A START program célja, hogy a 18-27 év közötti fiatalokat segítse innovatív ötleteik kidolgozásában és vállalkozásuk elindításában, fejlesztésében.
Január 17-én, pénteken zárul a Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósuló, negyedik alkalommal meghirdetett START program jelentkezési időszaka.
A program célja, hogy a 18-27 év közötti fiatalokat segítse innovatív ötleteik kidolgozásában és vállalkozásuk elindításában, fejlesztésében.
Miből áll a START program, és hogyan lehet jelentkezni?
Ennek keretében a résztvevők csapatokba rendeződnek, és először gyakorlatorientált szakmai tréningeken vesznek részt, ahol általános vállalkozói ismereteket sajátítanak el, továbbá megfogalmaznak egy innovatív vállalkozói ötletet.
Egy pitch verseny után a legjobb 10 csapat kap arra lehetőséget, hogy ötletét – szakmai mentorálás mellett – a gyakorlatban is elkezdje kidolgozni és megvalósítani.
A program végén megrendezett Demo Day-en a csapatok szakmai zsűri előtt mutatják be előrehaladásukat – a legjobban teljesítő két csapat 5-5 millió, míg a második két legjobb csapat 3-3 millió forint nyereményben részesül.
A 2025 márciusa és júniusa között szervezett START programra az alábbi témakörökben lehet jelentkezni:
- fenntartható energia,
- tudatos életmód fejlesztése okosmegoldásokkal (pénzügyi tudatosság, ökotudatosság, mentális egészség és egészséges életmód)
- generációk közötti tudásmegosztás erősítése.
A programra egyénileg vagy csapatban is lehet jelentkezni, akár ötletfázisban lévő, akár már kiforrott megoldásokkal. További információkat ide kattintva találsz.
A START programcsalád részét képező START program egyébként a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) támogatásával a Nemzeti Tehetség Program keretében valósul meg, szervezője pedig a Nemzeti Tehetség Központ és– szakmai együttműködő partnerként – a Design Terminal innovációs ügynökség.
NYITÓKÉP: Design Terminal