Hirdetés

Ez a megoldás segít megakadályozni az életveszélyes járványok terjedését

Az egészségügyi innovációkkal foglalkozó PATH és a Starschema együttműködésének köszönhetően ősszel lendült működésbe az az integrált információs rendszer, amelynek segítségével előre jelezhetők a járványok és minden eddiginél pontosabban nyomon követhetők a tömeges megbetegedések – elsőként a malária afrikai terjedésével szállnak harcba.

A digitális technológiákra épülő tudományos előrejelző módszerek egyre hatékonyabb eszközöket biztosítanak a fertőző betegségek elleni küzdelemhez. A hatalmas mennyiségben rendelkezésre álló egészségügyi információk összegyűjtése és elemzése, vagyis a big data hasznosítása nagyobb esélyt kínál a megelőzéshez és jobb feltételeket teremt a gyógyításhoz.

Remek példát szolgáltat erre Zambia, amelynek déli részén ezeknek a módszereknek az alkalmazásával 2014 és 2017 között 85 százalékkal sikerült csökkenteni a maláriás megbetegedések számát.

Egy ilyen elven alapuló integrált rendszer összeállítása érdekében fogott össze ez év elején a Starschema  Magyarország vezető big data cége és a PATH. Egy olyan alkalmazás elkészítése volt a cél, ami egy felületen keresztül teszi elérhetővé a különböző fertőző betegségekkel kapcsolatos adatokat, és modern elemzési eszközöket biztosít feldolgozásukhoz.

A rendszer alapvetően az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO által létrehozott DHIS2 (District Health Information System) nyitott adatbázis-platformban tárolt információkat használja: orvosi vizsgálatok és kezelések eredményeit, kórképeket, laborleleteket, valamint a páciensek adatait a világ minden tájáról. Ezeket főként a helyi orvosok és egészségügyi dolgozók rögzítik napi rendszerességgel. A DHIS2 mellett az alkalmazás az egészségügyi létesítményekre (kórházak, rendelők, stb.) vonatkozó információkat, térképi adatokat és olyan egyéb adatforrásokat aggregálja, amelyek a PATH elemzéssel foglalkozó szakértőinek munkáját segítik.

„A közös fejlesztőmunka eredményeként létrehozott alkalmazás lehetővé teszi a szakemberek számára, hogy egy felületen kövessék a betegségek terjedését, megbirkózzanak a sokszor többmilliós rekordszámú adathalmazok elemzésével, és meghatározzák azokat a kritikus régiókat, ahol megelőzésre vagy beavatkozásra van szükség. Mi ehhez nyújtottunk programozói, elemzői és technikai segítséget” – foglalta össze a projekt lényegét Földi Tamás, a Starschema ügyvezetője.

A rendszer használata nagyban bővíti a megelőzés és a kialakult járványhelyzet kezelése érdekében bevethető intézkedések körét – számos verzió elképzelhető és kivitelezhető, de abban mindenki egyetért, hogy alapjául a megfelelő minőségű és időben érkező információ.

Bővebben: CW

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben

Miért éri meg virtuálisan prototípust készíteni a startupoknak, és hogyan zajlik ez egyáltalán?

Az innovációs projekteknek szóló Technocatalyst programban az Econ Engineering elérhetővé teszi a mérnöki szimulációk világát a startupoknak is. Hogyan tudja egy startup az Econnal virtuálisan megterveztetni a prototípusát? Mennyire szoros az együttműködés, mekkorák a költségek, és miért bízzon meg a startup az eddig ipari nagyvállalatoknak szolgáltató cégben? Kiglics Gábort, az Econ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások