Hirdetés

Cseh startup terjeszkedik a magyar házhozszállítási piacon

A magyar házhoz szállítási piac megújítására készül a DoDo, s ennek érdekében már több hazai városban is elérhetővé tette szolgáltatásait. A cseh startup adatvezérelt logisztikai és “utolsó 2 kilométeres” megoldása révén jelentősen javítja a szállítási feladatok teljesítésének hatékonyságát. Az extra gyors, akár félórás határidők vállalása a társaság tapasztalatai szerint kifejezetten felértékelődött a pandémiás időszakban.

A világjárvány következtében az e-kereskedelem minden eddiginél fontosabbá vált, a klasszikus kiskereskedelmi szereplők is ebbe az irányba mozdultak el. Számos szolgáltató kísérletet tett a kézbesítési szolgáltatások házon belüli megoldására, azonban sokuk számára mostanra kiderült, hogy ennek számos buktatója van. Sokkal hatékonyabb, idő- és költségtakarékos megoldás ezt olyan tapasztalt, saját fejlesztésekkel rendelkező, szakértő szolgáltatókra bízni, mint például a DoDo.

Az elmúlt év megmutatta, hogy nemcsak az élelmiszerek vagy a készételek szállítására van igény, hanem a fogyasztók már szinte bármilyen termékhez szeretnének könnyen és gyorsan hozzájutni online rendeléseik révén.

A DoDo egy olyan egyedi, nagyteljesítményű logisztikai platformot fejlesztett ki, amely adatvezérelt megoldásainak köszönhetően lehetővé teszi a különböző futárfeladatok teljesítésének intelligens összehangolását. A hatalmas mennyiségű beérkező információ összetett elemzése révén előzetesen kiszámítható a kereslet, a forgalmi helyzet és az optimális flottakapacitás várható alakulása. Ez pedig minden eddiginél fenntarthatóbbá teszi a házhoz szállítást, mivel az erőforrásigények pontos felmérésének köszönhetően megspórolhatóvá válnak a korábban feleslegesen megtett utak.

Az intelligens városi modell részét képző „utolsó 2 kilométeres“ szállítás azt jelenti, hogy a DoDo autói, illetve futárjai kisebb távolságokat tesznek meg. A legtöbb házhoz szállító cég általában az egy adott területre és azonos időszakra eső fuvarfeladatokat párhuzamosan több járművel teljesíti, ami nem egy hatékony megoldás, és egyben felesleges forgalomnövekedéssel és környezetterheléssel is jár. Ezzel szemben a DoDo a beérkező valós idejű adatok megfelelő elemzésével képes flottái legoptimálisabb kihasználására, ami kedvező hatással van a városképre és környezetünkre is.

A szolgáltatás jelenleg négy európai országban, Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban és már Magyarországon is elérhető. Az itthoni indulás egy közel 400 000 eurós beruházás révén valósult meg. Azon hazai városok száma, ahol a DoDo kiszállítást végez, már így is impozáns, és a lista folyamatosan bővül: Budapest mellett Miskolc, Debrecen, Eger, Szolnok, Szeged, Békéscsaba, Pécs, Kaposvár, Zalaegerszeg, Szombathely, Győr, Tatabánya, Veszprém és Székesfehérvár is szerepel rajta. A cég éppen egy éve, 2020. május 11-én 9 autóval kezdte meg működését Magyarországon, s mára több mint 70 gépjárművel és 150 alkalmazottal rendelkezik. Európában a DoDo számos olyan kereskedelmi egységgel és gyorsétterem-lánccal alakított ki hosszútávú együttműködést és kísérleti projektet, mint például a Nespresso, a KFC, Pizza Hut vagy a Kifli.hu cseh anyavállalata, a Rohlik.

A DoDo-t 2015-ben alapították, közvetlenül a fogyasztókat kiszolgáló futárszolgálatként. 2016-ban a Michal Mensik tulajdonában lévő INVEO vásárolta fel és vette át az akkor még csak 2 autóval, 10 futárral és 5 háttérirodai alkalmazottal rendelkező vállalatot. Az akvizíciót követően alakították ki a társaság sikerét megalapozó, az “utolsó 2 kilométerre” építő B2B szállítási szolgáltatást. A DoDo tavaly a közép-európai régió második leggyorsabban növekvő vállalata lett a Deloitte Technology Fast 50 listája alapján. Saját infrastruktúrával, 600-nál is több autóval, és több mint 1200 futárral rendelkezik, az eddig kézbesített megrendeléseik száma pedig meghaladja a 4,5 milliót.

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben

Miért éri meg virtuálisan prototípust készíteni a startupoknak, és hogyan zajlik ez egyáltalán?

Az innovációs projekteknek szóló Technocatalyst programban az Econ Engineering elérhetővé teszi a mérnöki szimulációk világát a startupoknak is. Hogyan tudja egy startup az Econnal virtuálisan megterveztetni a prototípusát? Mennyire szoros az együttműködés, mekkorák a költségek, és miért bízzon meg a startup az eddig ipari nagyvállalatoknak szolgáltató cégben? Kiglics Gábort, az Econ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások