Hirdetés

Még a végén tényleg elindul az Air Belgium

Egy lépéssel közelebb került a startup légitársaság ahhoz, hogy valóban elindíthassa járatait. Két darab, négyhajtóműves Airbus géppel kezdenék meg a működést.

Február elején írtunk arról, hogy a nevében régi, de új startup cégként induló Air Belgium 300 alkalmazott felvételét tervezi. Niky Terzakis, a légitársaság vezérigazgatója a La Libre Belgique című belga napilapnak elmondta: a hongkongi járatok már márciustól indulhatnak. Ennek feltétele, hogy a távol-keleti úti célokat kiszolgáló repülőgépek február közepéig megérkezzenek és rendelkezésre álljon minden szükséges engedély.

Azért döntöttek a charleroi repülőtér mellett, mert a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtérrel ellentétben sokkal könnyebb megközelíteni, versenyképesek az árai és nemzetközi légiközlekedési központtá akar válni.

Az Airportal értesülése szerint egy lépéssel közelebb került a légitársaság ahhoz, hogy megvalósítsa az ambiciózus tervét. Múlt hét pénteken ugyanis két repülőgépükre adott ki lajstromjelet a belga légiközlekedési hatóság.

A két érintett szélestörzsű négyhajtóműves Airbus jelenleg még mindig Franciaországban van, az átalakítási, szerelési munkáik még nem fejeződtek be és nem kapták meg a cég látványosnak ígérkező festését sem.

A légitársaság egyelőre még nem rendelkezik érvényes Légi Üzemeltetői Engedéllyel (AOC), de ennek kiadását február végére várják. Az AOC kiadásának feltétele, hogy a légitársaság legalább egy repülőgéppel rendelkezzen.

Ettől függetlenül az Airportal szerint még így is kevés az esély a március végi indulásra, mert az AOC után még a kereskedelmi üzemeléshez szükséges engedélyeket is be kell szerezni és a repülőjegyek értékesítése csak ezt követően indulhat el.

Az Air Belgium belga légitársaságot eredetileg 1979-ben alapították, 1998-ban eladták az Airtours brit légitársaságnak, majd 2000. október végén megszűnt. 2016 végén a céget újraalapították azzal a céllal, hogy Belgiumot összekapcsolják ázsiai nagyvárosokkal.

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben

Miért éri meg virtuálisan prototípust készíteni a startupoknak, és hogyan zajlik ez egyáltalán?

Az innovációs projekteknek szóló Technocatalyst programban az Econ Engineering elérhetővé teszi a mérnöki szimulációk világát a startupoknak is. Hogyan tudja egy startup az Econnal virtuálisan megterveztetni a prototípusát? Mennyire szoros az együttműködés, mekkorák a költségek, és miért bízzon meg a startup az eddig ipari nagyvállalatoknak szolgáltató cégben? Kiglics Gábort, az Econ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Bővebben

Gazdaságos 3D nyomtatógép és hisztikezelő gyereknevelési rendszer is nyert az első VOSZ Smart startupversenyen

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége azzal a céllal hozta létre a versenyt, hogy felkutassa az élet különböző területein születő innovációkat, és segítse ismertségük növelését. A fődíjat a 3D nyomtatást megkönnyítő ReFilamer hozta el.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások