Hirdetés

Négy év alatt 57 évnyi időt spórolt a magyar innováció

A Linistry 2016-os alapítása óta partnerein keresztül több mint 57 évnyi várakozástól kímélte meg az ügyfélszolgálathoz forduló vásárlókat és a különböző rendezvények látogatóit. A rendszer működése a virtuális sorban álláson alapul.

Az egyes szolgáltatóknál a felhasználók mobiltelefonjuk segítségével (alkalmazás letöltése nélkül) húznak egy virtuális sorszámot, amikor és ahol éppen eszükbe jut: otthonról vagy akár útközben. Ekkor tájékoztatja őket a rendszer a várható sorra kerülésről, majd később akkor is érkezik értesítés, amikor a helyszínre kell menni.

Hazánkban a felhasználók 129 üzletben és szolgáltatónál vehetik igénybe a Linistry szolgáltatását. A Media Markt elektronikai szaküzletet több fronton is segíti az innovatív megoldás: az ügyfélszolgálaton alkalmazott digitális ügyfélhívó mellett az áruhitel ügyintézési folyamatban is alkalmazzák a technológiát. Ennek következményeképp a vásárlók 2019-ben több mint 1.500.000 perc várakozási időt a váráslótérben töltöttek sorban állás helyett, akár más termékek vásárlására is sor került. Az UniCredit Bank 2019 tavaszától használja a Linistryt minden bankfiókjában. Azóta összesen 1,3 millió alkalommal segített a sorban állás kiszolgálásában.

A BioHairrel kötött együttműködés keretén belül az első chatbotos sorban állás is elindult, ily módon a Facebook Messengeren keresztül jelentkeznek be és kapnak értesítést a hajvágás- vagy festés előtt állók. A fodrászat 2018-ban elnyerte az év innovatív franchise-a díjat a digitális sorban állásnak köszönhetően.

A hazai sikeres debütálást követően az alapítók úgy döntöttek, külföldön is megvetik lábukat. 2018-ban Malajziából kaptak megbízást, 2019-ben pedig Észtországban és Ugandában vezették be a szolgáltatást vagy folytattak tesztüzemet. Tavaly augusztusban Európa legnagyobb videójátékos rendezvénye, a kölni Gamescom is a Linistry szolgáltatását vette igénybe a felhasználók kényelme érdekében. A további terjeszkedés jegyében tárgyalások zajlanak több európai országban, valamint Japánban, Ugandában és Szudánban is.

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben