Hirdetés

December elején állhat munkába az Európai Bizottság startupbiztosa

A bolgár Ekaterina Zaharieva november 4–12. között bizonyíthatja, hogy kellőképpen ért a startup-ökoszisztémához.

FRISSíTÉS, 2024. 10. 10.: A cikk publikálása után közzétett menetrend szerint Ekaterina Zaharieva meghallgatását az Európai Parlament Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottsága (ITRE) fogja lefolytatni november 5., délelőtt 9 órai kezdettel.

+ + +

Kitűzték az európai parlamenti bizottsági meghallgatások időpontját, amiken a leendő európai biztosok debütálnak.

Ez alapján az új Európai Bizottság (EB) munkáját 2024. december elején kezdheti meg legkorábban.

Így ekkortól töltheti be hivatalosan is a bolgár Ekaterina Zaharieva az Európai Bizottság a startupokért, kutatásért és innovációért felelős biztosi pozícióját.

A korábbi részek tartalmából

Mint azt a Startup Online-on korábban megírtuk, az Európai Bizottság a bonyolult EU-s intézményrendszer azon szervezete, ami az egyes szakpolitikai területeken kezdeményezheti új jogszabályok bevezetését, és ő felelős azért is, hogy ezeket (miután az EU más szervei, az Európai Parlament és a szakminisztereket tömörítő Európai Unió Tanácsa módosították és elfogadták) végrehajtassa a tagállamokkal.

A Bizottságban minden európai tagállam helyet kap egy-egy biztos személyében, a biztosi kollégium tehát az elnökkel együtt 27 főből áll – őket a saját tagállamuk jelöli ki a szerepre, azt viszont, hogy  pontosan milyen szakpolitikai területért lesznek felelősek, már az Európai Bizottság elnöke dönti el minden ciklus elején.

Ez utóbbi történt meg szeptember 17-én, ahol is az EB régi-új elnöke, Ursula von der Leyen bejelentette: a bolgár Ekaterina Zaharieva lenne a felelős egy újonnan megalkotott biztosi portfólióért a startupokért, kutatásért és innovációért felelős biztosként.

Ahogyan ismertettük: A 49 éves, jogász végzettségű Zaharieva három különböző miniszteri posztot töltött be a bolgár kormányokban az elmúlt 10 évben, jelenleg pedig a bolgár törvényhozás tagja. Igaz, ebbéli megbízatásáról összeférhetelenség miatt le kell majd mondania, amennyiben uniós biztos lesz.

Mi jön most?

Von der Leyen bejelentésével azonban még nem állt fel az új Európai Bizottság. A biztosokat ugyanis két körben az Európai Parlament (EP) bizottságai vizsgálják meg: a jogi bizottság hivatott megállapítani az esetleges összeférhetetlenséget, a szakbizottságok előtt pedig a szakmai hozzáértésüket kell demonstrálnia a leendő biztosoknak.

A Politico értesülései alapján a jogi bizottság október 18-ig fogja átvilágítani a jelölteket, a szakpolitikai meghallgatásokra pedig november 4. és 12. között fognak sort keríteni.

Tekintve, hogy az EP-nek megvan a joga vétóval élni a rostán átmenni nem képes biztosokkal szemben (ez történt például 2019-ben a magyar biztosjelölttel, Trócsányi Lászlóval), és időbe telik az ezzel kapcsolatos politikai konszenzust kialakítani, a politikai realitás az, hogy az új Európai Bizottság december elején kezdheti meg a munkáját.

Annak esélye, hogy Ekaterina Zaharieva elhasaljon az EP bizottsági meghallgatásán, megvan, bár alacsonyra tehető.

Ekaterina mellett szól a politikai tapasztalata mellett az a tény is, hogy nő: úgy von der Leyen, mint az EP számára fontos a nemi egyenlőség az új Bizottságban, ráadásul pont Bulgária volt az egyetlen tagállam, amely – az EB-elnök előzetesen kérésének eleget téve – lehetővé tette, hogy von der Leyen választhasson egy női és egy férfi biztosi jelölt között csapatának összeállításakor.

A másik oldalról a biztosjelöltet 2018-ban megvádolták azzal, hogy része volt egy botrányban, aminek során több ezer külföldi számára állítottak ki bolgár útleveleket, ezzel pedig nemcsak az országba, hanem az egész EU-ba biztosítva vízummentes beutazást. Az ügyben azonban semmiféle bírósági eljárás nem indult Zaharieva ellen.

NYITÓKÉP: Ekaterina Zaharieva 2020-ban, az Európai Unió tagállami külügyminisztereinek informális találkozóján. Forrás: Auswaertiges Amt / photothek / Flickr

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben