Hirdetés

Együtt dolgozik a Coca-Cola egy papírpalack gyártó startuppal

A Coca-Cola tavaly jelentette be a Hulladékmentes Világ stratégiát, mely úttörő céges közösséghez csatlakozik, együttműködésben a dán Paboco papírpalackgyártó startuppal. A Paboco célja, hogy a világon elsőként olyan, teljesen bioalapú és újrahasznosítható papírpalackot hozzon létre, ami szénsavas és szénsavmentes üdítők, szépségápolási cikkek és más mindennapos fogyasztói termékek csomagolásaként is szolgálhat. Mindeközben a Coca-Cola kísérleti jelleggel újrahasznosított tengeri műanyag hulladék felhasználásával készült palackokkal is előrukkolt.

2018-ban hirdette ki a Coca-Cola a Hulladékmentes Világ stratégiáját, melynek értelmében a cég többek között vállalta, hogy 2025-ig 100 százalékban újrahasznosíthatóvá teszi csomagolóanyagait, 2030-ig pedig a felhasznált csomagolóanyagok 100 százalékának megfelelő mennyiséget hasznosít újra. Ezekhez a törekvésekhez illeszkedik, hogy a globális üdítőitalgyártó-vállalat az úttörő kezdeményezéseket is szem előtt tartja a csomagolás terén: a Paboco most induló innovációs közössége, a Paboco Pioneer Community alapító tagjaként a Coca-Cola a palackozói ipar fenntarthatóságának fejlesztése érdekében az anyagtudomány, a dizájn és a technológia területeinek vezető szakértőivel együtt közösen dolgozik a fenntartható papírpalackok létrehozásán. A megalakult közösség többi tagjával közösen a Coca-Cola is kutatás-fejlesztési tapasztalatainak és tudásának megosztásával járul hozzá ahhoz, hogy a papírpalackok koncepciója túljusson a technikai akadályokon, és a nagyüzemi felhasználása is megvalósulhasson.

Az első generációs papírpalack egyelőre külső rétegéhez használ újrahasznosítható papírt, ami biztosítja a palack szerkezeti erejét és struktúráját, ehhez a belső bevonat úgy csatlakozik, hogy szét lehessen választani a két réteget, lehetővé téve az újrahasznosítást. A technológia további fejlesztésének következő lépése egyrészt a nagyüzemi gyártás kialakítása, másrészt a teljesen körkörös palack létrehozása, melynek belső rétege is bioalapú, még inkább újrahasznosítható papírrostokkal annak érdekében, hogy ha a palack véletlenül a természetben végezné is, ott a környezetre ártalmatlanul tudjon lebomlani.

Az újrahasznosítás más területén pedig 300 példányban készült olyan mintapalack, amely bizonyítja, hogy egyszer még a tengerben felgyülemlő szemét is felhasználható lesz újrahasznosított csomagolás formájában. A kísérleti jelleggel gyártott, egyelőre nem kereskedelmi forgalomba szánt palackok 25%-ban a Földközi-tengerből és a tengerpartról begyűjtött, majd újrahasznosított műanyagot tartalmaznak. Az Ioniqa Technologies, az Indorama Ventures, a Mares Circulares és a Coca-Cola együttműködésében kifejlesztett új kémiai újrahasznosítási technológia a gyakorlatban is bizonyította, hogy lehetséges palackokat gyártani a tengeri hulladékból, akár olyan gyengébb minőségű vagy színezett műanyagokból is, amelyeket korábban nem lehetett újrahasznosítani.

A most elkészült mintadarabok az első olyan műanyagpalackok a világon, amelyeket tengeri hulladék felhasználásával hasznosítottak újra. Mindez megmutatja a továbbfejlesztett újrafelhasználási technológiákban rejlő potenciált: újabb lehetőséget arra, hogy azok a műanyagok, amelyeket elégetnének vagy szemétlerakatba szállítanának, ehelyett új életet kapjanak – ezzel is csökkentve a negatív környezeti hatásokat. A Coca-Cola azt tervezi, hogy 2020-tól több palackjához is már ezt a megoldást alkalmazza.

A természetes vizek védelme, a műanyag hulladék gyűjtése és újrahasznosítása hazánkban is kiemelt jelentőségű a Coca-Cola számára. 2019 nyarán az Országos Vízügyi Főigazgatósággal és a PET Kupával összefogva a vállalat bejelentette, hogy a Coca-Cola globális alapítványa biztosította 73 millió forintos anyagi támogatás és munkatársaik önkéntessége révén nyújt segítséget a Tisza-tó és a folyó felső szakaszának megtisztításában. Ez a Hulladékmentes Tisza projekt, melynek célja, hogy két év alatt legalább 80 tonna műanyag hulladékot gyűjtsenek be és hasznosítsanak újra.

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben

Miért éri meg virtuálisan prototípust készíteni a startupoknak, és hogyan zajlik ez egyáltalán?

Az innovációs projekteknek szóló Technocatalyst programban az Econ Engineering elérhetővé teszi a mérnöki szimulációk világát a startupoknak is. Hogyan tudja egy startup az Econnal virtuálisan megterveztetni a prototípusát? Mennyire szoros az együttműködés, mekkorák a költségek, és miért bízzon meg a startup az eddig ipari nagyvállalatoknak szolgáltató cégben? Kiglics Gábort, az Econ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások