Hirdetés

Európai és izraeli startupok számára indít képzési programokat a Google

A Google a magyar jelentkezőket is várja három új támogatási programjára, amelyeket európai és izraeli startupok számára indított, kiemelt figyelmet fordítva a jelenleg hátrányos helyzetben lévő, vagy alulreprezentált alapítói csoportokra.

Sikeres vállalkozást indítani mindenki számára nehéz feladat, azonban vannak, akik hátrányból indulnak. Ilyenek például a női vagy színes bőrű alapítók, akiknek korlátozottabb hozzáférése van a tőkéhez, a mentoráláshoz, a tehetségekhez és a hálózatépítési lehetőségekhez. Az európai startupok alapítóinak mindössze 20%-a nő, 2019 teljes finanszírozásának pedig 92%-a került olyan csapatokhoz, amelyeknek minden tagja férfi.

Google for Startups célja, hogy lehetőséget adjon az induló startupok számára, és biztosítsa számukra a kitöréshez szükséges forrásokat. A Google ezért három új programot jelentett be, amelyek hozzájárulnak az izraeli és európai, köztük a magyar induló vállalkozások fejlődéséhez azzal, hogy hozzáférést biztosítanak számukra a Google termékeihez és szakértőihez, valamint kapcsolatot teremtenek kockázatitőke-finanszírozással foglalkozó és befektetői hálózatokkal. A háromból két program pedig kifejezetten az alulreprezentált csoportokat célozza.

  1. Az Európában és Izraelben működő színes bőrű alapítóknak szóló program 10 startupot fog összekötni a Google szakértőivel és befektetői hálózatával.

  2. A női alapítókat célzó programba 12 női jelentkezőt várnak, akinek dedikált hozzáférésük lesz a Google Advisorhoz, valamint heti workshopokon és készségfejlesztő foglalkozásokon vehetnek részt 12 héten keresztül.

  3. A harmadik program, a Google for Startups Accelerator olyan európai és izraeli induló vállalkozásokat fog felkarolni, amelyek valamilyen technológia megoldást alkalmaznak korunk kihívásainak leküzdésére. A résztvevők három hónapos intenzív online támogatást kapnak a Google részéről, ideértve a Google mérnökeivel és külső szakértőivel folytatott műhelymunkákat és mentorálási foglalkozásokat.

A Google elkötelezett amellett, hogy ezen programok segítségével támogassa az alulreprezentált alapítókat szélesebb körű erőforrások és lehetőségek elérésében. További információkat a programokról és a jelentkezésről itt találtok.

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások