Hirdetés

Mire számíthat az európai ökoszisztéma 2025-ben – a egészségtechnológiai iparágban?

A healthtech magára talált 2024-ben, de vajon folytatódik az előremenet idén is? VC-szakértők válaszolnak.

Az egészségügyi technológia – a pénzügyi technológia mellett – kétségtelenül vezető szerepet játszik az európai startup-ökoszisztémában. Ugyan a világjárvány lecsengésével visszaesett a dealek összértéke (a csúcson, 2021-ben 18,3 milliárd dollár friss tőke jutott a healthtech iparágnak), de még

a tavalyi 11,6 milliárd dolláros adat is azt jelenti, hogy az összes, körülbelül 51 milliárd dollár tőke közel 23 százaléka ebbe az iparágba áramlott Európában.

Ez egyúttal pozitív elmozdulás a 2023. évi, 9,7 milliárd dolláros adathoz képest is.

Ehhez több dolog is nagyban hozzájárul: egyrészt a healthtechet is felforgatta a mesterséges intelligencia, ami új kapuk és felhasználási módok sorát nyitotta meg az iparági szereplők előtt, másrészt a nagy gyógyszergyártók (mint a német Merck, a svájci Novartis, az angol AstraZeneca, vagy az amerikai Johnson & Johnson és a Pfizer) is megnövelték az európai startupokba kihelyezett tőkét.

Mi várható 2025-ben a healthtechben? VC-szakértők válaszolnak.

Az európaiak is a magánegészségügy felé tartanak

„Európa a múltban nagyrészt a hozzáférhető állami egészségügyi rendszerekre támaszkodott, ami az USA-hoz képest alacsony fizetési hajlandóságot eredményezett az egészségügyi szolgáltatásokért.

2025 azonban fordulópont lehet, mivel egyre több a tájékozott (…) fogyasztó, akik befogadják a hosszú életre és a megelőzésre fókuszáló megoldásokat.”

Ezzel mutat rá Lucanus Polagnoli, a Calm/Storm Ventures alapítója és ügyvezető partnere arra az egészségpiaci változásra Európában, aminek a kedvezményezettje – többek között – pont az innovatív, fizetős megoldásokkal színre lépő healthtech szcéna lehet.

Lucanus szerint a váltás jelei már 2024-ben is észlelhetőek voltak: például alighogy megkezdte szolgáltatását a gyors és megbízható teljes testszkenneléssel foglalkozó Neko Health (aminek befektetői között olyan neveket találunk, mint az Atomico, a Lakestar és a General Catalyst), máris jelentős várólista keletkezett a startupnál.

A Calm/Storm Ventures alapítója szerint a magyarázat egyszerű: egyre többen ismerik fel Európában is a hagyományos egészségügyi rendszerek korlátait, és veszik saját kezükbe (zsebükbe) az egészségüket.

Ez pedig nagy lehetőséget kínál a hosszú élettartamot, a prevenciót és a fejlett szűrési módszereket célzó startupok számára, akik kiszolgálhatják a megváltozó gondolkodású fogyasztókat.

AI, AI, AI

Az igények kielégítésében nagy szerepet játszik a mesterséges intelligencia, azonban nem mindegy, hogy milyen az a mesterséges intelligencia – erre hívja fel a figyelmet Jia Lin Yong, a Giant Ventures befektetője. Szerinte a jövő azokban az innovációkban van, amik komplex egészségügyi problémákat oldanak meg az AI segítségével, végponttól végpontig kísérve a pácienseket és az egészségügyi szakembereket.

„A szolgáltatók oldaláról olyan mesterségesintelligencia-ügynökökkel fogunk találkozni, amelyek képesek lesznek a végponttól végpontig tartó feladatok elvégzésére, például orvosi adatok elemzésére, állapotok diagnosztizálására és kezelési tervek koordinálására”

– magyarázza Jia Lin Yong, hozzátéve: a korábbi szoftveres megoldások gyakran még növelték is az egészségügyi szakemberek adminisztratív terheit. Mára azonban a technológia fejlődése eljutott arra a szintre, hogy effektív és korlátozott mennyiségű beavatkozással működő rendszereket fejlesszen a startup-ökoszisztéma, ami a páciensek oldaláról könnyebb, személyre szabottabb és átláthatóbb egészségügyi rendszert teremt.

Gyúlanyaga lehet az innovációnak a fehérjeszerkezet-kutatás

Minden növényi, állati és emberi sejt belsejét több milliárd molekula alkotja: például fehérjék, DNS vagy más molekulák. Ami közös bennük, az az, hogy egyikük sem működik önmagában:

azok összekapcsolódva, egymással kölcsönhatásba lépve, több millió kombinációban alkotnak egy egységet.

Ezeknek a szerkezeteknek, struktúráknak, kölcsönhatásoknak a megértése hatalmas lehetőségekkel kecsegtet a betegségmegelőzésben és a gyógyszerkutatásban, amihez nagyban hozzájárulnak az olyan projektek, mint a DeepMind által alkotott AlphaFold: ez az AI alapú, fehérjeszerkezet-előrejelző rendszer már több mint 200 millió fehérje szerkezetét azonosította, eddig soha nem látott betekintést nyújtva biológiánk e kritikus építőköveibe.

Check Warner, az Ada Ventures partnere szerint

a fehérjeszerkezetek egyre jobb megértése már 2025-ben is gyúlanyaga lehet az egészségügyi startupok innovációinak, felgyorsítva az egészséggel kapcsolatos, tartós kihívások kezelését és a gyógyszerkutatást.

NYITÓKÉP: ChatGPT / Startup Online

Egész Európát el akarja látni AI harci drónokkal a német Helsing

A pár hónapja pivotált startup megnyitotta az első olyan gyárát, ahol tömegesen tudja gyártani a saját fejlesztésű harci drónjait – most éppen Ukrajnának. A Helsing víziója, hogy Európa-szerte hozzon létre még ilyen gyárakat, ahol akár tízezrével gurulhatnak le a gyártószalagról a drónok.

Bővebben

Csúnyán megbukna az AI, ha valódi betegeket kéne diagnosztizálnia

Egy amerikai kutatásban azt vizsgálták, hogy a vezető LLM-modellek képesek-e szimulált orvos-beteg beszélgetésekben kideríteni minden szükséges információt a páciens állapotáról, és felállítani a helyes diagnózist.

Bővebben

Közös edukációs kampányba fog Balogh Petya és a Lightyear

A kampány keretében a két szereplő plakátokon, videókban és webinárokon igyekszik majd emelni a magyar pénzügyi és befektetői tudatosság szintjét. Balogh Petya egyúttal most egy olyan kezdeményezés mellé áll, amely nem köthető saját cégeihez vagy befektetői portfóliójához.

Bővebben

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben