Meghatározó évet tudhat a háta mögött az Oszkó Péter nevével fémjelzett OXO Technologies Holding. Ahogyan arról a Startup Online is beszámolt, a magyar alapkezelő székhelyét Hollandiába helyezte át, ezután pedig többségi tulajdont szerzett a közép-kelet-európai régió egyik legnagyobb magán- és kockázatitőke-csoportjában, a 3TS Capital Partnersben, aminek végső célja a két cégcsoport egyesítése.
Mindennek nyomán új struktúrában is kezdett el működni az OXO: annak alapját az OXO Technologies Holding képezi,
míg az egyes befektetési entitásokat részben az inkubációs és korai fázisú befektetési tevékenységet végző OXO Labs, de jelentős részben a 3TS Capital Partners és annak már működő, önálló alapkezelő egységei adják.
A struktúrába illeszkednek a 3TS csoport korábbi – ma már inaktív, de a tapasztalat révén jelentős know-how-t képviselő – alapkezelői egységei és portfólióelemei is.
Holland tőzsde és professzionális alapkezelői identitás
Az átalakulás azonban – az OXO által küldött sajtóközlmény alapján – nem áll meg itt: a társaság tőzsdén jegyzett alapkezelőként („listed GP”) határozza meg önmagát, aminek keretében
„rövid időn belül bevezeti részvényeit a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába, ezzel növelve a részvények likviditását és befektetői elérhetőségét. Ezt követően célja a részvények Euronext – Amsterdam piacra történő bevezetése is, különösen akkor, ha az egy jelentős, nyugat-európai akvizícióhoz kapcsolódik”.
Ahogyan arra a közlemény kitér, ezzel együtt az OXO-nak lényegi szemléletváltásra van szüksége, és célja most már az, hogy régiós alapkezelőként lefedje a teljes növekedési életciklust, változatos alap- és ügylettípusokkal, a klasszikus private equitytől kezdve egészen a venture debtig és a kivásárlásig. Ennek mentén az OXO azon dolgozik, hogy új alaptípusokat hozzon létre, a lejáró alapokat pedig új, azonos befektetési logikával működő alapokkal váltsa fel, biztosítva a folytonosságot és a csapatok ösztönzését.
Azért pedig, hogy a brand tükrözze a megnövekedett méretet, a nemzetközi jelenlétet és a professzionális alapkezelői működést, a cégcsoport új arculatra is vált. Mint írják:
„Az új márkanév: O3 Partners. A név egyesíti az OXO és a 3TS örökségét: az »O« az innovációt, a »3« a tapasztalatot és régiós jelenlétet, míg a »Partners« a stratégiai együttműködést szimbolizálja.”
NYITÓKÉP: Oszkó Péter, az OXO Technologies Holding vezetője a 2025. évi Startup Safari Budapest eseményén. Forrás: Startup Safari Budapest / Facebook