Hirdetés

Elbúcsúzhatnak az okoseszközöktől a diákok?

A francia parlament alsóháza, a nemzetgyűlés hétfőn megszavazta a törvényjavaslatot, amely megtiltja a mobiltelefonok használatát a közoktatási intézményekben szeptembertől.

A javaslatot végső olvasatban 62 képviselő támogatta, egy szavazott ellene. A jobbközép és baloldali ellenzéki képviselők tartózkodtak, mivel állításuk szerint az érintett jogszabály semmin sem változtat. A parlament július 7-én fogadta el első olvasatban a tervezetet, amelyet a felsőház a múlt csütörtökön hagyott jóvá. 

A tiltás a tabletekre és az úgynevezett okosórákra is vonatkozik, viszont az oktatási intézményekre bízza, hogy milyen esetekben tesz kivételt eljárási szabályzatában a törvényt illetően. Ennek értelmében a törvény nem rendelkezik a kiszabandó büntetésekről és nem tér ki a tiltás alkalmazásának részleteire. A mobiltelefonra és elektromos eszközökre vonatkozó tiltás hatálya alól kivételt képeznek a fogyatékossággal élők.

A tervezet szövege szerint a mobiltelefon használata „számos olyan zavart okoz, amely nem egyeztethető össze az iskolai környezet javításával„, korlátozása pedig lehetővé teszi a koncentrációnak és a társas érintkezéseknek kedvező környezet biztosítását. Az elektronikus kommunikációt és postát szabályozó francia hatóság egyik felmérése szerint a 12 és 17 év közötti gyerekek 93 százaléka rendelkezett mobiltelefonnal 2016-ban. Ez az arány 2005-ben 72 százalék volt.

(MTI)

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben