Hirdetés

A mesterséges intelligencia már a pénzügyeinket is támogatja

A mesterséges intelligencia (MI) már nem a fantasztikus filmek izgalmas látványeleme, hanem egyre inkább a mindennapjaink részét képezi, hiszen az orvostudománytól kezdve a pénzügyekig számos területen jelen van. Az ilyen irányú fejlesztések azonban még meghatározóbbak lesznek a jövőben, amelyet az is mutat, hogy világszerte egyre több forrást szánnak az MI támogatású megoldásokra a befektetők. A trend a hazai startupok körében is felfelé ívelő pályán mozog, melyet számos ígéretes, világszinten is élenjáró eredmény igazol: a Start it @K&H inkubátorprogramban részt vevő csapatok többek között a mesterséges intelligencia segítségével újítják meg a kriptokereskedést, a könyvelést és a videójátékok világát. A K&H innovatív megoldásai pedig a pénzügyi folyamatokat és platformokat helyezik új alapokra – hangzott el a Startup Szerda eseményen.

A mesterséges intelligencia (MI) jelentőségét mi sem igazolja jobban, minthogy világszinten folyamatosan nő az MI területen a kutatás-fejlesztésre szánt befektetések összege. A Stanford Egyetem 2021-es, mesterséges intelligencia indexe alapján 2020-ban 9,3 százalékkal több fejlesztésre szánt forrás állt rendelkezésre, mint egy évvel korábban. A járvány következtében pedig még inkább felértékelődik ez a technológia az orvosi kutatások, gyógyszerfejlesztések, illetve az oktatás területén is. A trend felerősödése az üzleti életben is tetten érhető köszönhetően annak, hogy segítségével óriási mennyiségű adat feldolgozására nyílik lehetőség, ami a gyorsan változó ügyféligények kiszolgálását teszi lehetővé. Emellett képes arra, hogy az automatizálható folyamatokat elvégezze, így a munkavállalók egyrészt tehermentesíthetőek, másrészt több idejük marad a kreatív, magasabb hozzáadott értékkel bíró tevékenységekre.

„Az MI alapú megoldások egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a startupok életében is.”

„Ez egy rendkívül innovatív, ám speciális szaktudást igénylő terület, amelyet nehéz elsajátítani, ezért viszonylag kevesen értenek hozzá. A szaktudás bővítésével ugyanakkor szektortól függetlenül, akár egy-egy termék vagy szolgáltatás részeként, kiegészítéseként is alkalmazható, így nagy lehetőségeket rejt. A Start it @K&H inkubátorprogramban többek között ezeknek az előremutató innovációknak a megvalósításához, finomhangolásához, ismertségük növeléséhez szeretnénk hozzásegíteni a startupokat annak érdekében, hogy egyre többen alkalmazzák sikerrel a technológiát, és még több úttörő, hazai megoldás könnyíthesse meg az életünket” – mondta el Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője a Start it @K&H szakmai partnerségével megvalósuló Startup Szerda eseményen, amely a starupokat érintő leginkább aktuálisabb témákat dolgozza fel. A legutóbbi alkalmon a mesterséges intelligencia térnyeréséről volt szó, ahol a Start it @K&H inkubátorban fejlődő csapatok is bemutatták saját MI projektjeiket.

„A technológiai fejlődés a pénzügyi területen is áttörést hozott, hiszen a járvány következtében előtérbe kerültek a digitális megoldások, úgymint a készpénzforgalom automatizálása vagy a robotok alkalmazása. Ez utóbbi azért is jelentős, mert a K&H-nál évente több mint 450 féle ügyletet végzünk robotokkal, melyek 2020-ban több mint 20 millió tranzakciót végeztek el a bankcsoport számára. Segítségükkel többek között a vállalati ügyfelek adóigazolásai is elkészíthetők, díjkedvezmények beállítása kezelhető, de a szerződések adminisztrációjában is segít, ami gyors és kényelmes ügyfélkiszolgálást tesz lehetővé. A jövőben pedig még inkább felerősödhet a mesterséges intelligencia jelenléte, amivel tovább egyszerűsíthetjük a pénzügyi és az ügyintézési folyamatokat” – tette hozzá Németh Balázs.

Kriptotőzsdézés mesterséges intelligenciával

A Start it @K&H egyik csapata, a Graines de Boss francia startup versenyen is díjazott B-cube.ai egy mesterséges intelligencia alapú szoftverrel újítja meg a kriptovaluta kereskedést. A teljesen automatizált kriptovaluta-kereskedő platformon a tőzsdézést mesterséges intelligencia optimalizálja. A botok folyamatosan monitorozzák a piacot, és képesek arra, hogy valós időben hajtsák végre a tranzakciókat. Az alkalmazott mesterséges intelligenciának köszönhetően a szoftver előnye, hogy a hagyományos algoritmusokkal szemben folyamatosan fejlődik, és képes a tanulásra.

A könyvelők jobbkeze: iBookr

A Start it @K&H csapata által létrehozott iBookr a kkv-k és a könyvelők munkáját egyaránt megkönnyítheti. Rendszerük által teljesen automatizálhatóvá válik a kis- és középvállalkozások pénzügyeinek kezelése, a könyvelők számára pedig komplex megoldást nyújt, amivel egy szakember munkakapacitása akár a hatszorosára is nőhet. A mesterséges intelligencia többek között a digitalizált adatok értelmezésében, a számlák kategorizálásában és lekönyvelésében segít.

Fridai – a nappalidba költözik, és élménnyé teszi a videójátékot

Az egész gamer világot felforgathatja a Start it @K&H csapatának mesterséges intelligencia alapú fejlesztése, a Fridai hangalapú virtuális játékasszisztens. A startup újdonsága kifejezetten az online játékok támogatásához készült, hogy használatával a játékosok figyelmét ne zökkenthessék ki a menet közben felmerülő kérdések, mert az asszisztens folyamatosan válaszol ezekre, segít, ha a játékos nem emlékszik valamire, vagy elakadt, továbbá felvázolja a további lehetséges lépéseket is.

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben

Miért éri meg virtuálisan prototípust készíteni a startupoknak, és hogyan zajlik ez egyáltalán?

Az innovációs projekteknek szóló Technocatalyst programban az Econ Engineering elérhetővé teszi a mérnöki szimulációk világát a startupoknak is. Hogyan tudja egy startup az Econnal virtuálisan megterveztetni a prototípusát? Mennyire szoros az együttműködés, mekkorák a költségek, és miért bízzon meg a startup az eddig ipari nagyvállalatoknak szolgáltató cégben? Kiglics Gábort, az Econ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások