Hirdetés

Készpénzmentes parkolás – már Budapesten is

Érintésmentes parkolási rendszert fejlesztett ki a Rollet, akiknek innovatív ötlete alapján működő zárt parkolókban használható rendszert Debrecenben és Budapesten már több parkolóban is használják.

A cégek rendszer telepítéséért és használatért fizetnek a Rolletnek, amelynek applikációja lehetővé teszi a jegyváltás és más beavatkozás nélküli automatikus fizetést. A startup tavaly júniusban Debrecenben debütált, ahol jelenleg 8 parkolóban érhető el ez az automatizált fizetési rendszer, köztük a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren is, ahol becslések szerint 700 ezer utas fordul meg a 2019-ben. Budapesten egytucatnyi parkolóban kezdték meg a rendszer használatát az idén.

Andy Zhang, a Rollet alapítója és ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az egész országban szeretnék elterjeszteni az érintésmentes parkolást – később pedig majd például benzinkutaknál, autómosóknál vagy autós éttermekben is használhatóvá tenni. A Rolletet fejlesztő Parkour Technologies-t az MFB/Hiventures tőkealapjától származó 124 millió forint tőkebevonással alapították 2017-ben, eddig 600 millió forint tőkét vontak be intézményi befektetőktől.

A debreceni központtal működő cég jelenleg 20 fős. A rendszer fejlesztésére nagyjából 200 millió forintot fordított a startup. Az Igazságügyi Minisztérium honlapján elérhető eredmény-kimutatás szerint a társaság 2018-ban 15,8 millió forint nettó árbevételt ért el, adózás utáni vesztesége 60 millió forint volt.

A rendszer lényege, hogy a rendszám és a bankkártyaadatok egyszeri regisztrálása után a Rollet felismeri az autót és automatikusan felnyitja a sorompót a jármű előtt.

A fizetés is teljesen automatikusan történik, a rendszer levonja a parkolási díj összegét a bankkártyáról és felnyitja az autós előtt a sorompót. A parkolásért nem számítanak fel kényelmi díjat, így a felhasználó pont annyit fizet, mintha jeggyel parkolna.

 

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben

Miért éri meg virtuálisan prototípust készíteni a startupoknak, és hogyan zajlik ez egyáltalán?

Az innovációs projekteknek szóló Technocatalyst programban az Econ Engineering elérhetővé teszi a mérnöki szimulációk világát a startupoknak is. Hogyan tudja egy startup az Econnal virtuálisan megterveztetni a prototípusát? Mennyire szoros az együttműködés, mekkorák a költségek, és miért bízzon meg a startup az eddig ipari nagyvállalatoknak szolgáltató cégben? Kiglics Gábort, az Econ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások