Hirdetés

Startupok megoldásai a társadalmi problémákra

startupok

Fontos célokat tűzték ki maguk elé azok a társadalmi startupok, amelyek Budapesten mutatkoztak be a Startery program döntőjében.

A vállalkozás definíciójában a kockázatvállalás és a profitszerzés kifejezés is szerepel, az előbbi az egyik fő jellemzője, míg utóbbi a célja a társaságok alapításának. Nos, van egy speciális cégkör, amelyre ugyanúgy jellemző a kockázatvállalás, azonban a nyereségnél sokkal fontosabb, hogy megoldást nyújtsanak valamilyen társadalmi problémára.

Ha valaki startupokról beszél, általában izgalmas technológiai megoldásra gondol, egy szoftverre, mobilalkalmazásra, eszközre, esetleg különleges szolgáltatásra. Pedig egyre több olyan induló innovatív vállalkozás van, amely társadalmi ügyeket karol fel.

Az SAP szoftvercég és a Social Impact által szervezett Startery verseny célja, hogy a társadalmi vállalkozások fenntartható módon, üzleti alapon tudjanak működni. Ehhez elengedhetetlen, hogy haladjanak a korral és minél szélesebb körben elérhetővé váljon a termékük.

Ez a törekvés a harmadik alkalommal megrendezett versenyen részt vevő startupoknál egyértelműen tetten érhető volt, hiszen a legtöbb versenyző a digitális kor kínálta lehetőségeket kihasználva applikációkkal és online hozzáféréssel, a modern közösségi igényekre is gondolva egészítette ki ötleteit.

Női fölény

A Startery verseny budapesti döntőjében 25 meghívott vállalkozás mérte össze tudását, felkészültségét még tavaly év végén. A részt vevő cégek nyolc országból érkeztek, és meglehetősen sokan képviselték Magyarországot, öt hazai társadalmi vállalkozás indult a megmérettetésen.

A legjobbak közé azonban nem sikerült bejutniuk, egy albán, egy szerb és egy cseh céget választott ki a zsűri, amelyek az egyik vezető európai társadalmi ügynökség inkubátorközpontjában, a Social Impact Lab berlini irodájában dolgozhatnak tovább.

Érdekesség, hogy a versenyen ezúttal női startupperek taroltak, hiszen a díjazott vállalkozások mindegyikét egy hölgy alapította.

A három nyertes közül kettő a rászorulókon igyekszik segíteni. Az albán Hopla, amelyet Suela Kocibellinj alapított, egyszerre három fontos társadalmi célt is szolgál. A startup a feleslegessé vált ruhákat gyűjti össze és hasznosítja újra, elsősorban a rászorulók számára.

Az újrahasznosítás révén a környezetet is védik, az új ruhákat pedig a nehéz sorsú nők közül kiválasztott munkatársakkal készítik, így adva munkát nekik. Ahogyan bemutatkozásukban is írják, a ma annyira divatos fast fashionnal szemben a slow fashiont képviselik. Az általuk tervezett ruhákat a weboldalukon is meg lehet nézni, de vásárolni is lehet közülük, hiszen online áruházba is belistázták már őket.

Szintén a rászorulók segítése a fő cél a cseh Transfer Stationnél, amelyet Eva Dudova alapított. A vállalkozás jótékonysági boltot és közösségi teret üzemeltet úgy, hogy hajléktalanokat foglalkoztatnak részmunkaidőben.

Az idén áprilisban indult cég további célja, hogy minél több emberhez juttassa el, hogy milyen komoly problémát jelent a hajléktalanság, illetve szeretnék elérni azt is, hogy más, a többség számára kényelmetlen témáról is párbeszéd induljon minél szélesebb társadalmi körben.

Az általuk biztosított munkalehetőségnek, valamint a képzéseknek, találkozóknak köszönhetően a náluk dolgozó munkanélküliek továbbfejlődhetnek, így idővel esélyük nyílik arra, hogy ne csak részmunkaidős, hanem teljes munkaidős állást is szerezzenek.

Zöldforradalom a nagyvárosokban

A harmadik díjazott a szerb Anja Carapic által létrehozott UrbiGo volt, amely egészen különleges célt tűzött ki maga elé. A vállalkozás ugyanis abban igyekszik segíteni a nagyvárosi lakásokban élőknek, hogy ők is átélhessék a kertművelés élményét, és amellett, hogy zöldséggel láthatják el magukat, a környezetet is védhetik.

A cég beveti a technológia kínálta lehetőségeket, egy alkalmazáson keresztül tartja a kapcsolatot a felhasználókkal, amely platformként szolgál arra is, hogy ott kövessék a növényeik növekedését. A cél, hogy egy teljes csomagot tudjanak átadni az érdeklődőknek, amelyben a magok, a tápanyagok, a lakásban való termesztéshez hasznos falra függeszthető panelek, hasznos ismereteket és tippeket tartalmazó kézikönyv is megtalálható, mindezt pedig a világhálón keresztül lehessen megrendelni.

Az UrbiGo a napjainkban népszerű gamifikációt is becsempészte a programba, ugyanis minden felhasználó számára létrehoznak egy „klímafát”, amely annak megfelelően fejlődik, ahogyan a gazdája tudása és valódi terményei nőnek.

A teljes cikket elolvashatja a StartUP! Magazin legfrissebb számában. A lapot megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy előfizetheti ide kattintva.

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben

Miért éri meg virtuálisan prototípust készíteni a startupoknak, és hogyan zajlik ez egyáltalán?

Az innovációs projekteknek szóló Technocatalyst programban az Econ Engineering elérhetővé teszi a mérnöki szimulációk világát a startupoknak is. Hogyan tudja egy startup az Econnal virtuálisan megterveztetni a prototípusát? Mennyire szoros az együttműködés, mekkorák a költségek, és miért bízzon meg a startup az eddig ipari nagyvállalatoknak szolgáltató cégben? Kiglics Gábort, az Econ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások