Hirdetés

Ha már itt vagyok, érdemes megnézni! – Múzeum körkép közösségi alapon

Sokszor kritizálják a generációnkat, hogy már nem megélni akarjuk az élményeinket, hanem kiposztolni, megosztani, villogni vele. Amivel vitatkozhatunk, de ha egészen objektíven nézzük – így van. Ha valahol járunk már mi is korábban megosztott élményekből tájékozódunk, szeretünk a közösség hangjára hallgatni. Célzottan megtalálni ezen hangok alapján a legcsúcsabb élményeket ma már a a social listening is segít. Az internet nyilván mindenről véleményt mond: a SentiOne most a világhírű európai múzeumok krémjét vette górcső alá.

Ha útra kelünk, akkor mesélünk, ajánlunk, becsekkolunk és virtuálisan magunkkal viszünk bárkit, aki velünk szeretne tartani. Nem véletlen, hogy csak az elmúlt 12 hónapban (szóval 2017. augusztusáig visszamenően) összesen több mint 8,1 milliószor használtuk világszerte hashtagként a #travelgram, #travellgram, #traveller, #traveler, #travelblog és #travellblog kifejezéseket a weben.

És míg mindössze egy évtizeddel ezelőtt leginkább csak szigorú útikönyvek még szigorúbban szedett hasábjairól tájékozódhattunk – szerencsés helyzetben esetleg a rokonokat, barátokat zaklathattuk fényképekért -, most könnyedén siklunk tova a világ virtuális tükörképén.

A ránk ömlő információs kánaán ugyanakkor a kíváncsiság szubjektív szűrőfeltételei mentén és a megfelelő technológia segítségével könnyen testre szabható és strukturálható

– mondja Vida Eszter, a SentiOne social listening cégcsoport magyarországi ügynökségének kommunikációs vezetője.

Így van ez a neten közzétett, az utazással kapcsolatos posztok, bejegyzések, kommentek, vélemények áradatával is: Mi mikor zár? Kutyabarát-e egy adott étterem? Hol a legjobb a pizza vagy épp az aperol spritz? Melyik városrészben érdemes szállást foglalni? Mik a legjobb helyek a Balaton partján? Vagy épp – a világjáró internetezők szerint – melyik Európa TOP10 múzeuma (aka. melyiknek a legnagyobb vagy épp a legpozitívabb az online visszahangja)?!

EZEK AZOK.

  1. Louvre
  2. The Hermitage
  3. Musée d’Orsay
  4. Centre Pompidou
  5. Rijksmuseum
  6. Uffizi
  7. Tretyakov Galéria
  8. Tate Múzeum
  9. Van Gogh Múzeum
  10. Vatikán

Most 75 világhírű európai múzeum és a social listening technológia fúziójából született meg a leghíresebb európai múzeumok adatalapú toplistája, az interneten megosztott publikus és kapcsolódó tartalmak elemzése mentén.*

A webes említések (2018. január 1. – 2018. augusztus 1.) mennyisége alapján a 10 múzeum, amiről a legtöbbet beszélgetünk online.

Skandináv művészet vs. autók

A nők legtöbbször az umeå-i Bildmuseetről diskurálnak. A múzeum hét emeletén lenyűgöző svéd és nemzetközi kortárs műremekek, design és építészeti alkotások tekinthetők meg. A Bildmuseet-et említő bejegyzések 76%-át hölgyek publikálták a neten. A ‘Louisiana Museum of Modern Art‘  (Øresund Sound, Humlebæk, Dánia) szintén nagy kedvenc a nők között – a bejegyzések 72%-a az ő „tollukból” származik.

Mindeközben a férfiak nagyon férfiasak: nagy kedvencük – adatalapon is – a stuttgarti Mercedes-Benz Múzeum. A kapcsolódó említések 68%-a tőlük érkezett.

Mikor menjünk? 

A Louvre-t például inkább csütörtökön/pénteken érdemes meglátogatni (piros oszlop): legalábbis az említések csökkenő mennyisége alapján ekkor szellősebb, ‘Mona Lisa-friendly’-bb az épület.

Budapesti körkép

Ha adatalapon vesszük a budapesti legnagyobbakat, akkor a Magyar Nemzeti Galériánál és a Szépművészeti Múzeumnál a Facebook után rögtön a Twitter a második legnépszerűbb közösségi média platform. Az Instagram a Szépművészeti Múzeumnál a legerősebb, míg például a Néprajzi Múzeummal kapcsolatos webes kommunikációt az abszolút Facebook túlsúly jellemzi.

Nemi bontást tekintve a hölgyek legtöbbször az Iparművészeti Múzeumról és a Nemzeti Galériáról osztanak meg élményeket online, míg a férfiak közel 70%-os dominanciával vezetik a Ludwig Múzeumhoz kapcsolódó webes diskurzust.

Ha a múzeumok közösségi média körképére vagyunk kíváncsiak, akkor a releváns tartalmak mennyiségi arányában így nézett ki az elmúlt 12 hónap. És bár a net sosem áll meg, azt azért az eredmények tekintetében fontos hangsúlyozni, hogy az Iparművészeti Múzeum és a Szépművészeti Múzeum felújítási munkálatok miatt ráadásul zárva tart.

A kutatás alapja az összes magyar nyelvű, a közösségi médiában (Facebook, Twitter, Instagram, YouTube) 2017. augusztus 22. – 2018. augusztus 22. között megjelent publikus bejegyzés, mely tartalmazta adott múzeum nevét (akár ragozott, akár egybeírt formában).

Frida az interneten

A Nemzeti Galéria Frida Kahlo kiállításának internetes visszhangján is látszik, hogy az offline, személyes élmény milyen erős visszhangot kelt az online világban is. A július 7-i megnyitó pezsgett a weben, és a megosztások, említések száma bár azóta csökken, de folyamatosan tetten – adaton – érhető (elmúlt 3 hónap – közel 1200 említés).

