Hirdetés

Kreativitás, bátorság és kitartás: ezek nélkülözhetetlenek egy startup indításához

Erős jövőképpel, magabiztos digitális tudással rendelkeznek a hazai fiatalok, a legtöbben saját vállalkozásban vagy cégvezetőként dolgoznának – derült ki a Hiventures reprezentatív felméréséből. A legtöbben szívesen dolgoznának startupban, a fiatalok fele szívesen indítana is ilyen céget, ehhez azonban bátorság, kreativitás és kitartás kell. A vállalkozó kedvű fiataloknak november 12-én a Hiventures szervezésében megrendezésére kerülő 4.  Regional Startup and Innovation Day-en lesz lehetőségük inspirálódni, a rendezvény – a koronavírus járványra tekintettel – idén egy rendhagyó, több digitális kreatív technológiát ötvöző, páratlan esemény lesz.

A magyar fiatalok közül legtöbben saját vállalkozásban szeretnének dolgozni, vezetőként vagy cégtulajdonosként – derült ki az MFB csoporthoz tartozó Hiventures megbízásából készített, 18-35 éves fiatalok körében végzett reprezentatív felmérésből.

Vállalkozó szellem, saját lábon állás

A magyar fiatalok 83%-a erős vállalkozó szellemmel rendelkezik és megfelelő alázattal néz a jövő kihívásai elé, állapítja meg a felmérés. A fiatalok közül a legtöbben – 38% -, egyértelműen saját vállalkozásban szeretnének dolgozni, KKV-ban vagy külföldi nagyvállalatnál 16%-uk, hazai nagyvállalatnál 15%, míg állami cégnél a válaszadók 12%-a dolgozna. Pozíciókat tekintve a megkérdezettek közel fele vezetőként képzelik el magát, alkalmazottként pedig 31% vállalna munkát szívesen. A válaszadók negyede mondta, hogy cégtulajdonos szeretne lenni, de közel egytizedük influenszerként is el tudja képzelni magát. A 18-35 éves ambiciózus fiatalok 61%-a középtávon világosan látja a céljait, 16%-uk ennél hosszabb távra is megtervezi az életét.

A koronavírus hatása a digitális kompetenciákra

Minden negyedik fiatal munkáját, jövőjét nagyobb, minden harmadikét kisebb mértékben érintette, ill. érinti most is a koronavírus járvány: az elmúlt időszakot viszont minden második fiatal értékelte úgy, hogy digitális kompetenciában fejlődni tudott. Saját bevallásuk szerint az elmúlt időszakban a legtöbben (63%) a munkavégzés hatékonyságában fejlődtek, ezt követi a modern technológiák használata 28 százalékkal, és a digitális eszközök használata és szoftverhasználati kompetencia 21-21 százalékkal. Erősségnek 71% a munkavégzés minőségét, 68% a hatékonyságát jelölte meg.

Jól cseng a startup

A megkérdezettek fele állította magabiztosan, hogy tudja, mit jelent a startup, 30% bizonytalan volt ebben. A fiatalok 63% állította azt, hogy szívesen dolgozna egy startup cégben, 49% pedig indítana startupot. Ehhez alapvetően három dolog kell a fiatalok szerint. Bár a válaszadók közel fele fontosnak tartja az anyagiakat az induláshoz, de egy startuphoz valójában elég egy kreatív ötlet és a bátorság, amit a válaszadók 47 és 39 százaléka szintén nagyon fontosnak jelölt meg.  A szükséges forrásokhoz a többség (40%) EU-s vagy más nemzetközi pályázatokból jutna, de minden ötödik vállalkozó szellemű megkérdezett pénzintézetet, vagy befektetőt keresne meg finanszírozásért.

Iparágakat tekintve a legvonzóbb startup cél a fiatalok körében a kereskedelem (37%), ezt követi a design (21%), a technológia/mérnöki tudomány (18%) és a marketing (17%). A fiatalok szerint a három legfontosabb terület, ahol innovációra, új ötletekre lenne szükség az egészségügy (75%), az oktatás (62%) és a környezetvédelem (45%).

A kutatás eredményeiből is jól látszik, hogy jelentősen növekedett a vállalkozókedv, másfélszer annyian gondolkodnak saját vállalkozás indításában, mint két évvel ezelőtt. Továbbá az utóbbi időben robbanásszerűen begyorsuló digitalizáció korábban sosem tapasztalt igényeket és lehetőségeket jelent a jó ötleteknek és a leendő startupereknek. A Hiventures az ötletek megvalósítása mellett inspirációban és szakmai támogatásban is segíti a startupereket: erről szól a már évek óta legnagyobb hazai startup rendezvénynek számító Regional Startup and Innovation Day is” – mondta Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója.

Digitális platformon a régió legnagyobb startup eseménye

Idén negyedik alkalommal rendezi meg az MFB csoporthoz tartozó Hiventures a Regional Startup And Innovation Day-t (RSID), amely évek óta a közép-kelet-európai régió legnívósabb startup networking eseménye. A 2020-as esztendő a startup ökoszisztémában is a COVID-19 világjárványról és a vele járó korlátozásokról szól, így az idei esemény rendhagyó módon, online kerül megrendezésre november 12-én. Az érdeklődőknek a napjaink legmodernebb és legművészibb technológiáinak köszönhetően páratlan vizuális élményt ígérnek a szervezők. A nézőknek a formabontó Get In The Ring! startupverseny regionális döntőjének izgalmairól sem kell lemondaniuk, mert a megmérettetést komoly egészségügyi óvintézkedések mellett ugyan, de megrendezik.

Nemzetközi előadók, kapcsolatépítés és verseny

A konferencián szokás szerint több neves nemzetközi előadó vesz részt, az egyik keynote beszédet Jason Williamson, az Oracle alelnöke, a társaság startup programjának globális vezetője tartja. Az Oracle for Startups program nagyvállalati megoldásokkal segíti a startupok fejlődését világszerte, céljuk, hogy összekössék a startupok által adott innovációt és rugalmasságot a nagyvállalati erőforrásokkal.

Az RSID egyik legfontosabb része a személyes megbeszélések, találkozók, ami idén sem marad el, az esemény online mivolta ellenére sem. A rendkívüli helyzetre való tekintettel különös figyelmet szentelnek a szervezők a startupok és befektetők kapcsolatépítésére, tapasztalatcseréjére, online befektetői Speed Dating formájában. A körönként 10 perces 1-on-1 beszélgetéseken komoly nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező cégek képviselői segítik szakmai eszmecserével a startupokat.

Az RSID csúcspontja idén is a Startup and Innovation Award of Hungary díjátadó lesz, amelyet ezúttal online stream-en követhetnek figyelemmel az érdeklődők. Három kategóriában kerülnek kiválasztásra a legjobbak: „The Best Female Startupper of the Year” (Az év női startup vállalkozója) az OTP Bank támogatásával, a „The Best Crisis-Agile Startup” (A Covid-19 krízisre legkiválóbban reagált startup) a Microsoft Magyarország jóvoltából, valamint a „Founder of the Year” (Év startup alapítója).

Az est második felének meghatározó eseménye pedig a Get int he Ring! startup verseny regionális döntője lesz a Szerencsejáték Zrt., az esemény főszponzorának támogatásával. A versenyzőknek idén az e-sport, sport digitalizáció, sporttechnológiai iparág forradalmasítás hívószavakra, ezen területek kihívásaira kell majd innovatív megoldásokat találniuk.

A rendezvény további partnerei még a Vodafone Magyarország, valamint a Solus Capital.

A november 12-én megrendezésre kerülő 4. Regional Startup and Innovation Day-el kapcsolatos további részletek és regisztráció elérhető itt: www.rsid.hu

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások