Hirdetés

Győr: az innováció pénzt jelent

A hazai innovációs képesség erősítése érdekében Miskolc és Debrecen után Győrben is megalakult a Területi innovációs platform kedden, amelynek alapító okiratát a Széchenyi István Egyetem, a megyei kereskedelmi és iparkamara, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal képviselői írták alá.

Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese elmondta, hogy erősíteni kell az innovációs képességet, mert Magyarország az Európai Unió 28 tagállama közül jelenleg a 23. helyen áll. A cél, hogy 2030-ra minden évben egy helyet előre lépjen az ország és bekerüljön a jelentős innovátorok kategóriájába. A Területi innovációs platformokhoz egyetemek, mikro- kis- és közepes vállalkozások, nagyvállalatok, startupok, kutatóintézetek, szakmai szervezetek, kamarák és klaszterek csatlakozhatnak.

Szabó István hangoztatta, hogy a vállalatok, vállalkozások bő kétharmada még nem tartja fontosnak az innovációt, ami nem csak a vállalatoknak, vállalkozásoknak hátrányos, hanem az gazdaság egészét visszahúzhatja.

A hivatal a Területi innovációs platformoktól azt várja, hogy az érintettek bízzanak egymásban, ami együttműködésekre sarkall. Novemberben Pécsett, Szegeden és a fővárosban is létrehoznak Területi innovációs platformot. A cél, hogy a platformok innovatív hálózattá alakuljanak, az együttműködés országossá fejlődjön – mondta Szabó István. A hosszú távú cél pedig az, hogy az innovációban érintettek száma bővüljön, ezáltal az innovációs képesség erősödjön a kis- és közepes vállalkozások körében – fűzte hozzá. Kiemelte azt is, hogy

az innováció pénzt jelent, hiszen ha a vállalkozás hatékonyan működik, több pénz marad a zsebében.

Az együttműködésekhez csatlakozás legfőbb kihívásaként említette az elnökhelyettes, hogy növelni kell a mikro-, kis- és közepes vállalkozások innovációs teljesítményét, fokozni a piaci hasznosulást és ösztönözni a tudáskapacitás kihasználását.

Az együttműködésben az egyetemek teret adnak a tudásukkal, szakértelmükkel, a vállalkozások pedig a piaci szemléletüket és igényeiket viszik közelebb az egyetemi ökoszisztémához, emellett a jó gyakorlataikkal és az innovációs képességeikkel is segíthetnek. A startupok a kreativitást, a gyors növekedési lehetőséget viszik magukkal, a hivatal pedig pályázatokkal segít közvetlenül és közvetetten – mondta.

Földesi Péter, az egyetem rektora azt emelte ki, hogy az egyetem már évek óta kiemelten foglalkozik az innovációval és az együttműködésekkel. Példaként említette a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központot, amely az egyetem, a helyi ipari szereplők és az önkormányzat együttműködésére alapozva működik.

A győri egyetem nyitott, küldetése az oktatás, a kutatás, valamint egyfajta társadalmi, gazdasági kötelezettségvállalás, amely azt takarja, hogy az egyetemnek kötelessége a társadalmi és gazdasági igényeket szolgálva működnie. A Területi innovációs platform Győrben az innovációhoz az akaratot és a hitet fogja megadni – fogalmazott.

mti

 

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben

Miért éri meg virtuálisan prototípust készíteni a startupoknak, és hogyan zajlik ez egyáltalán?

Az innovációs projekteknek szóló Technocatalyst programban az Econ Engineering elérhetővé teszi a mérnöki szimulációk világát a startupoknak is. Hogyan tudja egy startup az Econnal virtuálisan megterveztetni a prototípusát? Mennyire szoros az együttműködés, mekkorák a költségek, és miért bízzon meg a startup az eddig ipari nagyvállalatoknak szolgáltató cégben? Kiglics Gábort, az Econ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások