A medtech egyik legnagyobb belső ellentmondása, hogy
amíg a vállalkozó természetéből adódóan törné át a falakat, és hétmérföldes csizmával haladna előre, addig a környezete azt mondja: „Ácsi, ne olyan hevesen, haladjunk csak szépen tyúklépésben!”
A piacra lépést ugyanis a klinikai tesztelések sorozata, a különféle szabályozásoknak való megfelelés és az engedélyeztetés előzi meg – emiatt pedig egy-egy új orvostechnikai eszköz forgalomba hozatala jó eséllyel sok évig el fog húzódni.
Erről kérdeztük a STRT portfóliójába tartozó két medtech startup, a Genomate Health és a GenuForm AI alapítóit a STRT által szervezett háttérbeszélgetésen.
Magyar innovációk a rákkezelésben és porcátültetésben
A Genomate Health-et dr. Peták István kutatóorvos, molekuláris farmakológus alapította 2022-ben. A cég egy olyan egészségügyi platformot fejlesztett, amely a rákkal küzdő betegek kezelőorvosait segíti személyre szabott, célzott terápiát találni:
a platform feldolgozza a publikált tudományos eredményeket és klinikai tapasztalatokat, és AI segítségével rangsorba szedi a potenciálisan leghatékonyabb kezelési lehetőségeket az adott beteg számára, figyelembe véve a tumor egyedi molekuláris profilját is.
Mint azt a startup hangsúlyozza: megoldásuk önmagában nem jelent biztos gyógyulást, „de pontosabb képet ad arról, hogy egy adott hatóanyag milyen valószínűséggel lehet hatékony az adott beteg esetében. Így elkerülhetők azok a kezelések, amelyek nagy eséllyel nem hoznának eredményt – és helyettük olyan lehetőségek is felmerülhetnek, amelyekre korábban nem gondoltunk volna”.

A 2024-ben orvosok és AI-szakemberek által alapított GenuForm AI pedig azzal az ambícióval lépett be az ökoszisztémába, hogy javítsa a porcátültetések sikerességét, csökkentse a donorveszteséget, valamint optimalizálja a beavatkozások során felhasznált anyagokat és időt.
A magyar startup technológiája a világhírű ortopédsebész és a mozaikplasztik feltalálója, prof. dr. Hangody László munkásságán alapul:
az mesterséges intelligenciát használ arra, hogy MR-képekből azonosítsa a páciens térdporcát és a donor porcdarab geometriai formáját, segítve a leghatékonyabb beteg-donor párosítást.
A kezdetekben agyakkal és IP-val, nem felhasználókkal és megtérüléssel házalsz
Peták István a Startup Online kérdésére elmondta, hogy amiben szerinte Magyarországon lehetne fejlődni, az annak a megértése és megértetése, hogy medtech területen a kezdetekben „nem kap a befektető egy ingatlant, egy mezőt, egy gyárat, bármit, amit meg tud tapogatni, hanem agyakat kap” – pont azért, mert a medtech karakteréből adódóan hosszú időbe telik a technológia bevezetése a piacra.
Emiatt értékelődik fel nagyon az alapítók szakmaisága és a csapat hozzáértése:
itt – főleg korai szakaszban – nem az lesz a cégérték alapja, hogy mennyi felhasználód van, vagy hogy milyen megtérülésre lehet számítani, hanem a befektetőnek a szakértelmedbe és az IP-ba vetett hite.
Szoldán Péter, a GenuForm AI alapító-ügyvezetője hozzátette, hogy az előre haladást az sem könnyíti meg, hogy az orvostudomány alapvetően konzervatív lábakon áll: a bevált módszereket, technológiákat nehezen engedi el, és óvatosan közelít az újításokhoz. „Ennek van is létjogosultsága, hiszen itt emberek életéről, illetve – a GenuForm AI esetében – életminőségéről beszélünk.”
Befektetői oldalról szerinte – akárcsak más iparágakban, nem csak a medtechben – fontos, hogy a vállalkozók közérthetően tudjanak pitchelni. Szoldán tapasztalata az, hogy
ha ez megvan, a befektetők is nyitottak és belerakják az energiát abba, hogy megértsék az egyébként bonyolult orvosi problémákat és megoldásokat.
NYITÓKÉP: Szoldán Péter, a GenuForm AI alapító-ügyvezetője a 2024. évi Digital Health Summit-on, ahol a startup elnyerte „a legjobb digitális terápiás megoldás” fejlesztéséért járó díjat. Forrás: GenuForm AI / LinkedIn