Hirdetés

Fejlődik a magyar divatipari startup ökoszisztéma

Elkészítette a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) a magyar divatipar fejlesztésére irányuló stratégiai munkaanyagát, amelynek célja, hogy Magyarország a régió divatközpontjává váljon; az ügynökség most a kormányelőterjesztés összeállításán dolgozik.

Bata-Jakab Zsófia, az ügynökség vezetője szerint hat fő stratégiai pillér köré szerveződik a magyarországi divatágazat újbóli fellendítése. Ezek a szakmai koordináció erősítése, hatékonyabb iparági marketing, a magyar divatipari termékek kereskedelmi és exportlehetőségeinek javítása, a minőségi gyártás, valamint a nemzetközi színvonalú oktatás.

Az MDDÜ egyfajta koordinációs központként segíti a különböző szereplők közötti információcserét az együttműködési lehetőségek feltárását és megvalósítását. Ide tartozik a divatdiplomácia is, amelynek célja többek között a stratégiai partnerségek kialakítása más országok divatipari központjaival. Példaként a tavaly augusztusban az MDDÜ és az olasz Camera Nazionale della Moda Italiana között létrejött megállapodást említette, amelynek értelmében az olasz nemzeti divatkamara három éven át többek között mentorprogram segítségével támogatja a magyar divatipar fejlesztését.
Az MDDÜ a más ágazatokkal történő együttműködésre is nagy hangsúlyt helyez, ezért kötött stratégiai megállapodást még márciusban a Hiventures állami kockázati tőkebefektetővel. Mindez a magyar divat- és dizájn ipar fellendítését, valamint egy értékteremtő magyarországi divat- és dizájnipari startup ökoszisztéma kialakítását szolgálja.
Kiemelték, növelni kell a magyar divatipar ismertségét, ehhez pedig nemzetközi szinten olyan marketingkommunikációra van szükség, amely kifejezi a magyar divat és dizájn egyedi jellegét. Erre szolgál az ügynökség által kialakított ernyőmárka, így a magyar divat- és dizájntermékek külföldön Budapest Select márkanév alatt mutatkozhatnak be. Az iparág magyarországi képviselőinek ismertségét erősíti az MDDÜ által évente megrendezett Budapest Central European Fashion Week is.
Közölték, a magyar divatágazat fellendítéséhez javítani kell az itt előállított termékek elérhetőségét, ehhez azonban előbb fel kell térképezni a teljes szektort, mérhetővé kell tenni az ágazat teljesítményét.
Megjegyezték, az ügynökség becslése szerint 3000 magyar cég foglalkozik divat- és dizájntermékekkel, az aktív tervezők száma 250 és 300 között mozog.
Kiemelt területet jelent még az oktatás- és a gyártásfejlesztés. Bata-Jakab Zsófia a közlemény szerint elmondta, folyamatban van a hazai gyártói kapacitás felmérése, emellett idén fókuszban lesz az iparági szakmunkák presztízsének helyreállítása is, mert ez a terület küzd a legnagyobb kihívásokkal.
Az MDDÜ a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalataként alakult meg 2018-ban, két kiemelt részleggel: divatipar és dizájnipar. Az ügynökség célja a magyar divat- és dizájnipar nemzetközi ismertségének növelése és ezáltal az országimázs erősítése.

Közösségi támogatás megoldást hoz a tartalomgyártóknak a magyar startup

Általános nemzetközi trend, hogy a fogyasztók egyre inkább nyitottak arra, hogy pénzzel is támogassák a kedvenc tartalomkészítőiket. 2021-ben az ezzel kapcsolatos mikrotranzakciók összege átlépte 13,5 milliárd dollárt és az előrejelzések szerint ez az éves összeg hamarosan a duplájára nő. A válság miatti reklám és szponzorköltések kiesésével a médiumok, vloggerek és nonprofit szervezetek is nagyobb szerepet szánnak a közösségi támogatásnak. Nekik nyújt alternatívát a tranzakciós díj és akár áfa nélkül működő magyar Donably.

Bővebben

Innovatív találmány védi meg az autósokat a vadgázolástól

Hazánkban a hivatalos statisztikáknál jóval több, évente akár 40 ezer vadgázolás történhet. Ezt a számot hivatott csökkenteni a VIONN GO, az első okos vadriasztó, ami a gépjármű alvázára rögzítve a beépített hangszórónak köszönhetően jelzi érkezésünket az állatvilágnak. A fejlesztők egy mégis bekövetkezett vad által okozott baleset esetén a keletkezett kárt öt munkanapon belül megtérítik ügyfeleiknek egymillió forintig.

Bővebben

A szellemi tulajdon lehet az innovatív vállalkozások versenyelőnye

Ahhoz, hogy a kreatív és innovatív munka valóban kifizetődő legyen, ma már nem elég egy jó ötlet. A létrehozott termék vagy szolgáltatás csak akkor teszi sikeressé létrehozóját, ha kellő tudatossággal figyel saját szellemi vagyonának megóvására is. Erre a tudatosságra hívja fel magánszemélyek és vállalkozások figyelmét együttműködésében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Design Terminal.

Bővebben

Újrahasznosított halászhálókból készítenek autóalkatrészeket

A tengeri hulladékokból egyedülálló újrahasznosítási folyamat során hoznak létre újrahasznosított műanyagokat., az alkatrészek gyártása során keletkező emisszió így a hagyományos eljáráshoz képest mintegy 25 százalékkal csökken. A BMW iX és a BMW X1 szőnyegeit tengeri műanyagokból állítják elő. A BMW Group célja, hogy új modelljeiben 2030-ra átlagosan 40 százalékban újrahasznosított anyagokból készült, hőre lágyuló műanyagokat használjon.

Bővebben

Tehetséges fiatal fejlesztők dolgoznak az agráriumban felmerülő kihívások megoldásain

Kezdetét vette a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) agrár startupokat és nagyvállalatokat összekötő programja, a NAK TechLab inkubációs program. A negyedik éve megrendezésre kerülő program fő célja, hogy a legnagyobb agrárvállalatok fiatal magyar startupperekkel közösen olyan új és formabontó digitális megoldásokat fejlesszenek, amelyek gyorsan és széles körben eljutnak a magyar gazdálkodók hétköznapjaiba és beépülnek a gyakorlatba.

Bővebben

Kritikus időszakban fordult nyereségbe az OXO gazdálkodása

Megjelent az OXO Technologies Holding Nyrt. 2022. első félévére vonatkozó tőzsdei beszámolója, illetve ezzel párhuzamosan az első ESG jelentését is közzétette a társaság. A beszámoló tanúsága szerint a befektetési ciklusa korai időszakában, ráadásul folyamatosan nehezülő makrogazdasági körülmények és üzleti viszonyok között sikerült a cég működését nyereségessé tenni és a nettó eszközértéket további 22%-kal növelni.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások