Hirdetés

160 millió dollárt fektettek az ételfutár startupba

A Wolt Budapesten is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és a magyar fővároson kívül közel 50 további város lakóinak gondoskodik a gyors és hatékony ételfutár szolgáltatásáról. A Helsinkiben alapított sikersztori most két körben 160 millió dollár befektetést vont be, hogy még nagyobbra tudjanak növekedni.

A Wolt, a helsinki központú ételkiszállítással foglalkozó gasztrotech cég 160 millió dolláros tőkebevonást kapott a közelmúltban. A befektetés két körből áll, a nemrég lezárult,  ICONIQ Capital  általi 130 millió dolláros C körös, illetve egy 2018. januári, a 83North által vezetett 30 millió dolláros B körös bevonásból.  A Highland Europe, az EQT Ventures és a Lifeline Ventures szintén a befektetők között voltak ezekben a körökben. A Wolt az új tőkét a növekedés és a terjeszkedés folytatásába invesztálja.

“Az online ételkiszállítás piaca az előrejelzések szerint globálisan a jelenlegi 35 milliárd dollárról 2030-ra 365 milliárd dollárra növekszik.”

„Ez egy óriási lehetőség a Wolthoz hasonló cégek számára földrajzi helytől függetlenül. Míg azonban látszólag bárki rendkívül gyors növekedést tud produkálni ezen a piacon, hihetetlenül nehéz ezt úgy megteremteni, hogy közben hosszú távon is profitábilis vállalkozást építsen. A Wolt pontosan erre fókuszál: felépíteni a leghatékonyabban működő vállalkozást az ételkiszállítás területén”  – mondta Miki Kuusi, a Wolt alapítója és  ügyvezető igazgatója.

Egy évvel ezelőtt a Wolt 4 északi ország 10 városában volt jelen. Azóta a dinamikus terjeszkedésnek köszönhetően jelenleg az EMEA régió 15 országának 50 városában működik. A gasztrotech  Wolt titka a saját technológián alapuló ételkiszállítás: a cég platformja a logisztikát valós időben optimalizálja, ami lehetővé teszi a Wolt számára, hogy az iparági átlagnál hatékonyabban szállítsa a rendeléseket.

“Rendkívül vonzó volt számunkra a Wolt lenyűgözően hatékony működési- és profitmodellje. Nagyon várjuk a közös munkát a Wolt csapatával, amely gyors növekedést és terjeszkedést biztosít világszinten az ételkiszállítási iparágban, miközben hosszú távra erős és fenntartható működési modellt épít”

– nyilatkozta Greg Stanger az ICONIQ Capital üzlettársa.

A Wolt-ot 2014-ben Helsinkiben alapították,  jelenleg 15 országban több, mint 450 dolgozója van. A cég 80 fős fejlesztői csapata dolgozik folyamatosan saját fejlesztésű technológiáján. Mindemelett erőteljes működési eredményeket és alapokat épített ki: már  több, mint 5 000 étteremmel és 10 000 futárral dolgozik világszerte.

“Az ételkiszállítás egy igazán versenyképes piac, és ritka, hogy ebben az iparágban egy cég kiemelkedik a fenntartható üzleti modelljével. A Wolt egy ilyen ritkaság, és nagyon izgatottak vagyunk az elért eredményeiket látva. Alig várjuk, hogy mit hoz még a jövő, és örülünk, hogy részesei lehetünk a történetüknek”

– mondta Laurel Bowden, a 83North partnere.

Magyarországon a Wolt egy éve van jelen. “Köszönjük az ügyfeleinknek és a már csatlakozott éttermeinknek a cégünkbe fektetett bizalmat. Nagyon büszkék vagyunk arra, amit a magyar operáció elért az elmúlt egy évben. Ez a befektetés további stratégiai lehetőségeket biztosít a terjeszkedésünk folytatására.” – Tajta Ákos, a Wolt Magyarország ügyvezető igazgatója.

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben

Miért éri meg virtuálisan prototípust készíteni a startupoknak, és hogyan zajlik ez egyáltalán?

Az innovációs projekteknek szóló Technocatalyst programban az Econ Engineering elérhetővé teszi a mérnöki szimulációk világát a startupoknak is. Hogyan tudja egy startup az Econnal virtuálisan megterveztetni a prototípusát? Mennyire szoros az együttműködés, mekkorák a költségek, és miért bízzon meg a startup az eddig ipari nagyvállalatoknak szolgáltató cégben? Kiglics Gábort, az Econ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások