„Az úttörő technológiák és az agyi gyógyászat metszéspontjában új piac alakul ki, amely magába foglalja a mesterséges intelligenciát, a digitális terápiákat, a fejlett képalkotást és a következő generációs biotechnológiát.”
Ezzel jelentette be a párizsi székhelyű, korai fázisú kockázati tőkealap, a Newfund az új speciális alapjának első zárását.
A HEKA nevet kapó alap összesen 60 millió eurós összeggel bír, amit kifejezetten az agyi terület kutatására és az azzal kapcsolatos gyógyításra használt technológiákat fejlesztő projektek kaphatnak meg.
Mint azt a Anne-Sophie Saint-Martin partnere kifejtette, az agyi technológiai területen – hála az olyan új eszközöknek, mint az AI, a fejlett képalkotás és a biomarkerek – pont most ér el hasonló szintet a tudomány és a technológia, és az emiatt rendkívül nagy piaci lehetőségekkel kecsegtet. Hiszen a területen dolgozó tudósok hatalmas mennyiségű, új adatból dolgozhatnak, ami új összefüggések, diagnosztikai, terápiás és monitorozási megoldások sorát szüli a neurológia, a pszichiátria és a kognitív egészség területén.
Így a Newfund első speciális alapja körülbelül 25 olyan kezdeti, seed szakaszú, európai projekteket támogathat – egy kikötés azonban van.
A tőkeszerzés feltétele az Egyesült Államokban való terjeszkedés, aminek oka – Saint-Martin szerint – az, hogy az agyi technológiák esetében sokkal több a potenciális felvásárló és emiatt nagyobbak a növekedési lehetőségek az USA-ban, mint bárhol máshol.
Ahogyan a Newfund rávilágít: adataik szerint az agyi technológiákat fejlesztő startupok 2025-ben világszerte 4,2 milliárd eurót gyűjtöttek, amelynek 85 százalékát olyan amerikai startupoknak adták a befektetők, amelyek már rendelkeztek az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) jóváhagyásával, illetve egy kezdeti amerikai páciensközösséggel.
Éppen ezért
a HEKA-val a Newfund célja közvetetten az, hogy hidat építsen az európai tudomány és az amerikai piac között, segítve az európai alapítókat az Egyesült Államokba történő terjeszkedésben.
Ezzel összhangban az alapból eddig támogatott 9 vállalat közül – amelyek közt megtalálható a depresszió kezelésére videójátékterápiát fejlesztő, finn Soihtu Dtx, vagy a magzati rendellenességeket AI segítségével detektáló, francia Diagnoly – 8 már jelen van termékével/szolgáltatásával az amerikai piacon, és 2 FDA-jóváhagyást is kapott.
A HEKA alap feltőkésítésében egyébként olyan LP-k (limited partnerek) vettek részt, mint a francia Aurae családi iroda, vagy az úgyszint francia wellness alkalmazás, a Petit Bambou társalapítója, Benjamin Blasco.
NYITÓKÉP: Marjolaine Catil / LinkedIn