Az ábra a Frida Kahlo-val kapcsolatos magyar nyelvű online említések mennyiségének időbeli eloszlását mutatja.

A közösségi médiát górcső alá véve a Facebook vezeti a mezőnyt, ezt követi a Twitter és harmadikként az Instagram. Utóbbin például egy elismert influencer, Avianarahl, Frida Kahlo-t is megemlítő bejegyzése volt a legnépszerűbb****. Azaz a programajánlókon és az online portálok témába vágó Facebook megosztásain túl ezek a személyes posztok is közvetlen kapcsolatot teremtenek, ösztönöznek, kedvet ébresztenek – és mint ilyen, brandet építenek – akár egy kiállításnak is.

 

Huszák Loretta: Ha egyetemi oktatóként félnék a mesterséges intelligenciától, már évekkel ezelőtt fel kellett volna mondanom

A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának adjunktusa, Huszák Loretta szerint félreértés, hogy az egyetemek korlátoznák a mesterséges intelligencia használatát, de őszinteséget várnak a hallgatóktól arról, ha AI segítségét veszik igénybe. Erre azért is szükség van, mert a Z generációs diákok még nem elég érettek arra, hogy felelősségteljesen használják a mesterséges intelligenciát. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Fektess be gyerekmesékbe: hamarosan startol a Meskete kampánya a Tőkeportálon

A közösségi gyermekmeseplatform, a Meskete grandiózus tervei közt szerepel mesterséges intelligencia integráció a nemzetközi terjeszkedéshez, gyerekbarát applikáció és rendezvényszervezés is. Akik a Tőkeportálon induló közösségi finanszírozási kampányba beszállnak, összesen 18-21 százalékos üzletrészt szerezhetnek. Emellett a cég meseíró pályázatot is hirdet.

Bővebben

A mesterséges intelligencia skálázhatóvá teheti még az időt is a startup-ökoszisztémában

Ha eseményekre az ember az AI avatárját tudná elküldeni, skálázhatóvá válna egy nem skálázható tényező, az idő – mondja Tarczali Patrícia, a Future Proof Consulting társalapítója. Fetter István, a CIB Bank Kisvállalkozások Szegmens Menedzsment vezetője szerint viszont lehet, hogy közel sem lesz olyan robbanásszerű az AI fejlődése, mint gondoljuk. Páros interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Sokkal inkább megéri a barátokra támaszkodni startupperként, mint a családtagokra

Szinte régiótól függetlenül a családjukra támaszkodnak a korai szakaszban lévő startupperek, ha pénzügyi támogatásról van szó. Pedig egy barát sokkal többet segíthet, főleg ha a startup-ökoszisztémában is jártas: hatékonyabban tud értékalapon tőkedonációt és tanácsot adni, vagy éppen bemutatni befektetőknek. Összefoglaltuk a Startup Genome elemzését.

Bővebben

Kiszáradt a magyar startuppiac – de valóban probléma ez?

Nincs Magyarországon elég jó és ambíciózus startup, ami most, hogy drasztikusan lecsökkent a startupokba befektethető tőke mennyisége, mutatkozik meg. Mi akkor a megoldás? A kevés, de jó minőségű startupok felemelésén dolgozni, vagy a különböző szinten lévő projektek edukálása és a most induló csapatok finanszírozása, hogy sok év múlva legyen lehetőségük sikersztorivá válni? Biás Csongor, Györkő

Bővebben

A nikotinfüggést csökkentő és az idősgondozás Airbnb-jét megálmodó csapat is bekerült start it @K&H inkubációs programjába

A K&H Csoporthoz kötődő nagyvállalati inkubációs program célja, hogy a bármely területről érkező csapatokat segítsék abban, hogy projektjüket fejlesszék, és elérjenek a következő érettségi fázisba. A program ehhez szakmai mentorációt, közösségi irodát és széles kapcsolati hálót is biztosít a résztvevőknek.

Bővebben

Vinnai Balázs: Pár év múlva lehet, már nem én, hanem egy AI hasonmásom fogja megnyitni a SMART Konferenciát

A SMART Konferenciát szervező IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint a mesterséges intelligencia elterjedése azt az érzetet kelti az emberekben, mintha nem kéne a digitális alaptudás az AI használatához. Aki azonban igazán hatékony és termelékeny akar lenni, annak pont erre az alaptudásra kell támaszkodnia. Interjúnk a SMART Konferenciáról.

Bővebben

Azért bízzanak bennünk a startupok, mert a BMW is bízik bennünk! – mondja az Econ Engineering ügyvezető igazgatója

A Technocatalyst programban a startupok az Econ Engineering segítségével olyan hatékonysággal fejleszthetik prototípusukat virtuálisan, ami offline módon lehetetlen lenne. A költségeket vagy a program másik stratégiai partnere állja, vagy az Econ száll be a projektbe equity alapon. Az Econ szerint a nagyvállalatok töretlen bizalma mutatja, hogy megbízható szolgáltatója lesznek a startup-ökoszisztémának is. Összefoglaltuk az Econ

Bővebben

Miért éri meg virtuálisan prototípust készíteni a startupoknak, és hogyan zajlik ez egyáltalán?

Az innovációs projekteknek szóló Technocatalyst programban az Econ Engineering elérhetővé teszi a mérnöki szimulációk világát a startupoknak is. Hogyan tudja egy startup az Econnal virtuálisan megterveztetni a prototípusát? Mennyire szoros az együttműködés, mekkorák a költségek, és miért bízzon meg a startup az eddig ipari nagyvállalatoknak szolgáltató cégben? Kiglics Gábort, az Econ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások