A 3TS résztulajdonának megszerzésére az OXO 3,5 millió eurós összegű tulajdonosi finanszírozást vont be, és a mintegy 200 millió eurós vagyont kezelő egyesült cégcsoport már idén új tőkealapokat kíván indítani.
Még tavaly nyáron jelentette be az Oszkó Péter nevével fémjelzett OXO Technologies Holding, hogy Hollandiába helyezi a céghelyét tőkebevonási és növekedési terveinek megvalósítása érdekében. Ennek egyik lépéseként az OXO elvi megállapodást is kötött a közép-kelet-európai régió egyik legnagyobb magántőke- és kockázatitőke-csoportjával, 3TS Capital Partners-szel.
Ennek értelmében Oszkóék többségi tulajdont szereznek a története során eddig több mint 400 millió euró összegben alapokat kezelő 3TS-ben, majd a fennmaradó részesedések apportálásával a tulajdonosok egyesítik a két cégcsoportot.
Az ehhez szükséges lépések zárultak le most, így
a 3TS résztulajdonának megszerzésére az OXO 2025. január folyamán 3,5 millió eurós összegű tulajdonosi finanszírozást vont be, mely akvizíciót követően a két cég további jövőbeni üzleti tevékenységét a holdingcégben egyesíti, és idén már egységes cégcsoportként lépnek fel a piacon.
Ennek célja az egy cégcsoportba került meglévő tőkealapok kezelése mellett már 2025-ben további új tőkealapok indítása lesz. A finanszírozás jelen formája egyébként konvertálható tulajdonosi kölcsön, amely 2025. első félév végén válik törzsrészvénnyé, továbbá a közös csoport által összességében jelenleg kezelt vagyon mértéke mintegy 200 millió eurót tesz ki.
A 3TS felvásárlási folyamata miatt egyébként az OXO 2024 nyarán felfüggesztette az alig pár hónapja indított részvényvisszavásárlási programját – a megállapodás véglegesítésével ez a program most az eredeti feltételekkel újraindul.
NYITÓKÉP: Oszkó Péter, az OXO Technologies Holding alapítója és vezérigazgatója az OXO tavalyi születésnapi és egyben évzáró rendezvényén. Forrás: OXO Holdings / Facebook