Hirdetés

Magyar fejlesztéssel küldhetünk pénzt Viberen

A Viberen hamarosan könnyen küldhetünk majd egymásnak kisebb-nagyobb összegeket egymásnak egy magyar fejlesztésű szolgáltatás segítségével. Az új Viber funkció, a Moneytou a világon elsőként magyar kibocsátású bankkártyákkal lesz használható, de a tervek szerint más piacokon is bevezetik majd.

A Mastercard MoneySend technológiáján alapuló szolgáltatás a Rakuten Viber és a Mastercard kivételes együttműködésének eredménye, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy gyorsan, kényelmesen és biztonságosan küldjenek és fogadjanak pénzt az applikáción keresztül, a küldött összeg pedig azonnal elérhetővé is válik a kedvezményezett számára.

A Moneytou mögött álló innovatív szolgáltatást a NeoPay fejlesztette ki azzal a céllal, hogy azt a legtöbb magyar banki ügyfél számára már a kezdetektől elérhetővé tegye.

A Moneytou-t az ügyfelek legjobban a gyorsaságáért fogják szeretni. A küldött összeg még az esti órákban és hétvégén is néhány percen belül elérhetővé válik a kedvezményezett kártyáján, így azonnal fizethet vele, vagy felveheti készpénzben. A zökkenőmentes felhasználói élmény érdekében a fogyasztók akár több kártyát (Mastercard vagy VISA) is regisztrálhatnak a Viber alkalmazásban, és az egyes tranzakciók előtt dönthetik el, melyiket szeretnék használni. A funkció elindításához a Viber alkalmazáson belül a Moneytou ikont kell kiválasztanunk és az app már készen is áll arra, hogy pénzt küldjünk barátainknak vagy családtagjainknak anélkül, hogy bankszámlaszámukat tudnunk kellene. Az esetlegesen felmerülő problémák megoldásában a szolgáltatás online chatbotja segíti a felhasználókat.

Az EU pénzmosásról szóló szabályozásának megfelelően a Viber Moneytou funkciójával a felhasználók havonta maximum 125 000 forintot, évente pedig maximum 780 000 forintot küldhetnek, de a kártyakibocsátó bank is meghatározhat további limiteket. 2019. végéig a Moneytou Szombatokon a szolgáltatást kedvezményes áron vehetik igénybe a felhasználók. Míg vasárnaptól péntekig a pénzküldés díja 3000 Ft-ig összegig 79 Ft, 3000 Ft összeg feletti tételnél pedig 79 Ft + a 3000 forintot meghaladó részösszeg 1,5 %-a, a kedvezményes időszakban szombatonként ez a díj 49 forint lesz, a magasabb összegek esetén pedig 49 forint + a 3000 forintot meghaladó részösszeg 1,5% -ra módosul.

A szolgáltatás pénzügyi és technológiai hátterét a Libra Internet Bank és a Wirecard biztosítja a Mastercard és a VISA azonnali fizetési rendszerein keresztül.

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben

Miért éri meg virtuálisan prototípust készíteni a startupoknak, és hogyan zajlik ez egyáltalán?

Az innovációs projekteknek szóló Technocatalyst programban az Econ Engineering elérhetővé teszi a mérnöki szimulációk világát a startupoknak is. Hogyan tudja egy startup az Econnal virtuálisan megterveztetni a prototípusát? Mennyire szoros az együttműködés, mekkorák a költségek, és miért bízzon meg a startup az eddig ipari nagyvállalatoknak szolgáltató cégben? Kiglics Gábort, az Econ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások