Hirdetés

Befektetési nagyágyúk mondják el mi a helyzet a hazai piacon

A Startup Safari keretében csütörtökön 15:00-tól a Microsoft szervezésében tartják a „How to train your VC?” című panelbeszélgetést. A programnak a Millenáris Startup Campus ad otthont, a befektető kilétével kapcsolatos kérdésekre pedig évtizedes tapasztalattal rendelkező hazai nagyágyúk fognak válaszolni.

A befektető és a finanszírozási forma kiválasztása minden startup életében kulcsfontosságú, hiszen a konstrukciók és a szakmai háttér minden esetben hosszútávú együttműködés befolyásoló tényezőként hatnak a fennmaradás és az életképességszempontjából. A Microsoft által szervezett kerekasztal beszélgetésben a befektetők ülnek le egymással, hogy a legfőbb szempontokat megvitassák. Ugyan ezek a szakemberek az asztal másik oldalán ülnek – de ezek az eseményen a startup perspektívájából világítják majd meg a leggyakrabban felmerülő kérdéseket.

A kerekasztalban helyet kapott Horgos Lénárd, az Absolvo kockázati tőke szakértője, aki jártas a scaleupok növekedésének finanszírozásában is. Évtizedes tapasztalattal rendelkezik a területen, és számos üzleti terv ment már át a keze alatt, ezen kívül pedig a Magyar Kockázati-és Magántőke Egyesület elnökségi tagja is. De ott lesz Károlyi Antal is, aki fizikusból lett befektető és 2016 végén alapította meg a HUNBAN-t (Hungarian Business Angel Network), azaz a magyar üzleti angyalok szövetségét. Csatlakozik hozzájuk Mátyásfalvi Kristóf is, aki szintén sokszínű tapasztalatokat szerzett a kockázati tőkebefektetések területén, jelenleg a PotfoLion csapatát erősíti. Érkezik az OXOLabs szempontjait képviselendő Pongrác Dávid, az iEurope csapatából Kovács Miklós, valamint Bocskov Jordán a FiedlerCapitaltól.

A Microsoft Magyarországot a március elején a vállalat éllére állt amerikai-magyar üzletemben, Chris Mattheisen fogja képviselni, aki többek között a Brain Bar Kft. résztulajdonosa is. A beszélgetés során választ kaphatunk arra, hogy hogyan induljunk el a befektetési lehetőségek útvesztőjében, mit jelent a “smart money” és hol találhatunk rá, de arra is, hogy mik a buktatói a rossz választásnak.

Az esemény a Startup Safari keretében valósul meg, amire még nyitott a jegyvásárlási lehetőség. A Startup Magazin együttműködése jóvoltából azonban a leggyorsabb jelentkezők ingyenes jegyekhez juthatnak. Részletekért kövessétek Facebook oldalunkat!

További részletek ITT.

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben

Miért éri meg virtuálisan prototípust készíteni a startupoknak, és hogyan zajlik ez egyáltalán?

Az innovációs projekteknek szóló Technocatalyst programban az Econ Engineering elérhetővé teszi a mérnöki szimulációk világát a startupoknak is. Hogyan tudja egy startup az Econnal virtuálisan megterveztetni a prototípusát? Mennyire szoros az együttműködés, mekkorák a költségek, és miért bízzon meg a startup az eddig ipari nagyvállalatoknak szolgáltató cégben? Kiglics Gábort, az Econ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások