Hirdetés

A befektetők hisznek a fenntarthatóságban!

A magyarországi innovációs ökoszisztéma radikális változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ezekben a folyamatokban a Climate-KIC meghatározó szerepet töltött be.

A Climate-KIC Accelerator program 2012-ben azzal a céllal jött létre, hogy partnerekre és kreatív ötletekre építve változtassa meg az üzleti környezetet Európában, ezzel is csökkentve a klímaváltozás negatív hatásait. Magyarországon hat évvel ezelőtt az ötletgazdák maguk sem tudták, hogy cleantech megoldásokat kínálnak, mára azonban ez megváltozott. A fiatal vállalkozók tudatosan keresik azokat az üzleti lehetőségeket, amelyek hatékonyabbak, olcsóbbak vagy kisebb kibocsátással bírnak a jelenleg piacon lévő megoldásoknál. Ezen ötletek megvalósítását segítík elő a Climate-KIC vállalkozásfejlesztési programjai, hiszen a korai fázisú startupok – a rövid távú megtérülés hiánya miatt – ritkán érdekesek befektetői szempontból. A Climate-KIC Accelerator programja során, a résztvevők olyan szintre fejlesztik startup ötletüket a KPMG és a Climate-KIC coachaival, valamint Európai Uniós források segítségével, amely a befektetők számára is vonzó.

A magyar piacon több éve jelenlévő Climate-KIC Accelerator program képviselője – felismerve a trendeket és látva az egyre innovatívabb megoldásokat – inkubációs programja mellett egy újabb kezdeményezést is indít, Cleantech Hungary néven.

A cél egy olyan csomópont létrehozása, melyben egyesül minden, ami vállalkozásfejlesztés, illetve fenntarthatóság.

Hol vannak a kiaknázatlan területek?

Annak ellenére, hogy az Accelerátor program mindeddig több, mint 130 startupot segített Magyarországon, még mindig számos kiaknázatlan terület rejlik, ahol innovatív ötletekből született piacképes üzleti megoldásokra van szükség.

  • Ilyen kihívás például az okos városok kialakítása. Az IDC piackutató cég szerint globális szinten 2018-ban összesen 80 milliárd dolláros bevétel folyhat be az okos városok fejlesztéseiből, amely az elkövetkezendő 3 évben tovább fog növekedni. Erre vonatkozóan kutató cégek már útmutatót is készítettek, amely alapján az okos városok infrastruktúrájának kialakításához szükséges termékeket szállító cégek elkészíthetik rövid és hosszú távú stratégájukat.
  • A tengereinket szennyező egyre nagyobb mennyiségű műanyag hulladék problémájára is megoldást kell találnunk. Az Európai Bizottság 2018-ban új szabályokat javasolt a helyzet visszaszorítására, és az egyszer használatos műanyag termékeket más, könnyebben beszerezhető és megfizethető, környezetbarát alternatívák fogják leváltani. A döntéshozók szabályozásokkal reagálnak a környezeti változásokra, ám kérdés, hogy van-e megfelelő helyettesítő termékünk?
  • megújuló energia tárolására vonatkozó kísérletek és demonstrációk is egyre inkább jellemzőek az elmúlt időszakban. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a háztartási méretű kiserőművek (hmke) számáról és kapacitásáról készített jelentése szerint 2017 első fél évében 2850 hmke létesült. A berendezések szinte mindegyike napelemes. A probléma viszont továbbra is adott: növekvő számban épülnek a megújuló energiát hasznosító erőművek, ám az energia tárolására innovatív megoldásokra van szükség.
  • befektetők szintén a fenntartható megoldások felé nyitnak. A forradalmi megoldásokban sokan hatalmas üzleti lehetőséget látnak. Fontos azonban leszögezni, hogy egy jól működő üzleti ötlet a problémára fókuszál és arra kínál megoldást.  A környezetszennyezés eddig nem látott mértéket ölt napjainkban. Ezek a problémák óriási üzleti lehetőséget rejtenek és hazánkban is nagy mennyiségű tőke áll rendelkezésre, amelyet zöld megoldások finanszírozására fordíthatnak a fiatal vállalkozók. Ráadásul a fogyasztókat is egyre jobban foglalkoztatják a környezeti problémák, így a zöld megoldások egyre fontosabb szerepet játszanak a mindennapjaikban.

Budapest Európa startup térképén

A dinamikus fejlődésnek köszönhetően Budapest az elmúlt években felkerült Európa startup térképére, hiszen kedvező üzleti atmoszférával rendelkezik, rengeteg jó ötlet, tehetséges szakemberek, startup rendezvények, különböző mentor és inkubátor programok, illetve potenciális befektetők vannak jelen a hazai piacon. Ebben a környezetben a Climate-KIC Accelerator powered by KPMG programja az egyetlen olyan Magyarországon, amely cleantech (hagyományos működéssel szemben erőforrás hatékonyabban működő) megoldásokat kínáló startupokat segít. Egy olyan programról van szó, amiben a résztvevő startupoktól a Climate-KIC nem kér részesedést és vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek a résztvevők.

Ha van egy olyan ötleted, amely hozzájárulhat a klímaváltozás negatív hatásainak csökkentéséhez, de jól jönne a kapcsolati tőke, professzionális mentoring és anyagi támogatás a projekt fejlesztéséhez, akkor várjuk jelentkezésed szeptember 23-ig a Climate-KIC Akcelerátor powered by KPMG programjába!

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások