Hirdetés

Startup Buda-Pest ötletverseny egyetemistáknak a Corvinuson

A nyár elején bejelentett adójogszabály-változások alaposan felkavarták a kedélyeket. A vállalkozók számára az adóterhek növekedésén túl a magas infláció, a háborús időszak, de akár az ellátási láncokban tapasztalható elakadások is mind-mind nehezített terepet jelentenek. Mégis: a Fortune 500-as listáján szereplő cégeknek majdnem a 60 százaléka egy válság idején indult!

Nemcsak bátrak voltak az alapítóik, hanem mind felismerték azokat az alapvető igényeket, amelyekkel az emberek elégedetlenek voltak az adott iparágban. Hiszen azt is látni kell, hogy egy válság egyben változás is – igényekben, versenytársakban, lehetőségekben.

Szeptember első hétvégéjén a Budapesti Corvinus Egyetemen szervez ötletversenyt több hazai felsőoktatási intézmény  a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésével.

Az ötletverseny célja vállalkozói ötletek fejlesztése kifejezetten Budapesthez kapcsolódóan, beszélgetés fiatal vállalkozókkal, akik egyetemi éveik alatt, vagy azt követően indították vállalkozásukat.

Várunk minden budapesti egyetemistát, aki szívesen dolgozna ilyen üzleti ötletek kidolgozásán. Az ötletekhez a problémafelvetéseket a BKIK biztosítja, azonban meglévő ötletekkel rendelkezők jelentkezését is szívesen várjuk. A verseny alatt a Corvinus oktatói segítik a csapatok előrehaladását különböző workshopok keretében.

A kétnapos rendezvény során velünk lesz a BKIK több munkatársa is, akik szakértelmükkel és a zsűriben való közreműködésükkel segítik a versenyt. A pénteki napon a Hosszúlépés, járunk? Ügyvezetője, Koniorczyk Borbála látogat el az eseményre, akivel a turisztikai vállalkozásfejlesztésről fogunk beszélgetni. Az első nap záróprogramja egy tematikus sétatúra lesz, aminek a témája a pesti sör. A versenyen résztvevők megismerkedhetnek a budapesti sörkultúrával, valamint a séta végén sörkóstolásra is lehetőségük lesz, a Legfelsőbb Beeróságon. (https://beerosag.hu/)

A szombati napon a csapatok további segítséget kapnak ötleteik véglegesítéséhez és a pitch összeállításához. Az ebédet a Falafel Fusion, az italokat a Tikkadt Szöcske biztosítja a résztvevőknek. Míg a zsűri dönt, Kaddoura Masaval, a Falafel Fusion gasztrovállalkozás vezetőjével, valamint a Charitask startup alapítóival ismerkedhetnek meg a résztvevők. Ők mind a Corvinuson végeztek, ahogy a rendezvény moderátora Szikra Orsi is, aki ma már a Brain Bar csapatát is erősíti.

Gyere el, ha érdekel a vállalkozók világa, megismerkednél olyan volt egyetemistákkal, akik meg merték valósítani üzleti álmaikat, és szívesen bekapcsolódnál üzleti ötletek fejlesztésébe! Hozd magaddal az ismerős egyetemista társaidat is a Corvinusra!

További információkat a Facebook eseményben találtok: https://www.facebook.com/events/441120224590271

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben

Hogyan érdemeld ki a Z generáció márkahűségét?

Több ökoszisztéma-szereplő összefogásával készült átfogó kutatás az 1995-2006 között született korcsoport helyzetéről, gondolkodásáról, értékvilágáról és vásárlási szokásairól. A főbb eredményeket ismertetjük.

Bővebben