Hirdetés

Öt magyar startup mutatkozott be Németország nagyszabású tech konferenciáján

A Startup Campus, a Hungarian Export Promotion Agency (HEPA) és Magyarország Müncheni Főkonzulátusának együttműködéseként, öt innovatív hazai vállalkozás mutatkozott be, a Nürnbergben megrendezésre került Digital Tech Summiton, mely Európa egyik legjelentősebb digitális technológiai rendezvénye. 

Az öt német nagyvállalat – köztük például az ADIDAS és a Siemens-Healthineers is – és számos startup vállalkozás részvételével megtartott, mintegy 700 fős rendezvényen a magyar cégek a Startup Campus által kialakított kiállítási standon léphettek kapcsoltba németországi potenciális partnereikkel.

A háromnapos rendezvény óriási hangsúlyt fektettek az innovációra, hiszen a konferencia (melyek a Digital Health, AI, Machine Learning, Mobility és Future of Work témák köré épült) keretében megrendeztek egy startup pitch versenyt, valamint egy a nagyvállalatok által megfogalmazott igényekre reflektáló hackatonra is sor került.

A résztvevő magyar vállalkozások között volt a orvostechnológiai tréning alkalmazásán munkálkodó YourAnastomosis, az AI alapú szövegelemzőt fejlesztő HubScience, a testreszabott mobilalkalmazások piactere, a DrukkaDigitals, az okos asztma inhalátor feltalálója, a Spirocco és egy okos kórházak menedzsmentjét segítő alkalmazás is, az AlphaControl.

Az esemény szervezője a Zollhof Betreiber GmbH volt, mely a helyi nagyvállalatok és az erlangeni Friedrich-Alexander University tulajdonában álló startup akcelerátor. A Zollhof hivatalos képviselője, a tartományi szintű De-hub.de kezdeményezésnek, mely Németország tizenkét kiválósági központját kapcsolja össze a KKV és nagyvállalatokkal.

A Startup Campus németországi üzletfejlesztési programjának következő állomására már nem is kell sokat várni, hiszen hamarosan jön a Magyarország Berlini Nagykövetségével együttműködésben szervezett Healt Week Berlin, melyre a németországi Siemens-Healthineers, a Bayer G4A, valamint a High-Tech Gründerfonds képviselői már jelezték részvételüket.  

 

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások