Hirdetés

Nagy átrendezőség jöhet az e-kereskedelem piacán

Bár csak tavaly nyáron jelent meg Magyarországon a Google képes hirdetési megoldása, a Google Shopping, de máris alapvetően formálja át a hazai e-kereskedelmi piacot. A Google-ról érkező, a hirdetett termékekre való kattintásoknak már csupán a fele érkezik szöveges hirdetésből, az év végére pedig a Google Shopping részaránya várhatóan a 70 százalékot is meghaladja majd.

Az a webshop tehát, amelyik nem veszi időben igénybe ezt az új szolgáltatást, teljesen versenyképtelenné válik – mutat rá az Olcsóbbat.hu közleménye. „A 2019-es nagyon erős év végi szezonban (Black Friday és karácsony) a Google Shopping még nem okozott jelentős átrendeződést a webshopok piacán, az idei évben azonban erre már nagyon komoly esélyt látunk” – magyarázza Dévavári Dezső, az Olcsóbbat.hu vezetője.

A későn ébredőknek nem csupán azzal kell szembesülniük, hogy a forgalmuk folyamatosan elmarad az elvárttól, hanem azzal is, hogy az időközben egyre több becsatlakozó miatt később már egy, a mostaninál sokkal élesebb Shopping-hirdetési árversenybe kell majd belecsöppenniük. Ezért minden webáruháznak célszerű mielőbb elkezdeni a Shopping-hirdetések futtatását, így szerezve kellő tapasztalatot a szolgáltatáshoz kapcsolódóan.

A Google Shoppingban a webáruházaknak nem csupán közvetlenül, hanem összehasonlító oldalakon (Google CSS partnereken) keresztül is lehetősége nyílik hirdetni, ez utóbbi esetében a Google jelentős hirdetési árkedvezményt is biztosít.

Az Olcsobbat.hu árösszehasonlító oldal Magyarországon elsőként vált a Google CSS partnerévé, és jelenleg már több mint 500 partnerének hirdetése zajlik a közreműködésével. Nagy dobással indult az idei év is, ugyanis az Olcsóbbat.hu azon partnerei számára, akik nem rendelkeznek online ügynökséggel, közös, forradalmi terméket dolgozott ki az Intren digitális marketingügynökséggel együtt. A mai napon megkötött szerződésnek köszönhetően az Olcsóbbat.hu az Intrennel közösen immár kampánymenedzsment szolgáltatást is biztosít, mely segítségével a webshopok olcsóbban és jóval hatékonyabban tudnak a jövőben Shopping kampányokat futtatni.

„A Google Shopping formátuma véleményünk szerint mára nagyjából kiforrottá vált, mind elérhetőségben, mind a keresési algoritmust tekintve. Néhány kiegészítő szolgáltatás (például az akciós árak vagy az értékelések) itthon még nem elérhetők, de bevezetésük a későbbiekben sem fog jelentős változással járni” – teszi hozzá az Olcsobbat.hu szakértője.

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben

Miért éri meg virtuálisan prototípust készíteni a startupoknak, és hogyan zajlik ez egyáltalán?

Az innovációs projekteknek szóló Technocatalyst programban az Econ Engineering elérhetővé teszi a mérnöki szimulációk világát a startupoknak is. Hogyan tudja egy startup az Econnal virtuálisan megterveztetni a prototípusát? Mennyire szoros az együttműködés, mekkorák a költségek, és miért bízzon meg a startup az eddig ipari nagyvállalatoknak szolgáltató cégben? Kiglics Gábort, az Econ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások