Hirdetés

RocketShepherd: a hazai startupok 1,44 milliárd eurót vontak be

A RocketShepherd.com egy hazai fejlesztésű startup adatbázis amely automatikusan összegyűjti a régió innovatív vállalatainak adatait egy közös platformon. Az oldal – amely lényegében egy „startup startupoknak” – készített egy átfogó infografikát a hazai ökoszisztémáról,  amiben vizualizálta, hogy mi történt itthon az utóbbi években, hány startup jött létre, mennyi tőkét vontak be és egyéb érdekes információkat is tartalmaz a hazai innováció piac állapotokról.

Az infógrafika fontos érdekességeként megemlíthetjük, hogy több mint 2,000 hazai startup jött létre itthon, amelyek 84%-át az utóbbi 10 évben alapították. Összesen 1.44 milliárd euro finanszírozást vontak be, 47%-uk szerzett valamilyen tőkeforrást (pályázatok, kockázati tőke, crowdfunding). Az utóbbi 5 évben pedig ezek a cégek összesen 3.7 milliárd euronyi árbevételt termeltek (évi ~740M euro). Ezek közül 21 cég (top 1%) termelte ki 54%-át a fent említett összesített árbevételnek, és csak a cégeknek ötöde (19%-a) generált több mint évi 100 ezer euro árbevételt. A ’healthcare’, ’food & beverage’ és ’financial technology’ iparágak szerepeltek a legjobban miközben az ’e-commerce & marketplace’, ’marketing & advertising’, valamint a ’food & beverage’ szektorok között ment a legtöbb cég csődbe. Az oldal által összegyűjtött magyar startup-ok 23%-a ma már nem tevékenykedik.

„Végre tudjuk, hogy mi történt és mikor. Most látjuk, miből lehet főzni”

– nyilatkozta Sebastian Tamas (Sebi), a RocketShepherd alapítója. „Most már van mihez benchmarkolni magunkat és összehasonlíthatóak lesznek a múltbeli trendek a jövőbeli haladási irányokkal és azok mértékével. Végre latjuk automatikusan, hogy mi történik a saját régióinkban, hogy ne kelljen olyan más, minden esetben manuális adatbázisokra alapoznunk az értelmezéseinket, amik kevesebb, mint 31%-át fedik le a már általunk ismert regionális cégeknek” – tette hozza Sebi. A RocketShepherd a közeljövőben az eddigieken felül, további 20,000 regionális startup cég profilt kapcsol be, amik adatait továbbra is ingyenesen tekinthetik át a felhasználók, ugyanúgy, mint a magyar cégek esetében.

A hazai és nemzetközi szereplők között mindig nagy vitákat generál, hogy mit is jelent a “startup” meghatározása, mikor jelentek meg az első fecskék és kik azok a szereplők, akikhez köthető egy ökoszisztéma kialakulása. Azon túl, hogy nincsen egy globálisan elfogadott definíciója a ’startupnak’, a vita másik gyújtópontja, hogy annak ellenére, hogy innovatív vállalkozások mindig is létrejöttek, – elég csak a “dotcom” boom-ra vagy 2008-as gazdasági válságot követő időszakra gondolni – , a ‘startup’, mint kifejezés csak lassan jelent meg a közép-kelet-európai régióban.

Az tényszerűen kijelenthető, hogy a Prezi (2004), Logmein, (2003), NNG (2004), Ustream (2007) ’usual suspects’ megalapításai 2008 előtti időszakra tehető, és több ‘Venture Capital’ cég is megjelent a régióban már az ezredforduló előtt. A RocketShepherd algoritmusa pedig az összes olyan céget startupnak tekinti, akit a sajtóban vagy a startupokkal foglalkozó tanulmányokban megemlítettek így, ezeket az adatbázis mind mutatja, és hamarosan több szűrő segítségével mélyebb kutatást is lehet végezni majd köztük.

„Amiben mi hiszünk, és így is tekintünk rá, hogy egy startup az nem is egy cég típus, hanem sokkal inkább egy módszertan, egy ’framework’ hogy hogyan tegyük a vállalatunkat globálisan felfedezhetővé és skálázhatóvá. De a nap végén az a cél, hogy jövedelmező vállalkozásokat építsünk, ne csak divathullámokat lovagoljunk meg” – mondta el Sebi.

Kövessétek a RocketShepherd Facebook oldalát: https://www.facebook.com/rocketshepherd/

Infografika bővebben: https://rocketshepherd.com/public/learn/infographics/6020ef82b6897fb14192d569

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben

Miért éri meg virtuálisan prototípust készíteni a startupoknak, és hogyan zajlik ez egyáltalán?

Az innovációs projekteknek szóló Technocatalyst programban az Econ Engineering elérhetővé teszi a mérnöki szimulációk világát a startupoknak is. Hogyan tudja egy startup az Econnal virtuálisan megterveztetni a prototípusát? Mennyire szoros az együttműködés, mekkorák a költségek, és miért bízzon meg a startup az eddig ipari nagyvállalatoknak szolgáltató cégben? Kiglics Gábort, az Econ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások