Hirdetés

Magyar startupot vásároltak San Farnciscoban

A szoftverhibák valós idejű monitorozását végző fejlesztő vállalat, a San Francisco-i Rollbar felvásárolta a magyarországi székhelyű Samebugot. A szakmai tapasztalat és a szolgáltatás integrálása mellett az európai ügyfeleket is könnyebben érhetik így el.

Az InfoQ-ban megjelent tanulmány azt mutatja, hogy a hibakeresés a fejlesztési ciklus 50% -át teszi ki, és hogy kétszer olyan nehéz feladat, mint maga a kódolás és fejlesztés. A Rollbar megoldása lehetővé teszi, hogy valós időben figyelemmel kísérjék a hibákat a fejlesztési ciklus alatt. Ezzel a munkaidő jelentősen lecsökken, a humán erőforrás pedig egyéb helyekre csoportosítható.

A Samebugot Tamási-Irsai Renáta vállalkozó és innovátor alapította, aki a rangos CEE Women Startup Competition második helyezettje, Tamási Árpád és Poroszkai Dániel fejlesztőkkel.

„Nagyon izgatottak vagyunk, hogy a Rollbar család részeivé válhattunk, és készen állunk a gyorsan növekvő piaccal kapcsolatos kihívások kezelésére.”

-mondta el Renáta a felvásárlás kapcsán. „Célunk, hogy megváltoztassuk ahogyan a fejlesztők kódolnak és hibákat javítanak azzal, hogy automatikus megoldásokat nyújtunk a szoftveres problémákra olyan formában és ott, ahol azokra szükség van.”

„Ez a felvásárlás megszilárdítja a Rollbar vezető pozícióját az ágazatban”, ezt Salil Deshpande, a Palo Alto-i Bain Capital Ventures igazgatója mondta, cége hatmillió dollárt fektetett a Rollbarba. „A valós idejű hibakeresés gyorsan válik minden fejlesztő eszköztárának meghatározó részévé, a Samebug technológiájának és szakértelmének integrációjával a Rollbar elsődleges választása lehet bármilyen nagyságú fejlesztőcsapatnak.”

Forrás: Bezinga

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben