Hirdetés

Kihirdették a legszerethetőbb magyar munkahelyeket

A Dreamjo.bs negyedik alkalommal is meghirdette a Szerethető Munkahelyek Díjat, hogy megtalálják Magyarország legvonzóbb munkahelyeit. Mivel 2018 óta a KKV-k mellett már a nagyvállalatok is pályázhatnak a versenyre, valóban minden szerethető munkahelynek lehetősége van arra, hogy felkerüljön a térképre lokációtól és cégmérettől függetlenül. Az idei TOP 195 Szerethető Munkahely listájáról ezúttal is az online szavazatok döntöttek, amelyek száma 2020-ban meghaladta az 57 ezret. Az elismerést a legjobb eredményt elérő 150 KKV-nak, 35 nagyvállalatnak és 10 erdélyi cégnek ítélték oda.

„Míg az elmúlt három évben inkább a díjátadó állt a kezdeményezésünk középpontjában, idén a szakmai kapcsolatok erősítését és a tudásmegosztást helyeztük fókuszba. Büszkék vagyunk arra, hogy most először lehetőségünk nyílt egy ingyenesen látogatható virtuális konferencia megszervezésére, melyen a résztvevők elismert hazai szakemberektől kaptak releváns információkat, illetve tanácsokat azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet a jelenlegi helyzetben is stabil és a munkavállalók számára is élhető környezetet építeni és fenntartani”– mondta el Balogh-Mázi Mária, a DreamJo.bs vezérigazgatója és a Szerethető Munkahelyek díj megálmodója, aki azt is hozzátette, hogy az eseményen kifejezetten pozitív hangvételű és motiváló előadások hangzottak el, amelyek megmutatták, hogy megfelelő hozzáállással és gyors reagálással a legnehezebb körülményekből is van kiút.

Rekordszámú nevező 26 iparágból és 156 településről

2020-ban rekord számú, közel 1.100 magyar és erdélyi nevező közül kerültek ki az idei év Szerethető Munkahelyei. Összesen 26 különböző iparág képviseltette magát a nevezők között és a legjobbak közé került cégek túlnyomó része szoftverfejlesztéssel foglalkozik, de sok nevező tevékenykedik kommunikáció, marketing, mérnöki, műszaki, gyártás és pénzügy, könyvelés területen is. Míg korábban méretét tekintve túlnyomóan klasszikus kisvállalkozások neveztek a díjra, az idei nevezők csaknem egyharmada már közép-illetve nagyvállalatok közül került ki. Bár a legtöbben a fővárosi és Pest megyei régióból jelentkeztek, a vidéki cégek is bekapcsolódtak a versenybe. Az ország minden szegletéből, összesen 156 településről érkeztek nevezések.

Budapest mellett a szegedi, valamint a pécsi cégek közül képviseltették legtöbben magukat a versenyben, idén először pedig erdélyi cégek is jelentkezhettek a megmérettetésre.

HR és employer branding különdíjakat is kiosztottak

A Szerethető Munkahelyek díj különlegessége, hogy a versenyhez használt profilokat úgy dolgozták ki, hogy a versenyzők a szokásostól eltérő kérdések mentén, minél őszintébben tudják bemutatni magukat, ebben az évben pedig arra is volt lehetőség, hogy a vállalatok jelezzék, milyen túlélési stratégiákat, intézkedéseket vezettek be a járvány negatív hatásainak kezelésére HR-szempontból.

A korábbiakhoz hasonlóan a szakmai zsűri idén is 5 HR és 5 employer branding különdíjat osztott ki, melyek közül egyet-egyet ezúttal erdélyi cégeknek ítéltek oda. A zsűrizésben részt vett többek között Cserpes István, a Cserpes Sajtműhely Kft. alapítója, Palocsay Géza az Adevinta Hungary részéről, Kiss Szabolcs, az Alcoa ügyvezető igazgatója, valamint Csoknyainé Horváth Gertrud, a DM Magyarország ügyvezetője is. A HR különdíjasok: Y-shift, Y-collective, Grape Solutions, Szentkirályi Magyarország, valamint az erdélyi COATS Romania. Az employer branding különdíjasok: Flow Academy, ALLWIN Informatika, Protocall, Praktiker, valamint az erdélyi KESZ Romania. A szavazási időszak alatt a szavazóknak lehetősége volt azt is jelezni, hogy hol dolgoznának legszívesebben. A legtöbb „dolgoznék itt” feliratkozót gyűjtő KKV különdíját a Snapsoft nyerte el, nagyvállalat kategóriában pedig a Randstad Hungary-nél dolgoznának a legtöbben szívesen.

Négyszeres Szerethető Munkahelyeket is díjaztak

A Szerethető Munkahelyek díj 2017 óta létezik és vannak olyan vállalatok, amelyek immáron negyedik alkalommal kerültek be a TOP díjazottak közé. Ezek a BOOKR Kids, az Emarsys- Technologies Kft., Green Fox Academy, Infosector, KAJAHU, Loffice Budapest, PV Napenergia, Szamlazz.hu, UXstudio, Webtown, valamint az Y-collective.

Mellettük a TOP 195 cég között szerepelnek olyan ismert munkahelyek, mint a Magyar Telekom, Telenor, Vodafone Magyarország, Praktiker, Richter Gedeon, Decathlon, NetPincér, Bátor Tábor Alapítvány, valamint a Brain Bar.

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben

Miért éri meg virtuálisan prototípust készíteni a startupoknak, és hogyan zajlik ez egyáltalán?

Az innovációs projekteknek szóló Technocatalyst programban az Econ Engineering elérhetővé teszi a mérnöki szimulációk világát a startupoknak is. Hogyan tudja egy startup az Econnal virtuálisan megterveztetni a prototípusát? Mennyire szoros az együttműködés, mekkorák a költségek, és miért bízzon meg a startup az eddig ipari nagyvállalatoknak szolgáltató cégben? Kiglics Gábort, az Econ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Bővebben

Gazdaságos 3D nyomtatógép és hisztikezelő gyereknevelési rendszer is nyert az első VOSZ Smart startupversenyen

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége azzal a céllal hozta létre a versenyt, hogy felkutassa az élet különböző területein születő innovációkat, és segítse ismertségük növelését. A fődíjat a 3D nyomtatást megkönnyítő ReFilamer hozta el.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások