Hirdetés

Hungarian Startup University Program: már a legígéretesebb ötletek megvalósításán dolgoznak az egyetemi projektcsapatok

Új szakaszához érkezett a Hungarian Startup University Program (HSUP), amelynek első évfolyamában 21 felsőoktatási intézményből közel 2100 hallgató vesz részt – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára a tárca közleményében.

Magyarország felkerült a startup világtérképre

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) tavaly kapcsolódott be partnerként a Startup Genome elemző-tanácsadó szervezet nemzetközi kutatásába. Az együttműködés célja, hogy a hazai startup ökoszisztéma látványos fejlődése a külföldi innovátorok és befektetők számára is láthatóbbá váljon.

„Nem az a célunk, hogy futószalagon gyártsunk startupokat, hanem hogy az innovációs szemléletmódot minél több fiatalnak átadjuk.”

A napokban indul a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) fontos új kezdeményezése, a Hungarian Startup University Program (HSUP), amely hosszú távon is pozitív hatással lehet a hazai ökoszisztéma fejlődősére. A hiánypótló képzés célul tűzte ki, hogy felhívja a felsőoktatásban tanuló tehetséges fiatalok figyelmét: az innovatív ötletek vállalkozássá fejlesztése olyan karrierlehetőség, amelyre sokan talán nem is gondolnak még ebben az életkorban. A részletekről Kölkedi Krisztiánt, az NKFIH főosztályvezetőjét, a program felelősét kérdeztük. 

Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások