípusát? Mennyire szoros az együttműködés, mekkorák a költségek, és miért bízzon meg a startup az eddig ipari nagyvállalatoknak szolgáltató cégben? Kiglics Gábort, az Econ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Bővebben

Gazdaságos 3D nyomtatógép és hisztikezelő gyereknevelési rendszer is nyert az első VOSZ Smart startupversenyen

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége azzal a céllal hozta létre a versenyt, hogy felkutassa az élet különböző területein születő innovációkat, és segítse ismertségük növelését. A fődíjat a 3D nyomtatást megkönnyítő ReFilamer hozta el.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások